13. fejezet

377 7 1
                                    

Miután beléptem a lakásom ajtaján, azonnal eleredtek a könnyeim. Valahol legbelül mindig is tudtam, hogy nemet fog "mondani", de ahogy vele szemben álltam, elõ jött az optimista énem. A történtek után már munkába sem volt kedvem menni, ezért összeszedtem magam, és betelefonáltam az étterembe. A gyors hívás után átöltöztem valami itthoni ruhába, a kezembe vettem egy doboz fagyit, és leültem a kanapéra. Betakaróztam, majd elindítottam egy vígjátékot, amit éppen feldobott a netflix, és megpróbáltam kicsit kikapcsolódni.

Végül a délutáni relaxálás olyan jól sikerült, hogy elaludtam a filmnézés közben, és csak pár óra múlva keltem fel, a csengõm hangjára. Félálomban felültem, és az ajtó felé kiáltottam egy erõteljes ,,pillanat"-ot, majd a kezembe vettem a telefonom. A kijelzõn megjelenõ óra 20:42-õt mutatott. Fáradtan megdörzsöltem a szemem, és az ajtómhoz mentem, hogy megtudjam, hogy ki keltett fel. Egy nagy ásítás közepette elfordítottam a kulcsot a zárban, és kinyitottam az ajtót. Bár miután ezt megtettem meg is bántam, és elkapott a hányinger a velem szemben álló ember láttán. Már csuktam volna be, mire õ gyorsan oda tette a lábát, megakadályozva ezzel tervemet.

Rám mosolygott, de én karba tett kézzel néztem vissza rá, és vontam kérdõre.

- Minek jöttél ide? - kérdeztem rá sem nézve.

- Reus mondta, hogy ne hagyjalak futni. - válaszolta.

- Á, szóval magadtól eszedbe sem jutott. - nevettem fel hisztérikusan.

- DE, Reus csak javasolta. - javította ki magát. - Hoztam neked virágot. - tette hozzá, és elõhúzta eddig háta mögött tartott kezét, majd átnyújtotta a tulipánokból álló csokrot.

Átvettem tõle, de undorral bámultam a virágokra, minthogyha megannyi csótányra néznék.

- Ezt is Reus JAVASOLTA? - kérdeztem meg kihangsúlyozva az utolsó szót, és letettem a csokrot a mellettem lévõ cipõ tartóra.

- Nem, ez az én ötletem volt. - felelte, és egy lépéssel közelebb jött, ami azt jelentette, hogy gyakorlatilag már a lakásomban volt.

A mozdulattól hátra hõköltem, de õ csak mosolyogva állt az ajtóban, és ennyit mondott.

- Szeretlek!

Fell in love with an English man Onde histórias criam vida. Descubra agora