Nem lát, nem hall, nem beszél (átírás alatt)

Nyolcadik rész

Ígérem nem minden az örökösről és a cárnőről fog szólni. Friss pletyka. Barát a minap egy srácot vert meg, mert anyázott neki. Persze mindenkinek szívügye az édesanyja, nah de a mi Barátunknak kiskorába lelépett az anyja, mondván Londonba megy szerencsét próbálni. Persze csak a Budai alúljárókig jutott... Kínos. Több pletykát később majd még megosztok. Addig is, puszi: Ledér.

Besétáltam a Nyugati mekijébe suli után. Igazából már anyával megbeszéltem, így csak meg kellett vennem a kajámat. A Nyugati mekiije volt szerintem az egyik legszebb meki, ahol valaha jártam. A meki lehet mondani három szintes. Van a ,,felső" szint, ahol oldalt bárszékes helyek, vagy csak kettes helyek vannak. A bal oldalt szélén onnan ki tudsz menni. A középső szint van középen, és pár négyes hely van lent. És végül a legalsó szint, ahol ki tudod kérni a rendelésed. Persze nem csak ez a három szint van, hanem van egy felső szint, ahol egy kávézó helyezkedik el.

Lassan lebaktattam és beálltam a sorba, ami nem volt akkora, mint ebédidőben szokott. Egy fiatal lány körbement, és már előre elkérte a rendelésem, így a pultnál már csak a számomat kellett megmutatnom és fizetnem kellett. Szokásosan egy sajtburgert ettem, mellé egy Big Mac-et menüt és szilváspitét. Éhes voltam így szükségem volt az energiára.

Mikor már kezembe volt a tálca elfoglaltam a helyem középen. Haza is vihettem volna a kaját, de csak szerettem ott ülni, és lopni az ingyen WIFI-t a gyorsétteremből.

Az ingyen WIFImel felmentem instára, és láttam, hogy Ledér nem posztolt semmit napok óta. Felvont szemöldökkel néztem meg ezután Zimandi_Philip instát, ahol volt már legalább 6 bejegyzés, és több mint 1,5 Millió követő. Rámentem Fülöp eredeti oldalára, ami azóta nevet váltott, és már Fulop_tronorokos néven volt elérhető.

Végül kikapcsoltam a telefonom, és evés közben elkezdtem gondolkozni azon, amit ma Henri mondott. Én és Fülöp. Természetesen nagyon örülnék egy kapcsolatnak, de Fülöppel mi van. Neki se egy kamu kapcsolat kéne, meg így mérgezem magam. Nem jó, mert így csak sérülni fogok.

Végül felhívtam Lillát hű tanácsadómat.

-Igen? – szólt bele a telefonba.

-Tudtad, hogy meki közben lehet a legjobban gondolkozni?

-Mekizel és nem szóltál?! – háborodott fel.

-Jah, itt vagyok a Nyugatinál – feleltem.

-10 perc. Megfordulok és megyek – és letette a telefont.

Bár Lilla diétán volt, de nem mondott le a mekiről. Régen sokat szenvedett vele. 7. osztályban 70 kilogram volt, és kicsit meglátszott rajta, de nem feltűnően. Ezt ő is észrevette és elkezdte magát hánytatni. Ezt egy két hónapig csinálta és fogyott 10 kilót. Alig evett és amit evett azt is kihányta. De ez nem volt neki elég, meg akart halni.

Ekkor tájt közösen jártuk Pestet. Tudtam az egészről, és mindig megmondtam neki, hogy ez nem jó, de nem foglalkozott velem. Senkivel se foglalkozott, még a szüleivel sem. Persze akkor nekem is megvolt a magam baja, főleg a saját magam keresésével. Ez a ki vagyok én típus. Visszatérve, mi jártuk a várost, és egy nap a Margit-szigeten Bringóhintóztunk, amikor Henriék kocsija került mellénk, és elkezdtünk beszélgetni. Azaz Lilla és Henri. Lilla miatta hagyta abba az egészet, kezdett el pszichiátriára járni és a javulás útjára lépni. Henri változtatta meg őt olyanná olyanra amilyen ma. Persze az is hozzá tett, hogy Henri nagyon jól főz. Mindig Lillával kóstoltatta meg az ételeit, és szerette meg vele újra az evést. Henri volt akkor Lilla hőse.

Nekem sajnos nem ő volt. Nehezen tettem magam akkor össze, és ott derült ki, hogy nagypapa rákos. De ez egy másik történet.

-Nah 5 perc és rendelek – szólalt ment el mellettem Lilla.