PORN STAR | HYUNLIX

6. rész

Fél évvel később

Az az eset még mindig él az elmémben annak ellenére, hogy nem az volt közel sem az utolsó. Azt a vad éjszakát egyre több és több követte, aminek szó szerint a megszállottja lettem.

Arról az alkalomról annyit, hogy életemben nem basztak meg úgy, mint akkor éjjel Hyunjin. Azt hittem mindent talasztaltam már az életben, de az bebizonyította, hogy nem. Vagyis az egy hetes mozgásképtelenaég bizonyította be, hogy pontosan fogalmazzak.

A boszorkány azóta a véremet szívja, még mindig, de már nem tud érdekelni, hiszen Hyunjin engem jobban bír, mint az ő szottyadt valagát.

Egy probléma adódott. Egy hiper szuper probléma.

Szerelmes lettem. Beleszerettem daddybe.

Most a nagy shipperek kérdezhetik, hogy de miért baj, mi a probléma, meg stb...stb...

Elmondom én mi a probléma szíveim. ÉN EGY KIBASZOTT PORNÓSZÍNÉSZ VAGYOK!

Khm...khm... Sajnálom, néha vannak dühkirohanásaim, főleg amióta szerelmes vagyok. Úgy viseklekem, mint egy terhes nő.

Sírok amikor nem ér rám, sírok ha reggel nem kapok puszit, sírok, ha nem ölelhetem meg mielőtt elalszom...

Kibaszottul szeretem ezt az embert, de én az egész szexet csak a pénzért teszem elvileg. Hyunjin nem szeret engem, neki csak a testem kell.

Nem állhatok elé úgy, hogy:
„Szia, és szeretlek téged, de te egy bunkó fasz vagy, akinek csak a testem kell.“, hiszen az elejétől fogva világos, hogy neki csakis a testem a lényeg. Másképp nem kötött volna le annyi pénzt a bankszámlámra.

Szóval összességében fáj a Lix érzelmes és pici szívem. Alig mosolygom, a gyógyszereim is csak akkor veszem be amikor eszembe jut, enni is elfelejtek néha.

Előfordult már az is, hogy Hyunjinnak nem sikerült felizgatnia. Ez egyáltalán nem az ő hibája volt, hanem az enyém, mivel túlságosan is magamba zárkóztam és nem rá, hanem a depresszív gondolataimon gondolkodtam.

Magát hibáztatta, holott én voltam a hibás. Én nem voltam képes figyelni.

Azóta nem is kezdeményez annyiszor mint régen. Ez mégjobban fáj, hiszen én szeretem őt és nem akartam megbántani. De minden összejött és én hagytam...

[…]

– Megjött Hyunjin úr, gyere le és üdvözöld! – nyitott be unottan banya.

– Megyek. – válaszoltam gyorsan, majd kikeltem az ágyból, és pulcsim ujjával letöröltem a könnyeim.

Megigazítottam a hajam, majd a mamuszomba lépve indultam le. Máskor mindig feljött hozzám, nem értem, hogy most miért nem. Talán történt valami?

A lépcső közepén voltam amikor megpillantottam őt a konyha bejáratánál. Hangosan köszöntem neki, mire felém fordította a fejét, s mosolyogva indult el felém.

– Szia Bok-ah. – mosolygott rám, s egy puszit nyomott a halántékomra.

– Miért hívtál le? – próbáltam viszonozni a mosolyát, ami kisebb nagyobb sikerrel összejött.

– Azért mert ma velem fog vacsorázni. – ölelte át a derekam, s elindult a konyhába.

– De...de én ma már ettem... – motyogtam halkan.

– Kamuzik. Nem evett semmit. – morogta a banya unottan, miközben a kaját kitette az asztalra.

– Ez most komoly Felix? Nem ettél semmit? – fordult felém mérgesen Hyunjin.

– Nem voltam éhes. – mosolyogtam, hogy valamennyire kihúzzam magam a pácból.

– Iseul, teríts a kertben! – parancsolt rá a vénasszonyra, aki megfeszült idegességében.

– Igenis uram! – bólintott összeszorított fogsorral.

Szégyenkezve indultam meg Hyunjin oldalán a kertbe, az étkezőasztalhoz. Nem akarok vele vacsorázni, mégis muszáj.

Amikor kiértünk a kertbe, kihúzta nekem a széket, majd be is tolta amikor leültem. Ezek után leült ő is elém a kisebb asztalra, és csak bámult, ami nagyon zavarba hozott.

– Felix, mi történt veled? Megtudhatom? – nyúlt a kezeimért, amit elrántottam tőle.

– Izé...én csak éppen...nem tudom...hogy mondjam...hát...hogy fogalmazzak...

– Csak egyszerűen. Nyugi.

– Csak sok időm van mostanában gondolkodni, és ez nem a legjobb dolog nekem. – mosolyodtam el halványan és lehajtottam a fejem.

– Igazad van. Túl sokat vagyok távol tőled. Szeretnéd, ha kevesebbet mennék el itthonról, és többet lennénk együtt? Mármint érted...tudom, hogy fura módon hozott össze minket a sors, de attól még lehetnénk barátok...

Barátok. Ez a szó valósággal megrepesztette a pici szívem.

A torkom kaparni kezdett, s a szemeim égtek mint a tűz.

A vén banya éppen akkor érkezett az étellel. Elkezdett pakolászni kettőnk között. Megterítette az asztalt, majd letette a tányérokat.

– Lix, válaszolnál? – kérdezte Hyun.

– Nem akarok! Hagyj béken kérlek! Csak nyugalomra van szükségem, nem rád! – pattantam fel a székről, majd beszaladtam a házba zokogva.

A szobámba érve bezártam az ajtót, s végigcsúszva rajta sírtam minden külső tényezőt leszarva.

Ő csak a barátom akar lenni...