21. fejezet - Állat a földre! NOAH

2.1K 78 6
                                    


Két hét telt el, mióta otthagytam Norát a lakásán. Kitártam valakinek a szívem, életemben először megbíztam egy nőben, és mi lett a vége?! Persze nem lehet egy szavam se. Nem vert át. Őszinte volt. Olyannyira, hogy majdnem beledöglök az őszinteségébe. Magamba zuhantam, napokig be sem mentem dolgozni. Nem vettem fel senkinek a telefont, csak üzenetben kommunikáltam. Frank többször hívott, de megírtam neki hogy halasszuk el az ügyünket.

A harmadik héten bevonszolom magam az irodába. Kevin nagyszerűen kézben tartott mindent, de ennek ellenére egy halom munka vár. Aláírni valók, levelek. Egész héten gürizek, hogy behozzam a lemaradásomat. Péntek délután a levélhalom alján észreveszek egy borítékot a Green Tanácsadó Iroda logójával. Kinyitom, és egy meghívót találok benne. Másnapra szól. A cég éves gálaestjére, ahová meghívják az összes jelentős ügyfelüket. Biztos, hogy nem fogok elmenni. Nem akarom látni Norát, ahogy kisestélyiben sétál a sok perverz ügyfél körül, akik mind be akarnak jutni a bugyijába. Feltéve, ha lesz rajta. Az emlékre, melyet ez a gondolat indított el, megrándul a farkam.

Nem voltam senkivel azóta, hogy Nora és én szakítottunk. Mit is beszélek? Hiszen nem is jártunk igazán. Mindegy hogy hogy hívjuk, azóta rá se tudok nézni egy nőre sem. A születésnapja óta csak ő jár a fejemben. Többször gondoltam arra, hogy visszamegyek hozzá, és megmondom neki, hogy mégis elfogadom a feltételeit. De sikerült meggyőznöm magam az ellenkezőjéről. Szeretem Norát. Jó eséllyel ő az egyetlen nő, aki iránt valaha így fogok érezni. Ha számára nem működik a jóban rosszban, akkor nincs közös jövőnk. Amit megtanultam a szüleim kapcsolatát látva, az az, hogy egy jó házasságban ez egy alapvető dolog.

Péntek este végre felhívom Franket.

– Végre! Még élsz? – szól a telefonba.

– Kicsit repedt, de még dobog a szívem... és ennek alapvetően te vagy az oka.

– Annak hogy repedt, vagy annak hogy még dobog? Mert utóbbi esetében el kell keserítselek. Kedvellek haver, de szeretem a feleségemet – ugrat Frank.

– Baszd meg! Arról beszélek, hogy te hoztál össze Norával.

– Álljunk meg! Én egy dugásra akartalak benneteket összeboronálni – védekezik.

– Meglepetééééés! Beleszerettem. – vallom be.

– Meglepetééééés! Nem lepődtem meg! – gyúnyolódik.

– Azt is sejtetted, hogy nem fog hasonlóan érezni? Illetve érez, csak addig, amíg nincsenek nehézségek.

– Holnap adnak egy partyt – tereli a témát. – El kellene menned. Te vagy az egyik nagy ügyfelük.

– Inkább leiszom magam otthon, de kösz!

– Én is ott leszek, ha meggondolnád magad – próbál hatni rám.

– Maradok az egyszemélyes partymnál. Jövő héten beszélünk! Jó bulizást holnapra!

nŐt? Soha! - BEFEJEZETT!  🔞Donde viven las historias. Descúbrelo ahora