The Last of Us

18

Kórházszag csapta meg az orromat, ahogy lassan magamhoz tértem. Amint eszembe jutott, hogy mi történt tágra nyíltak a szemeim és megpróbáltam felülni, amivel csak azt értem el, hogy forogni kezdett a szoba.

- Csak nyugalom. – hallottam meg egy női hangot.

Odafordítottam lassan a fejemet, az ágy mellett egy sötétebb bőrű, ismeretlen nő ült és engem figyelt. Lassan kitisztult a kép és feltámaszkodtam;

- Ki vagy te?

- Marlene? – hallottam meg Joel hangját a hátam mögül. Odakaptam a fejem, mire megint megbillent minden. Jól volt. Élt. Akkor már csak...

- Hol van Ellie? – ültem fel.

- Nyugodjatok meg, jól van. Ne haragudjatok a fogadtatásért, nem tudták kik vagytok.

- Hallottad. Hol van a lány? – dörmögte Joel.

- Mondtam; jól van ő is.

Hátradőlt a nő a székben;

- Ekkora utat megtettetek. Hogy csináltátok? Mi éppen csak túléltük az utat, rengetegen odavesztek.

- Ő volt. Ide akart érni mindenáron. – húztam ki magam. Rohadtul fájt a fejem az ütés helyén és nem volt szimpatikus ez a Marlene. Valami az egész helyzettel nem stimmelt, de valószínűleg csak az elmúlt időszak feszültsége szólt belőlem, de akkor is...

Joel nagy nehezen felült mögöttem, mire Marlene is párhuzamosan felkelt a székből. Idegesen tördelte a kezeit miközben minket figyelt:

- Elvesztettem a csapatom nagyobbik részét, ami alatt átszeltük az országot.

Szemmel tartottam a nőt és az ajtóban álló fegyveres férfit, mint macska az egeret. Megint elfogott az rossz érzés. Itt valami nem stimmelt. Kiültem az ágy szélére.

- Az adósotok vagyok. – állt meg végül Marlene az ajtóban.

- Vigyél oda hozzá. – Joel már mellettem állt, észrevettem, hogy félig-meddig a háta mögött vagyok, más helyzetben megmosolyogtatott volna a dolog, de rájöttem, hogy ő is érzi, amit én.

- Nem lehet. Műtétre készítik éppen elő.

- Műtétre? – szólaltam meg.

Megfeszült a levegő. Tudtam, hogy nem fog tetszeni a válasz.

- Az orvos szerint a cordyceps vele nőtt születése óta és valahogy mutálódott. Ezért immunis. – válaszolt a sötétbőrű nő, észrevettem, hogy Joel keze ökölbe szorul - Ha eltávolítják, akkor lehetséges, hogy vakcina készüljön.

- De a gomba az agyban nő. – bukott ki belőlem. Felkeltem, ahogy még egy fegyveres férfi lépett Marlene mögé. Ugye nem...

Marlene arcán ott volt mindenre a válasz.

Joel egy pillanatra megingott, majd közelebb lépett a nőhöz, mire az egyik fegyveres férfi készenlétre helyezte magát.

- Találjatok valaki mást. – léptem a férfi elé, éreztem, hogy utánam kap, de leráztam magamról a kezeit.

- Nincs senki más.

Joel olyan gyorsan mozdult, hogy nem is láttam. Marlene felé lépett, mire ott termett az egyik várakozó katona és térde lökte.

- Joel! – kaptam utána, miközben Marlene is előre lépett.

- Állj! Elég. Tudom. Bármit is hisztek, hogy min mentek keresztül, semmi ahhoz képest, amin én megyek át! Ismerem őt születése óta. – Ha ismeri, akkor miért? – Megígértem az anyjának, hogy vigyázok rá!