❥ || Stray kids oneshots ||

Hyunchan || sötétség

— Sötétség —
[Hyunjin & Bangchan]
(𝕊𝕥𝕣𝕒𝕪 𝕂𝕚𝕕𝕤)

Olyan magányosnak érzem magam ezen az éjszakán. Az elmúlt hetekben Chan folyton itt volt velem. Még ha nem is aludt akkor is mellettem volt. Nézte ahogy alszok vagy dolgozott mellettem és nekem csak ennyi kellett, hogy velem legyen és hozzábújhassak. Viszont én hülye tegnap mindent elrontottam, ugyanis bevallottam neki, hogy kedvelem. Ő nem mondott rá semmit csak csendben volt. Sírva kértem, hogy mondjon valamit, de akkor se mondott semmit. Csak hallgatott. Ennél rosszabb pedig nincs. Ezután kijöttem a szobámból és Jisung szobájába aludtam. Nem akartam visszamenni a saját szobámba még akkor se amikor már tudtam, hogy ő nincs ott. Most viszont, hogy ismét este van nem alhattam megint Jisungnál, szóval visszajöttem a saját szobámba Chan nélkül.

A nap folyamán nem találkoztam vele, ugyanis az egész napomat a mókus szobájába töltöttem. A többiek bejöttek hozzám beszélgetni, viszont Chan nem. Felix állítása szerint Chris bezárkózott a szobájába és ki se ment. A szívem összeszorult amikor ezt mesélték. Nagyon utálhat engem. Valószínű többet látni se akar, de muszáj lesz a jövőbe is közösen dolgoznunk, hiszen egy együttesben vagyunk. Remélem sikerül, majd megbocsátania nekem. Nem akartam megbántani és belészeretni se akartam. Olyan hirtelen történt minden. Ő mindig olyan figyelmes és törődő volt velem, mindig számíthattam rá. Mégis ki ne szeretne bele egy ilyen tökéletes emberbe mint Channie. Ő mindenkinek csak ad és cserébe semmit nem vár. Nála jószívűbb emberrel még sose találkoztam. Egy ilyen csodálatos embernek mégis miért kellenék pont én?

— Hyung! - tette vállamra a kezét Innie, mire összerezzentem. — Ne haragudj! Nem akartalak megijeszteni. Szeretnéd, hogy itt maradjak veled? - kérdezte.

— Nagyon aranyos vagy Innie, de nem kell. Meg leszek egyedül is. - töröltem le egy könnycseppet az arcomról.

— Látszik, hogy nem vagy jól. - pillantottam meg Seungmint aki a szekrényem mellett támaszkodott.

— Jól leszek! Ne aggódjatok! - erőltettem magamra egy hamis mosolyt.

— Hyung, rendben van ha nem vagy jól. - mondta Jeongin.

— Igaza van Innienek. - ült le Seungmin is az ágyamra.

— De muszáj jól lennem. A stayekért és a többiekért. - kezdtem el ismét sírni. — Holnap bocsánatot kérek Channie hyungtól. Remélem megbocsát nekem.

— Szerintem nem is haragszik rád. - simogatta hátamat a maknae.

— Tényleg nem. - hallottam meg egy ismerős hangot, mire arcomat megtörölve néztem fel, egyenesen a szemeiben. — Valaki nyitva hagyta az ajtót. - mutatott az ajtó irányába Bangchan.

— Én voltam! - jelentette be büszkén Seungmin. — Reménykedtem, hogy meghallod. - mondta el őszintén a második legfiatalabb.

— Köszönöm! - mosolygott Seungminra a legidősebb, mire ő csak bólintott.

— Gyere Jeongin! Changbin hyung beszélni akar velünk. - kezdte el húzni a legkisebbet.

— Mi tényleg? Mit akar? - értetlenkedett a maknae.

— Majd meglátod! - rugdalta ki Seungmin Inniet az ajtómón.

Miután a két legfiatalabb távozott a szobából Channie hyung helyet foglalt az ágyamon, majd rám emelte a tekintetét.

— Tartozok egy bocsánatkéréssel. - kezdett bele.

— Azzal inkább én tartozok. Sajnálom hyung, kérlek felejtsük el az egészet és legyünk megint barátok. - néztem rá szomorúan.

— Nem haragszom rád. Miért tenném? Nem tudod befolyásolni az érzéseidet. - folytatta. — Sajnálom, hogy válasz nélkül hagytalak tegnap. Biztos rosszul esett. Nem akartam, hogy szomorú legyél, csak nem tudtam mit mondjak. Kérlek ne haragudj. - kért bocsánatot.

— Nem haragszom rád. Én rontottam el a barátságunkat. - hajtottam le a fejemet.

— Én is kedvellek, de nem lehetünk együtt. Ezért azt gondoltam jobb, ha mindent eltitkolok és csak olyan leszek veled mint egy törődő apuka. Azt gondoltam, ha úgy bánok veled mint a többiekkel talán kiszeretek belőled és nem jössz rá soha, hogy kedvellek, viszont nem tudtam ellenállni neked. Azért jöttem át minden este hozzád, mert olyan édes vagy! Túl aranyos voltál ahoz, hogy bármire nemet mondjak neked. - mondta el őszintén, mire az én szemeim tányérméretűre nőttek.

— Akkor miért nem lehetünk együtt, hyung? Nem szeretnél velem lenni? - szomorodtam el.

— Dehogy nem szeretnék. - simított végig arcomon. — De ha ez kiderülne bajba sodornánk a többieket is. - döntötte homlokát az enyémnek.

— Szeretlek hyung. - kezdtem el sírni.

— Én is téged. - suttogta fülembe, majd egy apró puszit nyomott az arcomra.

— Nem akarjuk megzavarni ezt a kibaszottul romantikus pillanatot, de Changbin és Felix is együtt vannak. - közölte Seungmin.

— Héj, hogy beszélsz! - szólt rá Changbin.

— Ti mit kerestek az ajtóm előtt? - akadtam ki.

— Hallgatozunk. - jött az igen csak nyilvánvaló válasz Jisungtól.

— Na ne. - forgattam meg a szemem.

— Channie szerintem ha titokba tudjuk tartani akkor nyugodtan lehettek együtt. Binnievel már mi is 2 hónapja együtt vagyunk. Azért nem mondtuk el nektek se mert féltem, hogy haragudnátok. - lépett közelebb Lixie.

— Ugyan miért haragudnánk? - nevettem fel, miközben még mindig folytak a könnyeim.

— Mi csak örülünk a boldogságotoknak. - mosolygott rájuk Chan.

— Látjátok, én is ezt mondtam. - forgatta meg a szemeit Seungmin.

— Te kussolj! Mocskos szájú taknyos. - mondta Changbin.

— Ugyanúgy felnőtt vagyok mint te! - akadt ki a fiatalabb.

— De fiatalabb vagy. - kacsintott rá Binnie.

— Ne húzzuk már egymás idejét. Mennék aludni. Jöjjetek már végre össze. - szólalt meg Minho.

— Akkor húzzatok már ki! - nevetett Chan.

— Jójó! Jó éjt gerlepár! - mentek ki a többiek.

— Most mi lesz? - kérdeztem összezavarodva.

— Hallottad a többieket. Jöjjünk össze! - mosolygott rám Channie.

— Tényleg? - mosolyodtam el.

— Igen! - húzott magához egy rövid csók erejéig.

— Na végre! Mostmár mindenki takarodhat aludni. - hallottuk meg Minho kiabálását az ajtó előtt, mire el kezdünk nevetni.

— Micsoda hülyék! - nevettem.

— Az biztos. - simított az arcomra Bangchan, majd ismét megcsókolt.