S te leszel, aki majd megment? [BarnixPeti ff.]

❦︎11.𝑩𝒐𝒏𝒚𝒐𝒍𝒖𝒍𝒕❦︎

Barni szemszöge

- Mégis miből gondoltad, hogy ez jó ötlet lesz? - kiabált velem Laura, miután szétváltunk. Én csak értetlenül néztem magam elé. Azt sem tudom, miért csináltam. - Barnabás, neked ott van Peti! Nyisd már ki a szemed egy kicsit, te Őt szereted! - majd sóhajtott egyet, lejebb vette a hangerőt és folytatta. - Tiszta részeg vagy, szerintem jobb lesz, ha haza kísérlek.

Elköszöntünk a többiektől, és utána hazafele vettük az irányt.
- Sajnálom... - köszörültem meg a torkom, mikor már majdnem a panellakásomhoz értünk.

- Nem tőlem kell bocsánatot kérned, Barnii! - szólt rám ismét. - Itt az egyetlen, akinek magyarázattal tartozol, az Peti.

- Tudom, de most pont én vagyok neki az utolsó ember, akit szívesen lát.

- Tudod mit? - állt meg hirtelen. - Előbb beszélek én vele, te meg most szépen elgondolkozol azon, hogy milyen nagy baromságot csináltál! Barni, én nagyon szeretlek, de ezt nem kellett volna, mikor alakulóban vagy valaki mással, aki láthatólag beléd van esve. - Belém van esve? Ő ezeket honnan szedi?

- Mi-? De hát csak maximum tetszem neki egy kicsit, annyira biztos nincs belém habarodva.

- Igazán? Nekem nem úgy tűnik, és te is odáig vagy érte.

- De te ezt-? -majd itt is hagyott. Remek. Akkor most elgondolkozok megint, hogy mi mindent basztam el. Aahj, miért csinálom ezt állandóan másokkal? - Egyépként a nyolcadikon lakik, ki van írva az ajtajára a neve! - kiabáltam utána, amíg még közel volt valamennyire. - Szíveseen!

Peti szemszöge
Csak egyedül akarok lenni, legalább egy kis időre. Miért van az, hogy sosem leszek elég? Nagyon elegem van mostmár magamból! Ezt a kapcsolatot is én teszem tönkre már az elején, mert nem vagyok elég...
Még középsuli, kilencedikben megtetszett az egyik osztálytársam, rajzoltam is róla, elkezdtünk beszélgetni, de kurvára elrontottam. Azt is és most ezt. Mikor lesz már mindennek vége...

A barátaim valahogy rávették Patrikot, hogy legalább próbálja meg velem a kapcsolatot. Egy nap eljött velem a moziba, már ott sejtettem, hogy valami nem okés. A film felénél megfogtuk egymás kezét, ahogyan azt a többi szerelmes pár csinálja. Ekkor még nem gondoltam bele, hogy ennél többről is lesz szó. Valahogy eljutottunk odáig, hogy ő már a combomat fogdozta és egyre csak haladt a belső combom felé. Nekem már remegtek a lábaim, de őt ez nem különösen zavarta.
Ezek után még továbbra is szerettem őt, vele akartam maradni, a szívem húzott, nem az agyam.
Egy pár nap elteltével következett a másik randink, ahol egy park felé sétáltunk. Nem is igazán nevezném parknak, inkább csak épületek közötti hely volt, távol az emberektől. Amíg odafelé sétáltunk, minden tökéletes volt, aztán eljött, amire számítottam. Említette nekem előző nap, hogy lesz egy meglepi, amin nagyon meg fogok lepődni.
Lerakta a táskáját, és közeledni kezdett felém. Hűvös idő volt, december. Kesztyűs kezével megfogta az arcom, és szószerint rámcuppant. Nem hagyott levegőt venni, csak ízlelgette az ajkaimat , s nyelvével egyből be is hatolt. Ez volt az első csókom, és hát... nem pont ilyennek képzeltem el. Nem volt lágy, nem volt nyugtató, inkább csak arra vártam, hogy véget érjen.
Előszőr el sem akarta, hogy menjek.

- Nem azt mondtad, hogy nem kell sietned haza?

- De, de.. mostmár akkor is későre jár.

- Legalább egy kicsit maradj még! - kérlelt, én meg nem tudtam nemet mondani neki. Képtelen voltam rá.

Leültünk egy padra, a hideg idő ellenére is, s újból megcsókolt. Ennél a pontnál már tényleg úgy éreztem, hogy csak haza akarok jutni. Ugyanaz, ami a moziban. Annyi különbséggel, hogy most elérte, amit akart. Megpróbált kényszeríteni arra, hogy énis hasonlóan érezzek, mint ő.
Mikor már felszálltam a hazafele induló buszomra (végre), akkor írt nekem egy üzenetet. Beszélgettünk egy keveset, és egyszer csak megkaptam tőle egy ilyet:

Biztosan te is érezted a merevedésem, amikor ölelkeztünk 😅
Nem tehetek róla, ezt váltottad ki belőlem.

Nagyon rosszul esett, hogy őneki ebből állt minden már a kapcsolat elején. Szerencsére tizedikben már nem ugyanoda járt suliba, ahova én, de az emlékek megmaradnak...

Valaki kopogtatott az ajtómon. Nagyon remélem, hogy nem Barni az, most nem sok kedvem van vele veszekedni...
Legnagyobb meglepetésemre Laura állt előttem, amikor ajtót nyitottam.

- Hát te? Honnan tudtad meg a lakcímem? - néztem rá értetlenül.

- Láttam, amikor Barni idehozott. Tudod, veled szemben lakom, és nem rég azt is elmondta, hogy pontosan hol talállak. - magyarázta, olyan arckifejezéssel, mint aki jól végezte a dolgát. - Ja és beszélni jöttem.

- Jó, gyere! -becsuktam utána az ajtót, s helyet foglaltam a kanapén, Lau pedig mellém ült.

- Nem fogok hazudni, de akkor neked is őszíntének kell lenned! - kezdett bele. Értetlen fejemet látva, folytatta. - Nekem tetszik Barnabás. Ezt tudnod kellett, viszont nem érdemeltem meg, hogy megcsókoljon, az neked járt volna! Ő téged szeret, nem engem, és én úgy látom, hogy te is nagyon szereted őt, igazam van?

- Hát... - vakartam meg a tarkom. - Igen. Én végig láttam rajtad, hogy tetszik neked, és biztos voltam abban, hogy Barni is viszonozza az érzéseidet..

- Csak hogy ez nem igaz! Nézd, megértem, ha nem látod, amit én, de szükségetek van egymásra.

- Dehát... Nem akarok veszekedni vele... - hajottam le a fejem.

- Nem feltétlen kell veszekednetek, de most mondok valamit. Egy konfliktust sajnos csak egy másik konfliktussal lehet megoldani, ha akarod, ha nem.

- Jó, oké. Lehet, hogy igazad van. - ismertem be. - Akkor holnap próbáljam megbeszélni vele?

- Pontosan! Barninak kicsit hülye a felfogása, de én hiszek benne, hogy előbb-utóbb megoldjátok ezt közösen! - mosolygott bátorítóan.

- Ha te mondod...

Még egy ideig beszélgettünk. Jobban megismerve nagyon szimpatikus lány.

- Akkor sziaa! - köszönt el.

- Szia Lauu! - s megint magamra maradtam a sok kesze-kusza gondolattal a fejemben, reménykedve abban, hogy ma nem ér el egy újabb rémálom.

Sajnálom, ez a rész rövidebbre sikeredett:(
Azért remélem így is tetszik nektek!