The Quileute Pack (Twilight fanfic)

Tessa Young

Mikor kislányként a viharos éjszakákon rémálmaim voltak, mindig a nővérem mellé bújva kerestem a megnyugvást az ablakomon koppanó esőcseppek elől. Sosem küldött el, csak mosolyogva körém fonta takaróját tartó kezét és azt mondta: „A farkas mindig a falkában találja meg a megnyugvást Hædum". Azt hittem Emily örökké velem lesz és megvéd a viharoktól, de miután apa meghalt, anya teljesen magába roskadt és menekülni akart a szülőföldünkről. Úgy érezte megfullad, ha még egy percet La Push-ban kell töltenie...

Lassan már tíz éve annak, hogy anya elfutott velem az oldalán...

Lassan már 1 hete annak, hogy anya elhunyt...

***

Egy erdő kellős közepén megtalálni egy viskót nem is olyan könnyű, főleg ha az ember egy mini-vel vág neki az útnak, nulla pótgumival és egy kis halálfélelemmel, hogy az elsősegély vizsga inkább fizetve lett mintsem letéve. Lenéztem az ülésemre fektetett térképre, majd a képen megjelölt piros vonalat követve – ha minden igaz azt követtem – próbáltam kilyukadni Emily és Sam házánál. 7 kínkeserves perc után végre sikerült megtalálnom a térkép mellé csatolt fényképen levő faházat. Előkotortam a hátsó ülésre dobott kockás ingemet és kiszállva a kocsiból a derekam köré kötöttem az említett ruhadarabot. A vállamra dobtam rojtos barna táskámat, majd kopogás nélkül benyitottam a nyikorgó faajtón, ami utólag nem igen tűnt jó ötletnek. 5 félmeztelen felsőtesttel megáldott szempár villant rám a konyhaasztal felől.

- Ki jött fiúk? – csendült fel egy bársonyos női hang, amihez később egy arc is párosult. A nő a szája elé kapta a kezét, könnyek csillantak a szemében, ahogyan végigmért.

- Szia Em. – suttogtam egy gyengéd mosollyal az arcomon. A másodperc tört része alatt Emily előttem termett és szorosan az ölelésébe zárt.

- Istenem Hædum. – távolabb hajolt és ujjait az arcomhoz érintette, miközben végigmért, ahogyan én is őt. Arca nedves volt a szabadjára engedett könnyektől, szemei mégis úgy csillogtak, ahogyan régen. Még a szemétől húzódó seb sem tudta eltorzítani azt a gyönyörűséget, amit a természet adott neki. – Olyan nagy lettél Tess.

- Ő Tessa? Tessa Young? – harsant fel egy hang Emily háta mögül.

Nővérem elengedett és szembefordult díszes asztaltársaságával, megszakítva ezzel testvéri újraegyesülésünket. Mind ismerősek voltak, mégsem tudtam volna megmondani, hogy ki kicsoda. Tíz évet töltöttem távol az otthonomtól, így minden újszerűen hatott, még a saját testvérem is.

- Ennyire tetszik, amit látsz Embry? – nevetett fel Emily. – Csukd be a szád, mielőtt még egy madár fészeknek nézi.

- Ne hergeld őket Em. – szólalt fel az asztalfőn ülő férfi, aki hamarosan mellém lépve nyújtotta felém jobbját.

- Sam vagyok, örülök, hogy végre hazatértél. – elfogadtam a gesztust és megráztam a kezét.

- Köszönöm, hogy befogadtok pár napra, míg elintézem a papírokat.

- Papírok? – csendült fel egy újabb kérdés az asztal felől.

- Tess visszaköltözik a régi házunkba – simította meg egyik sötétlő tincsemet Emily. – de jobban örülnék, ha inkább velünk lakna.

- Nem akarok teher lenni – ingattam a fejemet – és egyébként is jobban szeretem a magányt.

- Hædum, emlékszel, hogy...

- „A farkas mindig a falkában találja meg a megnyugvást" – vágtam Emily szavába, fojtatva a már jól ismert mondást. – Tudom Em, de lassan már 18 vagyok. Felnőtt lét meg minden.

- Csak most kaptalak vissza – ölelt át újra. – még maradj egy kicsit gyerek, hagy babusgathassalak.

- Velünk bezzeg nem csinálja ezt...

- Jacob Black, fogd be a szád vagy nem kapsz ebédet! – förmedt rá a fiúra Emily, majd szórakozottan a hátamra csapva elindult a konyha felé. – Ülj le Tess, éppen enni készültünk.

- Hogyhogy haza jöttél? – kérdezte a jobbomon ülő fiú, feltehetőleg Embry.

- Amíg nem leszek 18, Emily a hivatalos gyámom, ezért vissza kellett jönnöm.

- És Anyukád?

- Seth. – horkantott Jacob, miközben oldalba vágta a mellette ülő fiút.

- Bocsánat.

- Már el is felejtettem. – mosolyogtam rá, mire ő viszonozta azt.

Az ebéd nagy része az engem való kérdezgetésből állt. Emily folyamatosan a főiskolával nyaggatott, Paul másodpercenként rákérdezett, hogy nincs-e barátom, Sam pedig valami falkáról ecsetelt, amit hogy őszinte legyek egyáltalán nem értettem. Egy idő után ez kezdett feltűnni Jacobnak is és inkább szólt Sam-nek, hogy halassza másik napra a farkasok iránti szeretetéből fakadó monológjait, mire a férfi értetlen arcot vágott. Inkább nem akartam tudni, így nem firtattam a dolgot.

- Remélem nem taglóztak le teljesen. – simította meg Emily a hajamat, mikor ledőltünk a kanapéra. Már este 10 fele járhatott az idő és teljesen hulla voltam, de egy Em féle kakaót ki nem hagytam volna.

- Még hozzá kell szoknom a nyüzsgéshez. – ittam bele a mályvacukrokkal díszített finomságba. – Paul nagyon aranyosnak tűnik.

- Ha aranyosnak lehet nevezni azt, amit az asztalnál művelt.

- Most miért? Bevet mindent, hogy észre vegyem. Mi ez, ha nem aranyos?

- Tini fiúkról beszélünk Tessa, hagy ne mondjam el, hogy ebben az esetben mi az aranyos szinonimája.

- Bár kezd érdekessé válni ez a beszélgetés, rekesszük be mára. Késő van.

- Ahogy akarod Hædum – Emily kivette a kezemből az üres bögrét és visszaindult a konyhába. – Holnap kemény napod lesz.

- Már hozzá szoktam. – dőltem neki a konyhában levő oszlopnak. – Megbámulnak, bemutatkozok, még többet bámulnak, elküldök valami nagyképű gyereket a francba, mert valami gusztustalan módszerrel rám próbált nyomulni és végül levegőnek néznek a tanév további felére. Esetlegesen megpróbálnak erőszakoskodni, de az mindig odáig fajul, hogy valakinek betöröm az orrát.

- Nem örülnék, ha ez itt is megtörténne Tess. – Emily mosogatóhabos kezeit konyharuhába törölte, majd megtámaszkodott a pulton. – Ha bármilyen bajba belekeveredsz, szólj a falkának, ne egyedfül próbáld meg elintézni. Itt mások az emberek.

- Miért hívjátok úgy a srácokat, hogy falka? Olyan mintha valami farkasos szektáról lenne szó.– kérdeztem rá a már régóta foglalkoztató kérdésre. Emily teljesen lefagyott a kérdésemet hallva.– Minden oké Em?

- Persze. – zökkent vissza újra. – Ez csak egy hülyeség, amit még Sam talált ki gyerekkorukban.

- Hazudsz. – jelentettem ki, mire Emily hitetlenkedve nézett rám. – Az emberek nyitott könyvek számomra Em. Inkább mondd azt, hogy nem akarsz róla beszélni. Anya mellett már kaptam elég pofont a hazugságok miatt, nem kell, hogy még miattad is ossza őket az élet.

- Hædum, én nem...

- Tudom Em... - hozzá léptem és megsimítottam a vállát. Miután éreztem, ahogyan elernyednek az izmai az arcához hajoltam és egy puszit nyomtam rá. – Megyek aludni, holnap hosszú napom lesz.

- Álmodj szépeket Tess. – megsimította a hajamat, majd utamra engedett.

Évek óta ez volt az első estém, amit rémálmok nélkül tölthettem...