A Lila Rózsa

6

"(...) Próbáltam ignorálni ami sikerült és el tudtam aludni..."

Arra ébredtem, hogy a nap fénye kelteget avval, hogy az arcomba virít. Mivel még aludni akartam nyöszörögve megfordultam és az ablak irányából fordultam át az ajtó irányába. Valamit vagyis valakit éreztem magam előtt és ugye félálomban nem nagyon gondolkozik az ember, én plüssmacinak gondolva öleltem az illetőt. Akit épp ölelgettem szerintem nem nagyon zavartatta magát az eseményekkel vagy éppen olyan mélyen aludt, hogy még a nyöszörgéseimre se kelt fel. Két kart éreztem ahogy át ölelt. Lábainkat össze kulcsolta. Keresni akartam a takarót, viszont értelme nem nagyon volt mert így is olyan meleg volt takaró nélkül mint a sivatagban. Valahogy egy minimálisan kinyitottam a szemem mivel feljebb akartam kicsit csúszni és a homályos látásom ellenére egy még mindig alvó Dabi tárult a szemem elé. Nem akartam nagyon felkelteni így azt amit akartam megtettem és visszatértem a "plüssmackóm" öleléséhez. Kezeim a hajában keresték a helyet. Játszottam kicsit a tincseivel. Már majdnem bealudtam mikor kicsit szorítottabb ölelést éreztem a derekam körül és egy hozzám dörgölődést. Ezt az egészet egy ajtó kicsapódás zavarta meg.

-Dabi! Döglődj már fe-

Nem tudom mi szakította félbe Togát a kiabálásban, de amilyen hamar el is kezdett kiabálni olyan gyorsan el is halkult. Pici lépéseket hallottam, de nem tudtam merre mennek. Majd egy vaku villanását éreztem az arcomon.

-Toga, még reggel van. Kérlek ne égesd ki a szemem..
-Oh.. bocsánat Hiroyuki-Chan..
-Toga.. ajánlom, hogy a telefonod olyan mélyen rejtsd el.. mielőtt eltöröm.

Kicsit féltem Dabi megszólalásától. De ő nem moccant. Togával egymást néztük egy darabig. Végül neki állta a lábánál fogva rángatni Dabit, hogy keljen már fel.

-Dabi, bazdmeg. Mennünk kell.
-Hova az anyámba kellene mennünk??
-Mi lettünk ki osztva, hogy élelmiszert hozzunk.
-Oh a faszom. Menj ki. Mindjárt megyek utánad.

Én csak pislogtam. Kis szőkeség a szobát elhagyta maga után az ajtót becsukva. A kis méregzsák pedig két párnában nyöszörgés közt szidta a lányt, mint a bokrot. Én csak néztem szó nélkül. Dabi egy nyújtózás után felült az ágyban. Rám nézett a fáradt tekintetével majd elkuncogta magát.

-Elfeküdted a hajad... majd fésülködj meg.
-Haha... rendben főnök úr.
-Na.. felöltözök és megyek.
-mhm.

Felkelt az ágyról és gyorsan egy nadrágot, egy fehér trikót és a kabátját felvette. Miközben ő felöltözött én az ágyon felülve nyújtózkodtam.  Mikor nyújtózkodtam hirtelen két kar ölelt át és egy arc nyomódott a nyakhajlatomba. A kapcsok az arcán hidegen érintették a bőröm. A hideg érintéstől kicsit megremegtem. Ölelése kicsit felemelt az ágyról. Egy kicsi fájdalmat éreztem a nyakamon, majd nedvességet. Dabi elvált tőlem és csak vigyorgott rám míg én lepetten néztem rá. Az ajtóban állva intett egyet majd elhagyta a szobát. Én a nyakamhoz kapva néztem a becsukódó ajtóra. Ez egy veszélyes játék, amit én nem szeretnék játszani. Gyorsan megfésülködtem és ruháimat keresve jöttem rá arra, hogy hiába keresem őket hiszen a szennyesben vannak.. Nagyon jó. Haza kell mennem. Minél előbb...

-Hiroyuki-Chan.. bejöhetünk?
-ah... P-persze..

Kurogiri Toppant be egy doktornővel. A doktornő 10-15 centivel lehetett kisebb, mint én. Leültem a fotelba és a Hölgy a lábamat kezdte el vizsgálni.

-Jaj.. szívem.. még időben.. viszont sajnos újra el kell ezt törni.. rosszul forrt össze..
-...értettem.
-Hogy mi, kedvesem?
-Csináljuk. Kibírom.
-Hiroyuki-Chan, biztos vagy ebben?
-Igen Kurogiri-san.
-Rendben Hiroyuki-chan.

A doktornő akit amúgy Karuno Shironak hívnak magabiztosan megfogta a lábam majd egy erős tartást követően rántotta rajta. Én kicsit felszisszentem, de irtózatosan fájt a lábam. Karuno-san gyorsan a képességével begipszelte a lábam. A gipsz nagyon vékonyra sikerült. Ennek örültem. Elmagyarázták nekem, hogy a gipszel járhatok, mert nem törik el.  Hosszas beszélgetés után Kurogiri elment a dolgára, mert neki is kellett csinálni valamit kint a városban. A doktornő persze ment vissza a munkahelyére. Én egy melegítőnadrágot találva öltöztem fel. Cipőmet gyorsan meg keresve indultam el utamra. Miközben össze vissza mentem valami olyat keresve ami nyomot ad, hogy merre menjek haza szembe találtam magam a fagyizómmal. A házamtól egy 20 percre van. Innentől már tudtam merre kell mennem. Gyorsan az úton át szaladva siettem haza. A pót kulcsot gyorsan kiszedtem a posta ládámból majd az ajtót kinyitva rontottam be és zártam is magamra az ajtót. Az ajtóban összeesve törtem ki sírásban. Minden amit eddig átéltem most jött ki rajtam.. itt akarok maradni.. nem megyek ki sehova.. Fukorū-t fel kell hívnom. Home office-ba vonulok ezek után. Már egy 20 perce sírhattam mikor csengetést hallottam. A kukucskálón kinéztem. Fukorū állt az ajtómban. Azonnal ajtót nyitottam és Fukorū magához ölelt.

-Hova tűntél?! Mi történt?!
-Fukorū... én... én nem tudom..
-Mi az, hogy...?

Rám nézett és látta, hogy padlón vagyok. Bejött velem a lakásba és egy 1 órán keresztül beszéltünk a nappaliban az eseményekről. Majd mikor már 2-3 órája volt nálam arra jutottunk, hogy informálja a főnökünk és Itthonról fogok dolgozni. Ezek után Fukorū elment. Ruháimat levettem és a fürdőbe egy vizes törülközővel át mostam magam, majd egy törülközőben mentem be a szobámba és dőltem be az ágyamba. A szobám ajtaját bezártam és a képességemmel behálóztam azt mielőtt ledőltem volna . Amint a hálót lefektettem az meg is szilárdult.  Az ágyban gyorsan betakaróztam és csak reménykedtem, hogy nem talál meg senki. Hogy Dabiék nem jönnek utánnam. Hogy Dabi nem éget fel. Hogy Togát nem bántom meg. Hogy Toga nem fog értem aggódni...