nŐt? Soha! - BEFEJEZETT! 🔞

1. fejezet - NORA Mr. P.Ö.CS.

— Baszki! Elkések! — mondom magamnak dühösen, miközben a táskámat keresem. Elaludtam, pedig ma reggel fontos megbeszélésem van a főnökömmel egy új ügyfél miatt. Rohanok, magamra kapok egy könnyed, zöld nyári ruhát, és mivel az irodáig az utat valószínűleg futva teszem meg, tűsarkú szandál helyett a balerina cipőmbe ugrok bele. Szerencsére nagyjából nyolcszáz métert kell csak megtennem.

Mire beérek az irodába, már folyik rólam a víz. Egy tanácsadó cégnél dolgozom. A cég létszáma kicsi, az éves bevétele viszont elég jó. Olyannyira, hogy tavaly ki tudtam nullázni a diákhitelemet, lecseréltem az ütött kopott 1987-es Toyota Corollámat egy új BMW-re, és hamarosan meglesz a foglaló a saját lakásra is. Szóval jól mennek a dolgaim. Pontosabban a munkahelyi dolgaim.

A főnököm jó fej, ketten visszük az üzlet nagyobb részét. Tom ötvenkét éves, mintaférj és családapa. Ő hozta létre ezt a céget, és ő fedezte fel bennem a lehetőséget nagyjából úgy három éve. Kiegészítjük egymást. Megszerzi a lehetőséget, én pedig elvégzem a munkát.

Már bent ül a tárgyalóban, amikor beesek:

— Baszki! Ne haragudj! Elég szar hétvégém volt, közel huszonnégy órás macskajajjal — sóhajtom, miközben lehuppanok a tizenkét fős tárgyalóasztal másik végbe.

— Először is! Sokat használod a „baszki" szót. Másodszor, felhívhattál volna, hogy késel tíz percet. Nem haraptam volna le a fejed. — közli szelíden Tom.

— Először is! A baszki nem csúnya szó. Szerintem jobb mintha azt mondanám...

— Ne! El tudom képzelni — vág közbe Tom.

— Jó, akkor érted — nyugtázom, miközben elkezdem kipakolni a táskámból a laptopomat. — Másodszor pedig fontos ez az ügyfél, nem tehetem meg, hogy a magánéletem miatt sérüljön a munkám. Szóval téma lezárva, kezdjünk bele! Mit kell tudnom a „The Smith" marketing ügynökségről?

A főnököm ismerteti a fontosabb infókat. Mivel foglalkozik pontosan a cég, éves árbevétel, létszám. Több nyelven, és országban vannak jelen, mint azt elsőre gondolnám. Chicago, London, Párizs, Milánó, Barcelona. Közel százötven dolgozó. A központ itt, New Yorkban van.

— Szóval elég nagy hal — jelentem ki egy aggódó sóhaj kíséretében.

— Azok. De mi simán kihalásszuk őket. Nem aggódj Nora! Profik vagyunk. Főleg te! — lelkesít a főnököm.

Pedig ha tudná, hogy a hétvégén semmilyen formában nem voltam profi. Sőt! Szeretném kitörölni a hétvégém minden percét péntek délután négytől, egészen ma reggelig.

— Rendben! Nem lesz gond! — helyeslek némi lemondással a hangomban. — Utána nézek én is cégnek. Átküldenél nekem minden olyan dokumentumot, amit kaptál? A dolgozói átvilágítással kezdem.

— Erről beszélek! Látod? Profi vagy! De az anyagok mellé beküldetek neked egy dupla kávét és egy aszpirint. Úgy látom, szükséged van rá — emeli magasra sűrű, sötét szemöldökét.

— Mandulatejjel, két édesítővel és egy... mondjuk málnás fánkkal? — kérdezem hízelegve.

Nagyjából tizenöt perc múlva kopogtatnak az irodám ajtaján. Riley surran be hozzám, egyik kezében a fánkommal, a másikban a kedvenc utcai árusomtól a kedvenc kávémmal. A papírpoháron már messziről egy telefonszám virít, mint mindig. Riley egy éve van nálunk, és a legjobb gyakornok. Huszonhárom éves, de néha úgy érzem, ő egy sokat megélt, tapasztalt öreg lélek. Az életemet is rá merném bízni, mert játszi könnyedséggel tud elintézni mindent, amire megkérem. Az ártatlan kislányos kinézet mögött pedig egy elszánt, és mindenre képes díva rejtőzik.