Fénygyűjtők

11 hónap, 2 hét, 6 nap

Valahol Oroszországban

-A brazil rózsafa íróasztal halkan felsóhajtott. Kedves kis íróasztal volt különben szép faragásokkal, nem szokott sóhajtozni, de mikor olyan kegyetlenül könyököltek rajta azok a csontos arisztokrata-könyökök! De gazdájukat ez foglalkoztatta a legkevésbé; olvasott.

A cikk egy moszkvai tudományos konferenciáról szólt. A városi egyetem kutatói egy elképesztő felfedezést tettek. Valami teljesen újat fedeztek fel, valamit, ami megoldás lehet a kihűlésre. Annyira egyértelműen elmagyarázták, hogy egy kisgyerek is megértette volna, de a konferencián egy árva lélek sem hitt nekik. Hogy is lehet, hogy eddig fel sem tűnt senkinek ez a lehetőség, pedig annyira egyszerű!

- Ostobák - morogta a csontos könyökű, és az asztalra csapta az újságot. A kis cseresznyefa felnyögött, de megint nem vette észre. Egészen furcsán csillogott a szeme, és írni kezdett. Olyan valószerűtlenül lelkesnek tűnt, hogy a szobalányok körében futótűzként terjedt a hír: Dulacnak udvarlója van, s a férfi leveleket is küld neki, mert semmi mást nem lehet ilyen izgatottan olvasni, Dulacnak végképp nem, akinél kevés komorabb nőt hordott a hátán Oroszország. A kisvárosban, ami mellett a kastély épült, ráadásul nem történik soha semmi.

De a szobalányok tévedtek. Ramona szerelme ugyanis a pénz volt.

- Elektromágneses spektrum...- motyogta és olyan gyorsan írt, ahogyan csak akkor lehet, amikor eszünkbe jut valami- Fény........Csillag.....Elképesztő!- a szobalányok egész biztosan bolondnak nézték volna, ha nem szaladtak volna el egy emberként pletykálni már rég.

Dulac pedig már másnap összehívta az embereit és ismertette a tervet.

A lelkesedés mindenkire átragadt, leginkább egy fiúra, egy egészen fiatalra. Sötét szemében szinte világítottak a dollárjelek, majdnem úgy, mint a fehér tincs sötét hajában.

Párizs

Törvényszerűség és közhely, hogy amikor azt hiszed, ennél már nem lehet kitöltöttebb, bonyolultabb, őrültebb és úgy általánosságban nehezebb az életed, azt az élet mindig kihívásnak veszi és bebizonyítja, hogy de. Pedig ez most tényleg nem kihívás volt!

A fellépéssel kezdődött. Előtte enyhe kétszázas pulzussal megölelgettem anyut, a tegnapi után kicsit zavartan Markot, és Mollyt is, utóbbi kedvesen hagyta. Sok sikert kívántak, de utána rohanni kellett, mert apa már konferált minket.

Nagy levegőt vettem, és a kötélre léptem, a bal oldali házhoz közelebbi végére, direkt kicsit bizonytalanul, hogy nagyobb hatást váltsanak majd ki a látványosabb elemek. A kis, rögtönzött nézőtéren rengetegen zsúfolódtak össze. Nagyon sokan voltak. És izgatottan figyeltek minket.

Tettem még néhány lépést, aztán cigánykerekeztem egyet. Anyu is elindult a túloldalon egy bognival. Aztán egyre látványosabb elemekkel közeledtünk egymáshoz és már azt sem tudtam hol áll a fejem és merre van anya..amikor egyszercsak megállt minden.
Nem tudom hogy történhetett, de mintha kívülről láttam volna az egészet. Anyu elvétette a lépést. Először csak megszédült, az emberek pedig lélegzet-visszafojtva nézték. Azt hihették, ez is a műsor része. De nem az volt, és ezt mindannyian pontosan tudtuk Markkal, apuval és anyuval, akikkel kétségbeesetten egymásra néztünk egy-egy pillanatra, mielőtt megtörtént volna a lehetetlen: Maryem, az én betegen is élettel teli anyukám, a cirkusz legjobb kötéltáncosnője zuhanni kezdett.

Lassítva láttam, mint a filmekben és először fel sem tűnt, hogy a kötél megmozdult. Anya egyre gyorsabban zuhant, a kötelet pedig..mintha húzta volna befelé a jobb oldali ház, egyre gyorsabban és gyorsabban....de addigra az adrenalintól már fel sem fogtam amit láttam, aztán már nem láttam semmit. Becsuktam a szemem.

Egy ágyon ébredtem. Minden kicsit homályos volt, de már kezdett kitisztulni, hangokat is hallottam és elkezdtem emlékezni a fellépésre...de mióta lehetek itt? Olyan, mintha ezer éve lett volna és félig biztosan álmodtam. A kötelek nem tudnak mozogni. Minden egyszerre jött és meg is fájdult a fejem, inkább visszacsuktam a szemem. Vagyis csak visszacsuktam volna, mert egész közelről hallottam Mark hangját.

- Te aztán szeretsz aludni! Már anyud is felébredt, pedig ő leesett egy kötélről... - úristen tényleg. Anya leesett a kötélről ismételtem magamban.

- Ugye jól van? - néztem rá, és egy pillanat alatt felébredtem.

- Jól van, ne aggódj. Itt van a szomszéd ágyban - kuncogott és mindketten Meryanyura néztünk, aki kicsit elnyűtten ugyan, de mosolygott. Megkönnyebbültem sóhajtottam fel, de eszembe jutott valami.

- Te, Mark. Csak egy apró technikai kérdés. Hol a francban vagyunk?!