The Quileute Pack (Twilight fanfic)

3. fejezet

Hiába próbáltam elszakítani a tekintetem az övétől, valami felsőbbrendű erő kényszerített, hogy csak őt lássam az emberekkel teli étkezdében. A hangok eltompultak, a színek pedig megfakultak körülötte és elhomályosították a háttért. A láncok, amelyek a családomhoz, a barátaimhoz és az életemhez, sőt a világhoz kötöttek elszakadtak és kinyúltak, hogy Jasper köré fonódhassanak. A szívem összeszorult, mire levegő után kellett, hogy kapjak. A láncok megálltak, mielőtt célba értek volna. Valami megakadályozta őket, hogy köré fonódhassanak. Hogy az enyém legyen...

- Tessa, hahó. – az ingemet ráncigáló kéz visszahúzott a valóságba. Helen felé kapta a fejem, aki kérdően méregette az arcomat. – Ekkora benyomást tett rád a szöszi?

- Nem, csak... csak... - hebegtem, mint valami idióta. Hogy őszinte legyek még én sem tudtam a választ. Észdöglesztően helyes volt és persze tipikusan az a titokzatos sötét lovag volt, mint ami a zsánerem, de egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy hogyan tud ekkora hatást gyakorolni rám. Újra a hátam mögé néztem, egyenesen a homlokát ráncoló Jasperre. Egyik kezemmel fájó mellkasomhoz kaptam. – Nem érzem valami jól magam. – Kaptam a cuccom után és berúgtam a széket a helyére. - Nagy baj lenne, ha az ebédszünet maradékára lelépnék? Órán majd találkozunk, csak most valahogy...

- Öt másodperc alatt átmentél valami hebegő-habogó, Cullen fangirl-be, úgyhogy most veszélyes lenn magadra hagynom téged. – állt fel Helen az asztaltól, majd a maradék müzli szeletet a szájába tömve mellém lépett és belém karolt. – Még a végén ilyen maradsz és új barát után kell néznem.

- Az tragikus lenne. – mosolyogtam meg a kijelentését, majd további tinipicsa effektusokról diskurálva, hangosan nevetve elhagytuk az étkezőt.

***

A tanítási napból hátralevő időben folyamatosan rajtam volt az ideggörcs, hiába próbáltam másfelé terelni a gondolataimat. Minden egyes folyosó sarkán attól rettegtem, hogy egyszer csak belerohanok Jasperbe és vagy elájulok, vagy makogok valamit, vagy rám nem jellemzően felhúzom a nyúlcipőt és elfutok. Valahogy egyik sem tűnt túl szimpatikusnak, így megkönnyebbülésként hatott számomra az utolsó óra kicsöngője. Szinte hallottam a tudatomban, ahogyan felcsendül a „Halleluja".

- Holnap találkozunk? – emelte felém a tenyerét Helen, mikor kiléptünk a kapunk.

- Ki nem hagynám. – csaptam bele.

Míg Helen elindult a kocsija felé én körbekémleltem a parkolót. Emily tényleg komolyan vette a reggeli kijelentésemet, így egy sóhaj kíséretében lebaktattam a lépcsőn és elindultam a busz felé. Már éppen készültem volna felszállni, mikor valaki belém karolt és ellenkezést nem tűrően kihúzott a várakozó diákok sorából.

- A hintó már előállt, hercegnő.

- Van nevem is Jacob, egyébként meg mit képzelsz, mit csinálsz? – förmedtem rá az engem húzó indián fiúra.

- Azt mondtad Emilynek, hogy ne jöjjön érted, hát jöttem én helyette. – Jacob lazított a szorításon, mire kirántottam a csuklómat az ujjai közül. Fel sem véve az előbbi cselekedetemet megütögette a mellette levő fekete motor ülését. – Na, pattanj fel.

- Ha azt tervezted, hogy ezzel viszel haza, akkor el kell, hogy szomorítsalak, mert én biztosan nem szállok fel arra a fémkupacra.

- Fémkupac a segged. – fintorodott el. – Ő az én szépségem.

- Haver, sürgősen kéne neked egy barátnő...

Alig hagyta el a mondat a számat, máris egy barna hajkorona került a látóterembe. Jacob láthatóan zavarba jött, mikor a lány barátságosan megpaskolta a karját. A tekintete rám vándorolt.

- Bella Swan. – intett lazán, mire csak biccentettem.

- Tessa Young.

- Emily húga? – ráncolta össze a homlokát értetlenül, mire bólintottam. Valószínűleg nem értesült róla, hogy van még Young a tengerben a nővéremen kívül. – Akkor te is amolyan, farkas csaj vagy?

- Mi? – most rajtam volt a sor hogy értetlenkedjek. Bella már éppen visszakérdezett volna, mikor Jacob megragadta a karját és arrébb húzta. Halkan susmorogva beszéltek valamiről, folyton felém pillantgatva. Pár perc múlva befejezték a beszélgetést és vissza léptek hozzám. Bella kedvesen elköszönt egy „holnap találkozunk" mondat keretében, majd elsietett a parkoló másik felébe egy másik társasághoz.

A francba...

Megint összefonódott a tekintettem az aranybarna szempárral és újonnan elfogott az émelyítő keserűség érzete. Nekitámaszkodtam a mögöttem parkoló motornak és próbáltam elszakítani magamat tőle, de képtelen voltam. A vonzás túl erős volt és a fájdalom is, amit az elérhetetlenség váltott ki. Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel a torkomból, mikor Jacob a kezem után nyúlva kizökkentett.

- Melyiket nézted? –kérdezte feszülten.

- Japsert... - mondtam ki értetlenül, mire csak még jobban megszorította a kezemet. Felszisszentem. – Jacob ez fáj...

- Bocs. – rázta meg gyorsan a fejét és elengedett. Előre nyúlva leakasztott egy bukót a kormányról és a kezembe nyomta. – Vedd fel, Emily leszedi a fejem, ha valami bajod esik, bár így se valami rózsás a helyzet. – morogta.

- Inkább meg sem kérdezem, hogy miért hisztizel. – hagytam rá a dolgot, majd mögé ülve lazán átkaroltam a mellkasát. – Ha ötvennél többel mersz menni a füledbe visítok és beperellek elrablási szándék gyanújával.

- Vettem Hercegnő.

***

- Láttam az arcán Sam. Egyértelműen megkezdődött a bevésődés, de még nem ért véget. – nézett Jacob egyenesen az alfájára. Sam mellett Emily gondterhelten járkált le s föl a konyhában.

- Akkor fel kell készülnünk rá, hogy Tessa hamarosan átváltozik. – Sam óvatosan megérintette a mögötte sertepertélő nő vállát, mire az föleszmélve állt meg és tekintett fel férjére. – El kell neki mondanod mindent Em, a saját biztonsága érdekében.

- 10 éve menekül Sam, ha ezt megtudja... - megrázta a fejét. – El fog menni, megint el fogom veszteni a húgomat...

- Em, bármennyire is fáj kimondanom, amint farkassá lesz, bevésődik abba a vérszívóba. Ha ez megtörténik, sosem fogja elhagyni La Pusht, csak ha Jasper elmegy. Viszont ha nem zúdítasz rá mindent még az átváltozása előtt, akkor el fog futni az első adandó alkalommal és nem lesz alkalma bevésődni.

- Nem közölhetem vele ezt csak úgy Sam, össze fog törni...

- Nekem van egy ötletem. – szólalt meg hosszú idő óta először Jacob, miközben felállva a székből jelentkezésre emelte a kezét. – De lehet, hogy nem lesztek odáig érte...