Order [Minsung]

7. fejezet

- Sürgősen szeretnék beszélni veled, komoly dolgokról. Gondolkodtam...rólunk - kezdte Minho bátran Jisung szemeibe nézve.
- F-Folytasd...- dadogta a szőke a könnyeit visszafojtva.
- Szeretnék a herceged lenni. Csak a te herceged. És szeretném, ha te, Sungie, csak az én hercegnőm lennél. Boldoggá szeretnélek tenni az életed végéig és biztosítom, hogy mellettem mindig biztonságban lehetsz. Az első beszélgetésünk óta különleges vagy számomra. Számomra sokkal több vagy, mint csak egy barát. A mosolyod többet ér nekem bármi másnál. Ha veled vagyok, nem érzem az idő múlását, csak a boldog perceket. És szererném, hogy azok a percek évekké, évtizedekké fejlődhessenek. Szererlek, Han Jisung - mondta érzékeny hangon a herceg - Ugye nem voltam túl tolakodó?
A hercegnő szétnyílt ajakkal nézte őt, majd széles mosollyal, örömkönnyekkel ugrott hyungja nyakába. Lábai Minho dereka, kezei Minho nyaka köré fonódtak, a fejét pedig beletemette az idősebb nyakába.
- Megijesztettél, hyung! Azt hittem, hogy a lehető legrosszabb hírekkel fogsz elém állni...Már nem tudnék nélküled élni, az életem része vagy...vagy inkább az életem. Az életem vagy, Lee Minho, és szeretlek! Teljes szívemmel oda vagyok érted hercegem, és szeretnék a hercegnőd lenni életem végéig! - válaszolt a mókus sírva a boldogságtól.
- Han Jisung, lennél a barátom? - kérdezte a herceg; az őt ölelő Jisungiet maga elé tartotta, hogy szemkontaktusban lehessenek, majd egyik kezével mosolyogva, szemtől szembe nézést nem megtörve letörölte a fiú könnyeit.
- Igen. Mostantól csak a tied, Minho - felelt Sungie csillogó szemekkel.
- Akkor mostmár ezt is megtehetem...- vágta rá hirtelen a hyung, majd óvatosan maga felé húzta Jisungot és összeérintette ajkaikat.

A lassú, érzelmes csók percekig tartott, a fiúk gyomrai lifteztek a másiktól. Nem érezték az idő múlását, bár ez szokásos, mondhatni. Csukott szemekkel élvezték az alkalmat, majd Jisung elvált, hogy levegőt vegyen.

- Mostmár haza kéne menni, holnap iskola. Elkísérhetlek? - kérdezte reményekkel telve Minho.
- Még nem akarok hazamenni. Veled akarok lenni ameddig csak lehet.
- Nem szeretném, hogy fáradt legyél holnap. És úgyis találkozunk este. Mikorra jöjjek érted?
- Igaz, nyertél. Zárás után fél órával jó lesz, ha neked is megfelel.
- Megbeszéltük, baba - mondta a hyung, majd letette Jisungot az öléből és puszit nyomott az arcára, amitől az egy pirosas színt vett fel. Minho elégedetten mosolygott a reakciót látván.
- Akkor hazakísérsz? - nézett aranyosan az idősebbre a mókus.
- Még szép, Sungie baba - nevetett a herceg, majd kézen fogva indultak Jisung háza felé.

Amint odaértek, Jisungie mélyen átölelte barátját. A másik visszaölelt, majd mikor elengedték egymást, Minho halkan megszólalt:
- Holnap találkozunk. Szeretlek.
- Én is téged! - suttogta vissza a fiatalabb.

Másnap a herceg az előző napról gondolkodva várta hercegnőjét. Viszont helyette a szokásos "reggeli adag" érkezett.
- Ott van, Lee Minho! Menjünk oda! - szólt a lánycsapat vezéralakja - Üdv, herceg!
- Kérlek, te ne hívj így - vágta rá hűvösen a szólított.
- Na, miért? Olyan jól áll neked a név!
- Tudom, de nem a ti szátokból akarom hallani.
- Talán van valakid? Vagy mi az?
- Mi van, ha van? Ha van valakim?
- Nem, biztos, hogy nincs. Mindenkit visszautasítasz, mert még nem mered bevallani magadnak, hogy tetszünk neked. De semmi baj, mi kivárjuk.
- Arra várhattok. Ne erre pazaroljátok az energiátokat, inkább vegyétek figyelembe azokat, akik értetek hajtanak.
- De nekünk te kellesz, Minho hyung.
- Nekem ti nem.

Pont ekkor érkezik meg a várva várt Jisung. Minho egyből átvág a lányokon és odasiet hozzá, majd megfogja a kezét:
- Nekem Han Jisung kell.
Ezután a mondat után az egész osztály, de még talán a tanterem mellett a folyosó is elhallgatott. A nyitott ajtókon épp bejönni készülők kristálytisztán hallották és látták. Hátulról támadta volna meg az osztálytermet Felix, Seungmin és Jeongin is; a fejük épp bent volt és szemtanúk lettek az elől lévő ajtón behaladó Chan, Changbin és Hyunjinnal együtt.