The Quileute Pack (Twilight fanfic)

10.fejezet

Meg vagytok lepődve? 

Gondoljatok bele én mennyire vagyok meglepődve, hogy nekiálltam folytatni, egy 5-6 éve elkezdett fanficet :D 

Valahogy megtalált a Twilight mániám és újra kezdtem nézni, illetve nekiálltam olvasni is a könyveket. 

Felnőtt fejjel biztosan más lesz és őszintén szólva azt sem tudom hová vagy miként szeretnék kilyukadni A-ből B-be, de igyekszem kitalálni valamit. 

A következő fejezet már előre készül és köszönöm annak, aki kitartott, reményeim szerint visszatértem :) 

-------------

Mikor először megpillantottam Cullenéket, nem éreztem, hogy az izmaim megfeszülnének a gyomromban keletkező görcstől. Nem éreztem kellemetlenül magam, se fenyegetve, még azután sem, hogy átváltoztam.

Viszont ez most más volt.

Victoria más volt.

Gyönyörű jelenésnek hatott vörös hajával és csillogó, sápadt bőrével.

Őzekhez hasonló kecsességgel mozgott... és áradt belőle az orrfacsaró vérszag.

Hozzászoktam a falkában töltött 3 hónap alatt, hogy a társaim egymás szavába vágva próbálják túlharsogni a másikat, de most Sam tekintélyt parancsoló hangján kívül teljesen tiszta volt az elmém.

„Tessa, jobbról!"

Egy engedelmes morgással gyorsabb tempóra váltottam, és a földtől elrugaszkodva vetettem magam a nő után. Victoria ügyet sem vetve rám kitért előlem, mielőtt még a törzsébe vájhattam volna a karmaimat. Miután visszaszereztem az egyensúlyomat a fuccsba ment támadást követően, Quil mellé sorolva igyekeztem visszaszerezni a lendületemet. Sam szorosan a nő nyomában volt Jacobbal az oldalán.

Aztán hirtelen megálltak, én pedig gondolkodás nélkül elszáguldottam mellettük, egyenesen az útban csörgedező patak másik oldalára.

„Megőrültél Tessa? Állj meg!"

„Nem mehetsz át!"

„Tessa!"

Mire meghallottam a srácok parancsoló hangját már mindegy volt, nem tudtam lefékezni, így Victoria után vetettem magam a túlpartra. A fejemben skálázó hangok mellett megéreztem, ahogyan Emett és Esme mellém csapódva indulnak meg a célpont után. Nem érdekelt mit mondanak a többiek, a farkasom magából kikelve őrjöngött. 

El akarta harapni a vöröske torkát.

******

- Ez a picsa eltörte az orrom! – szisszentem fel, ahogyan vérző testrészemre szorítottam a kezemet.

Amilyen fényesnek tűnt a „Kapjuk el a vörös piócát" haditerv kimenetele, olyan katasztrofálisan is ért véget. Amellett, hogy Victoria eltörte az orrom és jól helyben hagyta párunkat, Paulnak és Emettnek is sikerült összefeszülnie, mikor a vámpírsrác úgy döntött, hogy a rezervátum területére lép. Idézem Sam-et „A mi földünkre".

- A seggeden kéne maradnod a külön akciók helyett Hercegnő – huppant le előlem ellépve kanapéra Jacob. Éppen Em és Sam nappalijában gyűléseztünk pár falkatag kivételével, akik még mindig járőröztek. – és akkor nem kéne kétszer is eltörni az orrod, hogy jól forrjon össze.

- Ne húzd ki a gyufát bolhás. – pillantottam rá féloldalasan, mire csak egy horkantást kaptam válaszul. Úgy érzem ezt a gúnynevet már megkapta párszor mástól is.

- Felelőtlen voltál Tessa – szólalt fel Sam az étkező felől. Hiába beszélt nyugodtan, mély hangjából, bármilyen hangszínt is ütött meg, érezhető volt, hogy most nem a nővérem párjaként, hanem az alfa tekintélyével beszél hozzám. – nem tehetjük át a lábunkat Cullenék földjére. Mi lett volna, ha sértve érzik a szerződést?

- Mint ti, mikor Emett Victoria után vetette magát? – kérdeztem, miközben elvettem a véres zsebkendőt az orromtól. Végre összeforrt a második törés, amit Jacob lelkesen magára vállalt. – Láttad, hogy velem próbálták elkapni azt a vérszívót. Esme még meg is állt, mikor Victoria bemosott egyet.

- Ez az Ő döntésük volt.

Éreztem, hogy semmire nem megyek a lelki ráhatással, így inkább duzzogva visszadőltem a kanapéra és befogtam a számat. 

Körülbelül egy órán keresztül diskuráltunk a lehetséges helyekről, ahol Victoria feltűnhet és hogy a határvédelem megerősítése még fontosabb, mint eddig. Az iskola miatt minden hajnali és kora esti váltást érintettem, így eléggé vegyes volt, hogy éppen kivel kerültem össze. Legtöbbször Jake és Paul neve merült fel, leginkább azért, mert Ők voltak a fő bébicsőszeim.

- Jó éjt Em. – köszöntem el nővéremtől, miközben egy puszit nyomtam az arcára. – A holnap esti járőrözés előtt benézek.

- Jövünk vele. – vigyorodott el Paul, miközben leutánozva Ő is nyomott egy csókot Emily arcára. Ha nem ismerném, azt mondanám, hogy ezt csak színtiszta szeretetből tette, de nagyon jól tudtam mit készít a nővérem holnap vacsorára. – Jössz, szépségem?

- Ne hívj így – csaptam meg a karját – és igen. Nincs kedvem bundában elcsámpázni hazáig.

Bevetettem magam Paul kocsijának anyósülésére és egy drámai sóhaj keretében nekidőltem az ajtónak. Persze mindezt finomat szerettem volna megtenni, de koppantam egyet az üvegen. 

- Csak nem megfáradtál Tess?

- Igazából már azt sem tudom mi vagyok.

- Mármint?

- Én magam sem tudom – fordultam felé miközben lerúgtam a cipőmet és feltettem a lábamat az ülésre. Paul automatikusan a lábfejemhez nyúlt és a hüvelykujjával megsimította a bőrömet. – Ma megint éreztem, hogy a farkasom vadabban próbál fellépni. Erőszakosabban, mint a parton történtekkor, de most teljesen tudatában voltam mindennek. Közben itt van ez a bevésődés dolog is. Nem tudom eldönteni, hogy most defektes vagyok, vagy csak fellépett valami átmeneti elmezavar.

- Figyelj – kezdte komolyabban a szokásosnál. – mikor megérezzük a vámpírszagot, az ösztöneink előtörnek és a farkas gének irányítanak, nem feltétlen a józan ész. Ugyan ez van, mikor bepöccenünk. Nekem is volt már, hogy eldurrant az agyam és rátámadtam Bellára, egy emberre, akit állítólag védenem kellene. Nem mondom, hogy biztosan ez az oka a parton történteknek, de lehet hirtelen túl friss volt minden és a lelki nyomás miatt elpattantál. 

- Meglepően értelmes volt ez a kommentár. – jegyeztem meg egy laza mosollyal fürkészve. Paul lopva rám pillantott, majd újra az útnak szentelte a figyelmét. Lassan elértük a házamat.

- Ha tudnád mikre vagyok még képes.

Megint koppant a fejem az ablakon, de ezúttal szándékosan.