Egy techno party folyosóján elnézést kérek az érzéseimért, mégha a dübörgő zene ritmusa azt is diktálja, hogy nem kellene.
Bárcsak foghatnám alkoholra, bárcsak hihetnék önmagamban, de nem, ezúttal nincs mentségem.
Összezavarodtam, hónapok sokasága telt el, s mintha 2 külön világot élnék egyszerre.
Ott a régi, a komfort, a biztonság, a megszokás és az egyszerűség, de itt az új, a zavartság, az újdonság, az élmények és a bármit megtehetek.
Egy techno party folyosóján elnézést kérek az érzéseimért, mégha azt sem tudom, hogy elköszönés vagy üdvözlés-e ez.
Hiányzik a komfort, hiányzik mindaz amit úgy utálok.
A régi világ darabjaira omlik, míg az újat én rombolom.
Miért? Van időm gondolkodni, tudatosnak lenni, megélni minden érzést legyen az jó vagy rossz.
Szóval miért? Talán mert van mind erre időm, talán mert túl sokat vagyok egyedül.
Pedig ez nem igaz, valószínűleg csak a fejemben van így.
Egy techno party folyosóján elnézést kérek az érzéseimért, mégha nem is tudom, hogy kinek.
Gondolataim össze-vissza forognak már napok óta, nem is alszom, mert gondolom az ilyen úri móka.
A régi világ egyszerűbb volt, ott csak egy miatt aggódtam, ott nem volt gondom a jövőre, de most miután megszoktam az újat, néha vissza sem akarok térni a régibe.
Mert talán az összes változás amit elértem, eltűnik, de ennek a gondolata is rémiszt.
Egy techno party folyosóján elnézést kérek az érzéseimért, mégha nem is értem őket.
A két világ egybe függ, mindkettőre szükségem van, de mégiscsak egyszerre csak egyben létezhetek.
Valamelyik világot el kell felednem és sajnos egyértelmű, hogy melyik lesz ez.
A régi világ összeomlott, én pedig vissza megyek újraépíteni, S közben majd remélem, hogy nem felejtem el mindazt, amit az új világ hozott.
Egy techno party folyosóján elnézést kérek az érzéseimért, magamtól, mert én vagyok az egyetlen aki engem bánt.
