Megtalállak (Stray kids - Felix)

Tizenkettedik rész

Március 25. - kedd

Felix persze szinte rögtön megbánta a viselkedését. Ő sem értette, mi a fene üthetett belé, hiszen eddig szinte sohasem veszett össze Minseóval. De tényleg zavarta, hogy a lány Jiut is gyanusítja. És ez volt az egyetlen ok, amiért nem fordult vissza ott rögtön, és amiért másnap sem hívta fel Minseót, hogy bocsánatot kérjen. Így aztán a megbeszélt közös kis „kalandjuk” is elmaradt.

Kedden este aztán Hayun, Han Jisung barátnője még a szokásosnál is jobban idegesítette Felixet. Ismét becsmérelte a srác hatékonyságát, és azt kérdezgette, nem lehetne-e már egyszerűen csak halottnak nyilvánítani Jisungot. Felix erre azt felelte, hogy természetesen nem, ami ismételten nem tetszett a lánynak.

-Egyáltalán mit keresel ma is itt, ha szabad kérdeznem? – Kérdezte egy teátrális sóhaj után. – Attól nem fog gyorsabban haladni az ügy, hogy sokat lógsz a lakásunkban.

Felix vett egy mély levegőt.

-Én nem csak lógni járok ide, és nem is olyan sokszor. – Kérte ki magának. – Ma pedig azért vagyok itt, hogy ismételten körülnézzek, hátha találok valami nyomot. – Ebben ő sem nagyon hitt, de ezt azért nem tette hozzá. – Az újságnál is többször körbejártam már, és ebben az egész társasházban körbekérdeztem mindenkit, de még mindig semmi nyom.

-Tudom. – Bólintott a lány, résnyire húzott szemekkel. – Meg is őrjít, hogy gőzöm sincs, mi a fene lehet vele. Meg figyi, amúgy tényleg nem bántásból, de nem beszélnél a főnököddel?

-A főnökömmel? – Felixnek beugrott Choi arca, amit szerencsére mostanában nem volt köteles olyan gyakran látni, mint régebben. – Miért?

-Csak arra gondoltam, talán küldhetnének valaki mást is… helyetted. Érted, valakit, aki jobban érti a dolgát.

-Tudod mit? – Derült fel Felix arca. – Jó ötlet! Oldja csak meg helyettem más ezt az egészet!

Persze ezt ő sem gondolta komolyan, úgyhogy nem is beszélt Choi-jal, sem Jiuval, sem semelyik másik felettesével. Inkább csak egy kis időre volt szüksége, hogy lenyugodjon. Mostanában egyre feszültebb volt: nem csak az eddigi kavar miatt a munkával, de Minseo és Jiu miatt is. Na meg aztán Hayun… Elindult a buszmegálló felé, hogy haza menjen, aludjon egy nagyot, és holnap újult erővel kezdje a munkát. Ösztönösen görcsbe rándult a gyomra, amint megpillantotta a megállóban kiragasztott posztereket az eltűnt emberekről. Végigfutott rajtuk a tekintete: Lee Minho, Yang Jeongin, Kim Seungmin, Han Jisung és Bang Chan. Pár másodpercig elidőzött még ott, majd végül egy másik megálló felé vette az irányt.

***

Éppen abban a pillanatban csörrent meg a telefonja, amikor leszállt a buszról.

-Seo? – Szólt bele óvatosan.

-Lixie! – Hallatszott a lány hangja. – Figyelj, én csak bocsánatot szerettem volna kérni a múltkoriért. Túlzásba estem, és…

-Ne ne ne, nekem kell bocsánatot kérnem. – Vágott a szavába a srác. – Ne haragudj, nagyon gyerekesen viselkedtem, nem tudom, mi üthetett belém.

-Ugyan, hiszen pont Jiut kezdtem el gyanúsítgatni. Teljesen érthető volt a reakciód. – Nyugtatta meg Minseo.

-Akkor szent a béke?

-Hát persze, hogy szent. – Nevetett a lány. – Tudod, hogy szeretlek, te idióta. És tudom, mennyire bejön neked Jiu, szóval tényleg nem volt szép tőlem.