A cím kötelez

Az elválás terhe

- És most akkor beszéljük meg, hogyan is lesz tovább.

Sharlotte egy ideig csak figyelmesen szemléli az előtte álló anyát és lányát, érzi, hogy a szívébe keserű karmok vájnak a veszteség terhével. Valaha neki is volt egy gyönyörű gyermeke. Valaha ő is szerető és féltő karjai között ölelgette gyermekét. Valaha... De már soha többé.

Sharlotte kissé megrázza magát, hogy visszazárja a boldog és a fájdalmas emlékeket is. Majd így szól:

- A leányt akkor, ahogy kérted, magamhoz veszem. Majd beszélek Őfelségével ez ügyben. Bizonyára nem lesz ellenvetése. A gyermeknek jó helye lesz itt. Lesz saját szobája, játékai, ruhái, szolgálói. Nem kell félteni. Jó sorsa lesz itt.

- Ahm. Igen. Efelől kétségem sincs...

- Akkor hát, mi aggasztja?

- Nos, az erő, amit az imént Felséged is láthatott, most ugyan tudta irányítani, de...

- De ez nem lesz mindig így. Fél, hogy az ereje bajba sodorja - értette meg a királyné az asszony aggodalmait - Igen, ez a veszély nagyon is fennáll, mivel a leány túl fiatal. De erre is találunk megoldást. Ismerem a megfelelő személyt, aki a segítségünkre lehet. Nem kell aggódnia, mindent kézben tartok.

- Umm. Hálásan köszönöm királyném.

- Ugyan! Semmi szükség erre. Ez mindannyiunk érdeke. Országunk hálával tartozik neked és családodnak, amiért vigyaztatok a gyermekre, és amiért felismerve tehetségét az udvarba hoztad.

- Kötelességemnek éreztem. Országunk, érzem, hamarosan ismét erős és virágzó lesz.

- Igen! Így lesz! - helyesek a királyné is - Nos, most hogy mindent megbeszéltünk... Az ajtón túl ott találja Gerald-ot. Ő majd megmutatja ma estére a szállását, és a jutalmát is átadja.

- Nem, nem kérek semmi felé jutalmat. Nem azért jöttem! - ellenkezik hevesen a királyné.

- Persze, tudom. De most, hogy nincs búza termelő erő a birtokodban, - utal a leány erejére - nehezebb idők várnak rád és a gyermekeidre. Gondolj rájuk, amikor átveszed a jutalmad.

Az asszony lesütötte a szemeit, mert tudta, a királynénak igaza van.

- Holnap egy hintó fog várni rád, ami hazavisz téged, ne kelljen ismét a hideggel dacolva átvágnod magad a határ vidékig.

- Köszönöm Felséged kegyességét és segítő kezét!

Azzal a nő, kezében a gyermekkel az ajtó felé indult volna, mikor a királyné megállitja szavaival.

- Margaret, vedd át a gyermeket, és vidd a déli szárnyba. Ma éjjel te vigyázol rá - azzal a nőhöz fordulva folytatja - Holnap majd a megfelelő emberek segítségével kialakítunk egy szobát, ahol lakhat.

Margaret karjait előre nyújtja a gyermekért, de a nő meg sem mozdul. Nem úgy néz ki, mint aki átengedné.

- Ahm. Későre jár. Hosszú nap lehetett. Ideje nyugovóra térni - mondja kedvesen a királyné.

Az asszony viszont még mindig nem mozdul.

- Valami gond van? - kérdi türelmetlenül Sharlotte.

- Felség, nem lehetne, hogy ma éjjel, még utoljára, velem aludjon a kislány? - kérdi reménykedve a nő.

Sharlotte tudta, hogy ez lesz a vége.

- Attól tartok, ezzel ártanánk neki. Legjobb lesz, ha az új környezetben már új személyek veszik körül. Könnyebb, egyből kitépni a nyilat, mint lassanként kihúzni.

A nő szívesen ellenkezne még, de látja a királynén, hogy értelmetlen volna. Ez tünemény máról már nem tartozik hozzá. Ez a kislány ellopta szíve egy darabját, és érzi, hogy a gyermek is ragaszkodik őhozzá, de tudja, Sharlotte királynénak igaza van. Nincs miért meghosszabbítani egyikük fájdalmát sem. Tiszta és gyors elválás! Ez kell mindkettejüknek a továbblépéshez.

Az asszony még utoljára megcsókolja a kis hercegnő arcocskáját, miközben könnyeivel küzd. Margaret átveszi a kis csomagot, szorosan a karjai közé zárja. De az ajtó felé közeledik a kislányban mintha értelem gyúlna, mintha értené, hogy utoljára látja fogadott anyja arcát, heves sírásba kezd. Margaret begtorpan egy pillanatra, de a királyné fejével int, hogy menjen tovább. A gyermek erre addig mocorog, míg fel nem repül a szorító karok közül egyenesen az anyja nyakába nem omlik.

Az asszony fél szemmel a királynéra nézi, félve a reakciójától. Sharlotte azonban pontosan erre számított, hiszen nagyon is jól tudja, milyen erős tud lenni a gyermeki ragaszkodás. A leány pontosan úgy viselkedik, ahogyan azt elvárta volna jövendőbeli gyermekétől, ígyhát:

- Azt hiszem, a kislány döntött helyettünk. Mára akkor maradjon a lakrészén. De hajnalban nélküle indul útnak. Az lesz a legjobb, ha akkor távozik, amikor a kislány még az igazak álmát alussza.

Az asszony megörült, amiért kapott még néhány órát. Nem is ellenkezik. Megköszöni a királyné jóságát, azzal távozik is.

Egyedül maradvány ketten a szobában, így szól Sharlotte:

- Margaret! Azonnal hívd ide nekem Ballazar-t.

- Máris, királyném.

- Margaret! - állítja meg a szolgálót - Mondd meg neki, hogy a könyvét is hozza. A vöröset!

- Igenis, Felség!