😈9. fejezet😈

217 19 10
                                    

(Név) a csukott ajtót figyelte és miközben csalódás kebelezte be a lelkét amiatt, amit a démon mondott neki, egyszerre csak valamit megértett. Lehetséges lenne, hogy Katsuki azért viselkedik néha rendesen, néha meg egészen démonian mert így tart távol magától mindenkit? Elvégre ő maga mondta, hogy
nem akart senkit közel engedni magához Yui óta. Talán félt az újabb fájdalomtól. Ezért fogadta el inkább, hogy (Név) utálta a démonokat, mert így könnyebben távol tudja magától tartani.

A lány felsóhajtott. Ostoba démon. Nem veszi észre, hogy ezzel totálisan elkésett? Ezzel a csókkal, amit neki adott még ha közben másra is gondolt, elérte azt, hogy (Név) ne csupán a démont lássa benne, hanem a férfit is. Elvégre ha tényleg annyira vérszomjas egy démon lenne, akkor nem lett volna olyan gyöngéd és óvatos csók közben.

De ő maga is ostoba, ha ilyesmiken mereng. Egy csók még nem változtat meg semmit. Nem változtathat meg semmit! Katsuki lehet, hogy nem olyan démon, mint a többi, de akkor is pokolbéli lény. Olyan, mint azok a lények, akik megölték a szüleit. Nem feledkezhet meg az ígéretéről, hogy az összes hozzá hasonló szörnyeteget elpusztítsa.

Katsuki lehet, hogy szexi és dögös férfi, olyan akire egész életében vágyott, de nem feledkezhet meg arról, hogy nem ember. Na meg az is előfordulhat, hogy mindaz amit eddig tett, hogy megmentette és gyengéden bánt vele, a terve része, hogy könnyebben elcsábíthassa. A démonok szerettek játszani. Most a jó fiút játssza de amint kicsit is megkedveli kimutassa majd a foga fehérjét.

Mert minden démon egy szörnyeteg.

(Név) elgyötörten végigsimított a haján. Nem tudta mit higgyen. Katsuki jó vagy gonosz? Megjátssza magát vagy tényleg ilyen valójában?

Két érzés között ingadozott. Hinni akarta a lénye egyik része, hogy vannak jó démonok és Katsuki közéjük tartozik. A másik része viszont nem merte elhinni és úgy gondolta Katsuki csak szórakozik. Az a csók se jelentett neki semmit, elvégre mondta hogy mást képzelt helyébe.

- Buta vagy (Név) - szidta önmagát, majd gyors léptekkel elhagyta a szobát és a konyhába ment. Ellentétes érzések közepette reggelit készített a férfinak. Megint csak mit művel? Miért tesz ilyesmiket? Miért nem képes úgy viselkedni a férfival, mint a csók előtt. Tényleg buta egy lány, hogy hagyja az érzelmei vezessék. Az eszével kéne gondolkoznia és nem a női érzékeivel.

- (Név)? - hangzott fel ekkor a háta mögül Katsuki döbbent hangja. - Azt hittem elmentél.

- El is akartam menni, de buta voltam és nem gondolkodtam - motyogta a lány, majd az elkészült reggelit az asztalra tette és csak ezután fordult Katsuki felé.

A férfi félmeztelenül állt a konyhaajtóban és látni engedte ezzel tökéletesen szexi testét és teljesen meggyógyult mellkasát. Az előző napi sérülésnek nyoma sem volt. Egyenletesen  egészséges bőre annyira hihetetlen volt számára, hogy mire észbe kapott már ott állt a férfi előtt és tenyerével végigsimított a mellkasán. Sima volt és ahogy gondolta még tapintás útján se lehetett érzékelni, hogy előző nap mély vágás szelte át mellkasát. A tetoválás így még jobban láthatóvá vált, amit végre megcsodálhatott teljes pompájában.

- (Név) - mordult fel ekkor Katsuki és a lány felnézve megint csak azt a tekintetet látta, mintha felszította volna a vágyát. Skarlát vörös szempárjában sárgás fény villant fel. - Ha nem akarod, hogy azon nyomban az asztalra teperjelek, hogy megmutassam mit teszek amikor eluralkodik rajtam a szenvedély, akkor jobb, ha ezt abbahagyod. Még nagyon érzékeny a bőröm és a simogatásodtól felszínre tör az az énem, amit hidd el, nem akarsz látni.

(Név) pislogott egy sort, de nem igazán fogta fel mit mondott a férfi, mert leragadt annál, hogy elképzelte a démon az asztalra fekteti. Tényleg megtenné vajon? Csupán egy kis simogatás miatt? Mégis miért önti el várakozással teli izgalom a testét annak gondolatától, hogy az ő simogatásától a férfi képes lenne átadni magát a szenvedélynek? A francba már, neki joga volt egy másik csókhoz, amiről a démon tudja, hogy kinek adja. Annyi éve várt már egy csókra és mikor végre megkapta, nem neki szánták? Szó sem lehet róla. Kell neki egy rohadt igazi csók!

Szomszédom egy démon (Bakugou x Reader ff)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora