A férfi dühösen meredt ránk miközben a mellkasához szorította a kezét. Hát... legalább ennyit megtehettünk, azonban David arca elárulta, hogy túl sok jóra nem számíthatunk ezekután tőle.
- Ellie... a nevem Ellie – törte meg a csöndet, mire mindketten megdermedtünk.
- Mi? – rökönyödött meg a férfi.
- Mondd meg nekik, a kislány, aki eltörte a kurva ujjaidat az Ellie névre hallgat!
David arcát újra elöntötte a düh, lepillantott sérült kezére, majd ránk nézett;
- Mit akartok? Apró darabokat? Reggel találkozunk lányok.
Dühösen felé köptem, miközben még mindig markoltam Ellie derekát, nehogy meggondolatlan dolgot tegyen ismét. A férfi dühösen elhagyta a helyiséget, mire körbe nézve felmértem a helyzetet.
- Szarban vagyunk. – állapítottam meg közönyösen.
- Majdnem megszereztem a kulcsait, ha nem húzol el...!
- Ha nem húzlak el rosszabbul jártál volna, engedd el. – korholtam le, majd az ajtóhoz lépve próbára tettem a ketrecet. Nyilván meg se mozdult, felsóhajtottam.
Számoltam az órákat, perceket a falnak dőlve. Nem lesz más választásunk, ha kinyitják azt az ajtót küzdünk, vagy legalább Ellie-nek meg kell szöknie. Figyeltem a lányt, úgy sétálgatott fel-alá, mint a ketrecbe zárt vadállat, láttam, hogy dühös, tudtam, hogy nekimenne a nála jóval nagyobb férfiaknak is, ha ezen múlik.
Fáradtan pillantottam el a fal felé, eszembe jutott Joel. Csak remélni mertem, hogy még él, hogy nem találta meg egy fertőzött se és... hogy még újra láthatom valamikor. Újra sóhajtottam. Miért is jöttünk el Jacksonból.
Joel
Hirtelen nyitotta ki a szemeit, majd megérkezett a fájdalom is és összerezzent. Hideg földön feküdt, nem emlékezett hány napja, az utolsó tiszta emléke az volt, amikor elájult és lezuhant a lóról.
Ahogy megpróbált az oldalára fordulni a fájdalom újra belemart az oldalába, odakapta a kezét. Homályos emlékei voltak az utóbbi időről, emlékezett rá, hogy szólongatták, Ellie kétségbeesett arcára, Alina forró kezeire és hogy fázott. Szinte folyamatosan fázott, de most úgy érezte, hogy ismét él, hogy kicsivel jobb, könnyebben mozog. Egyedül volt.
Nyögve ült fel és körbenézett:
- Ellie?
Meg kell találnia a lányt. Vigyáznia kell rá.
Várt egy kicsit, majd felkelt, mikor már nem szédült lehajolt a táskájáért és körbenézett. A pincében félhomály uralkodott és úgy tűnt jó ideje itt lehettek már. Hol vannak a lányok?
Felvánszorgott a lépcsőn, ahogy újra szúrni kezdett az oldala megszédült. Szorosan hunyta be a szemeit és nekidőlt a falnak, amíg ismét kitisztult a kép és körbenézett a házban. Elhagyatott volt, azonban legnagyobb meglepetésére az egyik ló a garázsban állt. Idegesen toporgott a férfi közeledtére.
- Csss – simított végig a nyakán a férfi, mire az állat hátracsapta a füleit. Joel tudta, hogy nem neki szól ez a türelmetlenség, hamarosan meg is hallotta az okot.
Két férfi közeledett a ház felé, nem hallotta őket tisztán eleinte, mostmár azonban ki tudta venni, hogy keresnek valakit, valószínűleg őt.
Joel előhúzta a fegyverét, megnézte, hogy áll a golyókkal és felnyitotta a garázsajtót. A másik kettő meglepetten nézett rájuk, azonban Joel addigra elsütötte a fegyvert;
- Hol vannak?!
Alina
Elnyomhatott az álom, mert arra riadtam fel, hogy két férfi nyitja ki a ketrecajtót és rángatnak fel minket a földről. Ellie morogva, ficánkolva próbálta kiszabadítani magát, de én se könnyítettem meg a helyzetüket.
- Higgadjatok már le! – kiabált rám az egyik.
Cserébe Ellie David kezébe harapott, mire a férfi idegesen hasba vágta. A lányból kiszaladt a levegő, mire felkapták és a boncasztalra fektették.
- Figyelmeztettelek! – morrant rá a férfi dühösen és felemelte a kést a kezében.
- Ellie! – kiszaladt a lábamból az erő egy pillanatra, majd ismét nekifeszültem, hogy kiszabaduljak.
- Fertőzött vagyok!
Mindannyian megdermedtünk.
- Fertőzött vagyok ti barmok!
- Ellie... - nyögtem, leengedtem a vállaimat, a férfiak zavartan néztek össze.
- Igazán? – David kárörvendően, szinte már ott volt a nevetés a szája sarkában.
- Fertőzött vagyok és mostmár te is!
Joel
Senkinek nem kegyelmezett kettőt kivéve. Minek is tette volna, amikor ezek az emberek vették el tőle azokat, akik fontosak voltak neki? Nem, nem érdemeltek mást csak halált.
Azt a kettőt odakötözte egy székhez és radiátorhoz, fojtogatta a düh miközben ütötte őket, legszívesebben halálra verte volna őket is, de meg kellett tudnia hol vannak a lányok. De nem bírta visszafogni magát, minden egyes ütés Alináért szólt, Elliért és Sarahért. Ezek az emberek elvették tőle a lányát, aki az élete értelme volt, mert az emberek önzőek, ő pedig nem volt elég erős, sem akkor, sem most.
Ziháltan állt meg a férfi felett, nem üthette tovább, de szinte érezte, hogy a sötétség újra ott ólálkodik benne, ahogy annyi éven át és most nem volt benne biztos, hogy vissza tudja magát fogni majd.
Ránézett a másik férfira, odasántikált, sajgott az oldala, de nem állhatott meg. Odahúzott egy széket elé és leült vele szemben. A férfi rémülten nézett rá, olyat láthatott Joel szemeiben, ami a legrosszabb rémálmát ígérte neki.
- Szóval – dörmögte Joel – a két lány. Életben vannak?
- Mi-milyen lányok? Semmilyen lányokról nem tudok!
Joel eldöntötte a fejét kicsit, felmérte a férfit, majd egy hirtelen mozdulattal kést szúrt a térdébe, pontosan a térkalács fölé, tudta, hogy rettenetesen fájni fog és, hogy valószínűleg nem fog tudni lábra állni, de nem számított. Egyikük se fog innen élve távozni.
- Tehát, fókuszálj ide. A két lány.
- Igen... Igen, David új kis kedvencei. Élnek!
- Hol vannak?
- A városban!
Alina
Vágni lehetett a levegőt a döbbenettől a szobában, végül David felnevetett.
- Nézd meg a karomat! – Ellie megint mocorgott, de túl erősen tartották. – Hajtsd fel a ruhámat!
A férfiak ismét tanácstalanul néztek össze, de David végül megtette. Csend fogadta a látványt, Ellie harapásnyoma ronda volt, egyszer elmesélte hogyan szerezte, számomra pedig még mindig hihetetlen volt, hogy túlélte.
- Mi a franc az?! – a másik férfi, aki a lányt az asztalhoz szögezte ijedten mutatott a sebhelyre.
- A lány nem változott át! – David dühösen vicsorgott rá, de éreztem a hangjában az elbizonytalanodást. – Nem lehet igazi!
- Hát nekem kurvára igazinak tűnik!
David a kezén lévő sebrenézett és ekkor Ellie megmarkolta az asztalon hagyott kést, a másik nyakába vágta, én pedig kiszabadítottam magam a szorításból.
YOU ARE READING
The Last of Us
FanfictionÉn is égek a TLoU lázban (ahogy valószínűleg sokan mások is) és úgy döntöttem, hogy itt az ideje nekem is írni valamit a témában :) Legyetek elnézőek, ez az első írásom itt, de igyekszem. A sztori nagyjából követi a játékokat és a sorozatot, de sajá...
