nŐt? Soha! - BEFEJEZETT! 🔞

19. fejezet - Világítótorony NORA

Folyamatosan vigyorgok. Hihetetlenül jó volt a hétvégém Noah-val. Egy teljesen más oldalát mutatta meg nekem. Sokat beszélgettünk, sokat szeretkeztünk, de volt, hogy csak némán, egymás karjában pihentünk. Egy percre sem hagytuk el a lakását. Együtt készítettük a reggelit, az ebédet, a vacsorát pedig rendeltünk. Olyan könnyedén ment minden. Összhang volt köztünk a konyhában, az ágyban, de még a filmezésben is. Legszívesebben maradtam volna, de muszáj valamilyen távolságot tartanunk egymástól. Ami az elmúlt két napban történt, az a „túl szép ahhoz, hogy igaz legyen" kategória, és nem szeretnék pofára esni. Nem beszéltük meg, hogy mi lesz ezek után, nem kapott bélyeget a kettősünk, miszerint egy pár lennénk vagy csupán szexpartnerek. Bárhogy is legyen, magamra kell erőltetnem némi távolságtartást. Ez elmúlt negyvennyolc órában a pillangók rendjébe tartozó összes faj megfordult a hasamban. Kezdek beleszeretni Noah–ba annak ellenére, hogy valami azt súgja, meg fogja rágni a lelkemet ez a kapcsolat, aztán ott hagy, mint egy lyukas, használhatatlanná vált molyrágta kabátot.

Ahogy hétfőn beérek az irodába, kellemes meglepetés vár. Az asztalom egy váza, benne pedig egy gyönyörű, fehér tulipán csokor. A kártyán csak annyi szerepel, hogy „Mr. P." P mint Pöcs. Elmosolyodom, mert kevés férfi hívná saját magát azon a gúnynéven, amit korábban én aggattam rá.

Riley furcsa mód még nem ért be, így nincs, aki kérdezősködne, hogy kitől kaptam a csokrot. A kártyát elrejtem. Majd azt mondom, hogy egy ügyfél küldte. A mai ebédet Tom ismét lefújja, viszont Monától érkezik egy üzenet, hogy ebédeljünk együtt. Kiváló időzítés. Terv szerint, ma mindenről beszámolok neki. Már lassan 9:00, de Riley még nincs sehol. Felhívom, de nem veszi fel, csak küld egy sms-t.

Riley: Elkaptam valami vírust. A fejem egész nap a nagy fehérben... a lakótársam ápol. Amint jobban leszek, jelentkezek.

Nora: Ha bármire szükséged lenne, csak szólj!

Fél egykor felállok a gépem elől és elindulok, hogy találkozzak Monával.

– Tudom, hogy közhelyes kérdés, de te dugtál? – kezdi köszönés nélkül, amint meglát.

– Ez is közhelyes, de lehetett volna hangosabban is, nem hallotta mindenki – válaszolom méltatlankodva. – Amúgy a válaszom igen. Vagyis IGEEEEN – emelem fel a hangom azok kedvéért, akik Mona kérdését hallva láthatóan a kettőnk közötti beszélgetés folytatására koncentrálva fülelnek.

– Most hogy minden jelenlévő tisztában van azzal, hogy egy kielégített nő társaságában fogsz ebédelni, talán keressünk egy asztalt és rendeljünk valamit. Esküszöm, minden részletet elmesélek. – Körbenézek és félhangosan hozzáteszem. – De csak neked! A többiek keressenek maguknak más szórakozást az ebéd mellé! – Leülünk egy csendesebb sarokba, és rendelünk.

– Mondd már! Nem bírok tovább várni – sürget Mona.

– Türelem! Hidd el, szükséged lesz az italodra, hogy a storym hallatán legyen mit az arcomba köpni a meglepettségedtől.

Ahogy meghozzák az italokat, elkezdem az egész történetet. Milánót, a jakuzzit, a tengerpartot, a furgont, Noah reakcióját, az irodájába való besurranást, és végül a hétvégét.

– Nem fogom az arcodba fújni az italomat, de pfffff... ez nem semmi kisanyám. Nem sokat tudok Noah–ról, mert Frank és ő nincsenek olyan „mindennap beszélünk" barátságban, de most megleptél.

– Hidd el, engem is meglepett ez az egész. Ja! Billről még nem is meséltem. – Nem olyan részletességgel, de erről is beszámolok a barátnőmnek.