S te leszel, aki majd megment? [BarnixPeti ff.]

❦︎13.𝑺𝒛𝒖̈𝒍ő𝒌❦︎

❗️TW: erőszak említése❗️

Peti szemszöge
Annyi kérdés cikázik a fejemben. Mint például: mi van most akkor közöttünk? a srácoknak hogy mondjuk majd el, és mi lesz róla a véleményük? na és a rajongók? Ám a legfőbb az volt, hogy most csak Ő van és Én vagyok. Ez a pillanat a legszebb az életemben. Most vagyok a legboldogabb, ebben biztos vagyok, és Ő tesz engem ilyen boldoggá.

- Olyan aranyos vagy. - mondta Barnabás, s szemeimbe nézve az ő gyönyörű barna íriszeivel.

Én továbbra is csak mosolyogni tudtam, ajkaim egyre szélesebbre húzódtak.
- Gondolod?

- Igen, teljesen komolyan mondok mindent. A legboldogabb emberré teszel. Amikor veled vagyok, nem gondolkozom a múltbéli dolgokon.

- Ezzel azt hiszem én is így vagyok. Ilyenkor sikerül elfelejtenem minden problémámat, és csak kettőnkre tudok fókuszálni. - kezeink továbbra is egymásba vannak fonódva, a földön ülve nézzük a naplementét. Olyan tökéletes ez a pillanat, semmi sem ronthatja el. Vagy mégis...
A telefonom csörögni kezdett, a kijelzőn Boti nevét olvasva kicsit elkapott az idegesség. Nem szokott csak úgy felhívni. Barnira néztem, s elengedtem a kezét. - Bocsi, ezt muszáj felvennem. - felálltam Barni mellől, s kiváncsian vártam vajon mit akarhat Botond.
A telefon másik végéből sírás hallattszódott, pedig nem sokszor lehet őt sírni hallani.

- Mi a baj? Mi történt? - kérdeztem tőle, hangom remegni kezdett.

- Anyáról és... Apáról van szó... - levegőt kapkodva vette, nem tudta abbahagyni a sírást.

- Figyelj ide, semmi baj, nyugi, itt vagyok, nem kell félni. - szavaimra sikerült egy kicsit lenyugodnia, már valamivel normálisabbam vette a levegőt. - És most mondd, mit csináltak? Bántottak téged?

- Az én hibám volt, Peti!

- Nyugalom, semmi sem volt a te hibád! Próbálj meg lenyugodni és meséld el, a történteket!

- Iskola után egyik haverommal lógtam, olyan fél hat körül érhettem haza, amikor láttam, hogy megy a veszekedés. A szobám felé vettem az irányt, mit sem foglalkozva haragukkal, de akkor megállítottak. Megkérdezték tőlem, hogy hogy merek ilyen későn hazaérni úgy, hogy ráadásul hármast kaptam az egyik dolgozatomra.

- Dehát az nem is olyan rossz.. - szóltam közbe.

- Te is tudod, hogy nekik igenis az. De az most mindegy, ezek után apa jött felém egy övvel a kezében, szerintem te is tudod itt mi következett. - arcomon az undor és az együttérzés párosa volt fellelhető erre a mondatára. - Anya ezt mind csak végignézte egy gúnyos mosollyal az arcán, úgy gondolta, hogy a rossz jegyért megérdemlem. Megmondták, hogy ezentúl, ha nem javítok az átlagomon addig nem beszélhetek senkivel. Sem a suliban, sem azon kívűl. Egyszerűen nem tudtam elfogadni a tényt, ezért.. fogtam a legfontosabb cuccaim és elmenekültem.

- Hogy mit csináltál? - megértettem, hogy apáék elől elment, hisz lényegében én is ezt tettem, viszont kiakadtam, hisz ő nem lakik így most sehol. - Hol vagy most? Ez nem játék, Boti!

- Egyelőre nem mentem olyan messzire. Az egyik sikátorban vagyok, több utcányira a háztól. Innentől pedig már nem tudom merre menjek.

- Küldd a címet, érted megyek! - utasítottam, s miután elküldte a tartózkodási helyét, leraktam a telefont.

- Mi a baj, Peti? Idegesnek tűnsz. - kérdezte Barni aggódó tekintettel.

- Az öcsémért kell mennünk minél előbb! - feleltem, kicsit sem nyugodt hangon. - Ahj, csak ne lenne több óra odáig az út, és azt sem tudom hogyan járnak a vonatok arrafelé.

- Hé, Peti! - fogta meg a vállam Barnabás. - Megoldjuk, elviszlek kocsival.

- Tényleg megtennéd? - kérdeztem tőle, szemeimben felcsillant a remény fénye.

Bólintott egyet, mire én rámosolyogtam. Siettünk, ahogy csak tudtunk, s mikor már Barni autójában ültünk, elmondtam neki, hogy hová kell mennünk és már úton is voltunk.

- Amúgy mi is történt pontosan? - kérdezte, az utat figyelve.

- A szüleimmel kapcsolatos. Már vagy fél éve, hogy otthagytam a családom és ideköltöztem. Nehéz döntés volt, mivel semmiképpen sem akartam Botit egyedül hagyni. Mióta már nem vagyok ott valamivel jobb lett a légkör, Botiba egyáltalán nem kötöttek bele, és egymással is valamennyire megbékéltek, egy pár veszekedés volt csak ebben a pár hónapban. A mai nap viszont más. Köztudott, hogy apáek nem bírják elviselni, ha rossz jegyet hozunk haza, ami sajnos most megtörtént Botival, mivel az iskola utolsó heteiben kicsit elengedte magát, és nem jött össze neki a négyes vagy az ötös. Későn ért haza, ami miatt csak mégnagyobb letg a feszültség, mint amúgy lett volna. Apa.... megverte Botit, amit anya csak vigyorogva végignézett, és ezek után Boti megszökött otthonról. - avattam be Barnabást, kezeim remegtek a mondandóm végére, és legszívesebben kisírtam volna magam.

- Minden rendben lesz. Megtaláljuk őt. - tette a kezemre az övét, továbbra is előre nézve.

- Köszönöm Barni, nem is tudom most mihez kezdenék nélküled. - halványan elmosolyodtam, ám egy könnycsepp mégis utat talált magának.

- És hogyhogy nem látogattak meg sosem, ha egy ideig minden jól ment?

- Nincsen autójuk, tömegközlekedéssel meg nem akartak ekkora távot megtenni, nekem pedig még nincsen jogsim, meg amúgy is csak Boti miatt mentem volna el. Az is elég volt nekem belőlük, hogy rendszeresen felhívtak.

- Áh, mostmár mindent értek. - ujjainkat összefonta, egész úton fogta a kezem, és nyugtatni próbált, próbálta elhitetni velem, hogy minden jól fog menni, ám ezt nekem mégis nehéz volt elhinnem. Így hogy fog tudni Boti iskolába járni? Vajon ezzel minden gond lezárul majd? Na és anyáék? Ők mit fognak kezdeni kettesben? Mármint, simán meglehet, hogy visszatér a mindennapos veszekedés, amiből senki sem jön ki jól. Elhitethetik, hogy minden okés, és felhívhatnak minden nap, hogy megkérdezzék mi van velünk, ha ez mind csak egy álca. Az ilyen álcáknak nem szabad bedőlni, és én nem is fogok. Sajnos azt sikerült elhitetniük, hogy Botit nem fogják bántani, de innentől nem engedem, velem fog lakni, és én gondoskodom róla, hogy ne essen semmi baja.

❦︎❦︎❦︎

A kocsikerék megcsikordult, ahogy megálltunk egy ócska ház előtt. A telefon azt mutatja, hogy valamerre erre kell lennie. Egy hangos "Peti" kiáltást hallottunk a távolból, s utána gyors léptek közeledtek. A léptek tulajdonosa ezután átölelt, jó hosszan.

- Úgy hiányoztál. - öleltem vissza Botit.

- Te is, Peti. Jó, hogy végre nem kell őket elviselnem. - észrevettem, hogy a karjain s lábain csúnya véraláfutások díszelegnek. El sem hiszem, hogy képes valaki bántani egy ilyen ártatlam fiút.

- Mostmár biztonságban vagy, hazamegyünk. - mondtam neki nyugtató hangon, s pár másodperccel később már a hazafele vezető uton beszélgetések száza zengte be a kobaltkék színű autót.