Könnyed szívvel hagyom ott a társaságot. Kellemesebb lesz így mindünknek. Szinte futva vágok neki a hegynek. A jeges szél az arcomba vág, légzésem felgyorsul. Hirtelen megállok. A szél elül, pár kutya messzi ugatása hallik talán. Pár másodperc után csak a heves, kétségbeesett szívem hallatszódik.
Betölti a csöndet.
Torkomat fájdalmasan karcolja a levegő, ahogy lassan beszívom elhasznált tüdőmbe.
Ismét elindulok.
Nagyobb lendülettel tán, mint előtte.
Azonban hiába sietek, futok, rohanok. Lépteim feleslegesek.
Nem tudok elfutni.
Nem tudsz megmenteni...
... saját magamtól...
