❥ || Stray kids oneshots ||

Hyunho || karkötő

— Karkötő —
[Hyunjin & Minho]
(𝕊𝕥𝕣𝕒𝕪 𝕂𝕚𝕕𝕤)

Becsapva magam mögött az ajtót ültem le ágyamra. Elegem van abból, hogy mindenért ennyire féltékeny leszek. Egyszerűen nem értem Hyunjinnak hogy nem esett még le, hogy kedvelem őt. Annyira egyértelmű. Attól is féltékeny vagyok ha nem rám néz, nem hogy ha mást ölelget vagy puszilgat. Changbin pedig folyton provokál. Egyszerűen annyira azt érzem hogy ő ezt élvezi, hogy en megörülök a féltékenységtől. Bár nem tudja hogy kedvelem Hyunjint. Legalábbis tőlem nem, de Jisung múltkor lehet elmondta neki.

— Minho, minden oké? - jött utánam Channie hyung.

— Persze! - emeletem rá a tekintetem.

— Megint Hyunjin miatt vagy ilyen? Te is tudod, hogy barátok vagyunk. Mind a nyolcan! Nem várhatod el azt hogy Hyunjin csak veled legyen. - sóhajtott egy nagyot.

Tudtam jól hogy Channak igaza van, de mégis fájt ezt hallani. Nyilván azt szeretném, hogy Hyunjin csak az enyém legyen, hogy engem keressen először ha valami bántja, hogy nekem mondja el a mit érez, mit gondol, hogy én legyek az első gondolata reggel és hogy csak engem szeressen tiszta szívéből.

— Tudom! - feleltem csak ennyit.

Nem nagyon volt kedvem beszélgetni se erről se másról. Reméltem ha nem mondok neki mást talán elmegy, de ő Bang Chan, nyilván nem hagy itt ha látja hogy nem vagyok jól.

— Miért nem vallod be neki? - kérdezte, mire hirtelen felkaptam a fejemet.

— Mert úgyis visszautasítana! Ha bárki iránt is többet érez mint barátság az Changbin nem én! Lehet hogy magabiztosnak tűnök amikor cukkolom Changbint, hogy engem Jinnie úgyis jobban szeret, de nem vagyok magabiztos. Egyáltalán nem tudom hogy ez igaz-e. Csak reménykedem. - mondtam el őszintén.

— Megértem az érzéseidet. Szerintem viszont akkor is beszélned kéne Hyunjinnel. Próba szerencse, nem igaz? - mosolygott rám biztatóan.

— De igaz! - nevettem. — Jó talán megpróbálok beszélni vele. - mosolyodtam el.

— Szurkolok nektek! - veregette meg vállam.

Ezután Chan elhagyta a szobámat. Én pedig egy nagy sóhajtás után elindultam Hyun szobája felé.

— Szia! - nyitottam be kopogás nélkül.

— Szia! - lepődött meg Hyunjin.

És igen. Beállt köztünk a kínos csend. Miután leültem az ágyára csak őt néztem és fel sem tűnt hogy már vagy percek óta csak bámuljuk egymást. Csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire gyönyörű és hogy azt akarom, hogy csak az enyém legyen.

— Szeretnél valamit? - törte meg a kínos csendet.

Ekkor esett le, hogy még nem is mondtam neki semmit.

— Igen! Én azért jöttem, hogy beszélgessünk! - mondtam határozottan, de ő továbbra is kérdőn nézett rám.

— Miről szeretnél beszélgetni? Esteleg haragszol rám? - kérdezte. — Az előbb nagyon úgy tűnt hogy én voltam a gond és azért mentél fel a szobádba. - mondta.

— Nem, dehogy haragszom rád! Csak tudod mostanában elég gyorsan ideges leszek. - nevettem fel zavartan.

— Tudok ezen valahogy segíteni, hyung? - döntötte oldalra a fejét aranyosan.

Csak te tudsz! Légy az enyém!

— Nem hiszem, hogy ez ilyen egyszerű! - válaszoltam. — Tudod leginkább féltékenységből ered ez az egész nálam. Nagyon zavart amikor Changbinnak adtál egy karkötőt és nekem pedig nem. Utánna amikor én is kaptam tőled akkor nagyon boldog voltam. - mosolyodtam el az emlék felidézésén és a karomon lévő karkötőn végig simítottam.

— Hordod még? - lepődött meg.

— Persze, hogy hordom! Te adtad nekem! - mondtam határozottan.

Válaszomtól látszólag zavarba jöhetett ugyanis hajábaturva hajtotta le a fejét. Olyan édes! Nem bírtam ki, hogy ne mondjam ezt ki hangosan is.

— Nagyon édes vagy amikor zavarba jössz! - simítottam arcára, mire ő fejét felemelve, rám emelte tekintetét. — Egyszerűen tökéletes vagy Jinnie! - ejtettem ki meggondolatlanul a szavakat.

Hyunjin meglepetten nézett rám. Hirtelen bepánikoltam, hogy most talán elijesztettem és jól tönkretettem az eredeti tervemet.

— Tényleg így gondolod? - kezdett el játszani ujjaival.

— Igen! - mosolyodtam el.

— Sokszor úgy tűnik, hogy utálsz engem. - suttogta halkan. — Nem szeretném, hogy utálj engem, hyung. - mondta könnytől csillogó szemekkel. — Úgy féltem, hogy a karkötőt is kidobod!

— Soha nem dobnám ki! Te vagy nekem a legfontosabb! Sose akartam, hogy azt érezd hogy utállak! - suttogtam ajkaira, majd végül megszüntettem a köztünk lévő távolságot.

Hyunjint egy lassú és érzelmes csókba invitáltam, amit először nem viszonzott. Később viszont meglepő módon igen. Óvatosan nyaltam végig az alsó ajkát, mire ő véve a célzást engedélyezte a bejutásomat. Lassan térképeztem fel a szája minden apró szegletét, majd végül levegő hiány miatt kénytelenek voltunk elválni egymástól.

— Kedvellek Jinnie! - mondtam ki őszintén.

— Én is kedvellek téged, hyung. Ha nem kedvelnénk egymást nem lennénk barátok. - döntötte oldalra a fejét.

— Én nem úgy kedvellek! - nevettem el magam, mire ő is elkezdett nevetni. — Hanem így. - hajoltam ismét ajkaira.

Most azonnal viszonozta, de nem terveztem hosszúra ezt a csókót így hamar el is váltam tőle. Arca nagyon vörös volt. Látszott rajta, hogy nagyon zavarba van.

— Én is kedvellek! - hajtotta le a fejét. Zavarában jól szórakozva húztam ölembe, majd egy gyengéd csókot hintettem arcára.

— Lennél a párom? - simítottam arcára, miközben ő nagy nehez elvette arca elől a kezeit.

— Mi van ha a többiek elítélnek majd minket? - kérdezte ijedten.

— Biztos, hogy nem fognak. Chan hyung és Jisung tudja, hogy kedvellek és ők elfogadnak. Szerinted a többiek majd akkor nem fognak? - vontam fel a szemöldökömet.

— Innie és Felix tudja hogy kedvellek és ők is elfogadnak. - motyogta Hyunjin.

— Akkor meg? - mosolyogtam rá.

— Nagyon szívesen lennék a párod! - mosolyodott el, mire én ismét az ajkaira hajoltam.

——
Sziasztook!💕
Sajnálom, hogy ez most ilyen rövid lett. Remélem azért elnyerte a tetszéseteket. Nagyon sajnálom, hogy ilyen rég raktam ki új fejezetet, de nem nagyon volt semmi ötletem. Igyekszem gyakrabban hozni új részt. További szép napot nektek!🩷