Heartbeat(Taegi)

💔28.fejezet💔

Előzmények:
-Kérlek hadd magyarázzam meg. Nem csináltam semmit. Ő csak segít nekem. Kérlek hyung..könyörgött nekem sírva de nem tudott érdekelni.

-Segít neked?? Tudod mit? Nem érdekel. Sok boldogságot. Mondtam ennyit majd fogtam magam és ott hagytam őket.

-Várj hyung...kérlek...engem megerőszakoltak...mondott csak ennyit mire döbbenten felé fordultam. Hogy mivan??

Yoongi szemszög:

-Várj hyung...kérlek...engem megerőszakoltak...mondott csak ennyit mire döbbenten felé fordultam. Hogy mivan??
Azt hittem nem hallok jól. Ennek valami viccnek kell lennie...ez nem történhetett meg...nem érhettek hozzá..nem tehették meg...percekig meg sem tudtam mozdulni csak nézni tudtam az összetört taet aki kéttségbeesetten nézett engem. Folyamatosan az játszódott a fejembe hogy megerőszakolták. Az én egyetlenemet megerőszakolták. Hozzá mertek nyúlni ahoz aki az enyém. Bassza meg még jelei is voltak csak egyszerűen nem akartam erre gondolni sem. Éreztem hogy erről lehet szó hisz az hogy nem bírja elviselni az érintéseket, fél sőt retteg mikor valaki hozzá akar érni, nagy pulcsikba jàr, és még sorolhatnám, mind erre utaltak de egyszerűen nem akartam elfogadni. Még most sem tudom elfogadni ezt... megfogom tudni ki tette ezt vele és addig nem fogok leállni amig tönkre nem teszem azt az illetőt. Élve fogom megnyúzni amiért hozzá mert érni Taehez...

-Mond hogy ezt csak valami vicc...mondtam megtörten miközben közelebb mentem a földön ülő Taehyunghoz aki a lábát ölelve sírdogált. A többiek még mindig sokkoltan álltak ugyan ott. Egyedül Kook sírt keservesen Hoseokhoz bújva.

-Kérlek.... könyörgöm hyung hadd hogy elmagyarázzak mindent. Kérlek...könyörgött sírva mire mégjobban megszakadt a szívem. Egyszerűen nem bírtam tovább nézni ahogy szerelmem teljesen összetörik a szemem előtt.

-Gyere édesem menjünk haza. Ott megbeszélünk mindent. Mondtam halkan és kedvesen miközben a kezeire simitottam.

-Meg....megfogsz hallgatni? Kérdezte sírdogálva. Mikor bele néztem szemeibe úgy éreztem hogy megakarok halni . Egyszerűen nem bírtam elviselni a fájdalmat amit amiatt éreztem hogy a szerelmem szenved. Bele sem mertem gondolni hogy ő mit érezhet. Ha megtenném 100% hogy felvágnám az ereimet csakhogy ne érezzem tovább a fájdalmat. A szomorúság és a büntudat belülről szinte felemésztet. Az én hibám minden. Én tehetek mindenről. Ha szólok egyből a többieknek miután először megfenyegetett pd akkor Taenek sem kellett volna szenvednie. Egyáltalán ha nem lennék akkor nem is lett volna oka bántania Taet. De nem elég hogy pd bántotta, kialakult újra a betegsége ami miattam történt hisz ha én nem lennék akkor kérte volna a műtétet és akkor nem kellett volna annyit szenvednie. Most pedig...ha oda figyeltem volna rá,ha nem bántottam volna annyit a gyávaságom miatt akkor bizott volna bennem és megosztott volna mindent velem. Hogy hová megy,mit csinál,kivel találkozik. Ha tudtam volna hogy aznap hová kell mennie akkor elkisértem volna őt. Akkor nem történt volna ez meg...miattam szenved ennyit. Miattam szenved màr több mint 3éve...az én hibám minden...

-Meg, csak kérlek menjünk haza. Kérleltem őt gyengén miközben felhúztam őt a  földről.

-Valaki vezessen helyettem. Nekem most nem fog menni. Mondtam halkan mikor a kocsihoz értünk.

-Majd én vezetek. Mondta Namjoon majd egyből be is ült a vezető üléshez. Mi is követtük őt és mindenki elfoglalta a helyét a kocsiba. Mondjuk azt nem tudtam hogy az a színész pali minek jött velünk de túl gyenge voltam ahoz hogy leálljak veszekedni. Tae mellém üllt de végig nagyon csendben volt és még össze is húzta magát hogy még véletlenül se érjen hozzám. Ezt mondjuk nem tudom miért tette pontosan de nem is érdekelt. Ő hiába húzta össze magát én csak azért is úgy ültem hogy oldalról hozzá simuljak. Szükségem van a közelségére. Ez van. Szerencsére hamar haza értünk és egyből a nappali felé vettük az írányt. Az út alatt mindenki a gondolataiba volt mélyedve igy néma csendben tettük meg a haza felé vezető utat.