Friend zoned -Daniel Ricciardo fanfiction-

7.

-Túl hamar elment ez a két hét – ült le mellém Matt az udvaron és a kezembe nyomott egy üveg sört. Megvártam amíg leül mellém majd összekoccintottuk az üvegeket. Jóleső sóhaj hagyta el ajkaimat, amikor a hideg italba kortyoltam.

-Tudom – bólintottam és kényelmesebben elhelyezkedtem a székemen, felhúztam magamhoz lábaimat.

-Jöhetnél gyakrabban is, Ruby! Nem is értem miért nem költözöl vissza hozzánk! A keresztlányodnak szüksége lesz rád!

Rám kacsintott, mire egy szomorú mosoly kúszott arcomra.

-Örülök nektek, Matt! Tökéletes család lesztek!

Erre csak bólintott. Elfordítottam a fejemet amikor úgy éreztem, hogy túl sokáig szegezi rám tekintetét. Matt és Tom soha nem bírták egymást. Ha a bátyám megtudná, hogy mi történt köztünk valószínűleg nehezen tudná magát rávenni arra, hogy ne verje péppé Tomot. Valójában én sem tudom már pontosan mi is történt, legalábbis az én verziómnál többet nem tudnék megmagyarázni. Azért mentünk szét, mert Ő gyereket akart, nekem pedig nem lehet...amikor azonban összefutottunk az áruházba, egyértelművé vált, hogy meg is csalt. Megkapta a gyereket, a tökéletes nőt és az idilli kis családot amit annyira szeretett volna. Igaz közben átgázolt rajtam, de ez számított a legkevésbé.

-Ruby? – Szólított meg Matt, mire egy kicsit összeszedve magamat egy mosolyt erőltettem az arcomra és újra felé fordultam.

-Láttam Tomot... és a barátnőjét, aki nagyon terhesnek tűnt...

Nem voltak kérdései. Nem is volt rájuk szükség. Ahogy a kimondott szavakra sem, úgyhogy csak bólintottam.

-Megcsalt?

Erre csak egy nagyot kortyoltam a sörből és azt kívántam, bár valami töményebb lenne most a kezemben. Sosem szerettem ezt az érzelgősséget. Szerettem ha a dolgaim megmaradnak a sajátoménak...nem akartam erről beszélni. Nem volt értelme, hiszen ugyanoda jutottunk volna. Minden. Egyes. Alkalommal.

Matt persze a hallgatásomat beleegyezésnek vette, úgy pattant fel a székéből, hogy még engem is meglepett és majdnem hátra is vágódtam.

-Az a kis féreg! – Kezdett el járkálni, úgy tűnt ha nem nyugtatom le gyorsan akkor kisebb agyvérzést kap mérgében – hogy volt képe ilyet csinálni?

Felsóhajtottam. Nem volt kedvem ehhez az egészhez.

-Matt kérlek- hunytam le a szememet – nem akarok ezzel foglalkozni mielőtt elmegyek, arról volt szó, hogy beszélgetünk!

-Mégis hogy lehetsz ilyen nyugodt, hiszen...

Nem vártam meg, míg befejezi. Felálltam és dühösen az asztalra csaptam az üvegemet. Lezártnak tekintettem a témát. Nem lehetek dühös rá, hiszen nem tudtam megadni azt amire vágyott, hát persze, hogy valahol máshol kereste a boldogságot. Én tehetek az egészről és senki más. Dühösen vágtattam be a szobámba, majd csaptam be az ajtómat magam után.

Amikor az ágyamra vágódtam, úgy éreztem magam, mintha megint egy pukkancs tinédzser lennék...vagy minimum egy romantikus regény elcsépelt női főszereplője.

Tudtam, hogy Matt nem tehet semmiről. Bocsánatot kellene kérnem tőle, amiért csak úgy faképnél hagytam, de nem vett rá a lélek.

Helyette fejemre húztam a takarómat és tovább sajnáltam magam.

Ahhoz mostanában úgyis nagyon jól értek.

*

Kopogásra keltem. Pontosabban ébredeztem csak. Aztán besüppedt mellettem az ágy, majd egy mély hang valami távirányító után motyogott.