A Farkasok Portálja. / Írás Alatt.

2. fejezet: A portál.

Mikor megérkeztünk kiszálltunk az autóból. Nem hittem a szememnek olyan szép volt.

Az erdő most szép narancssárga színben pompázik, mert ősz van, de a nagy fűzfán most az egyszer fehér leveleket láttam.

Réka: Anyu, nézd a fa... a falevelek fehérek a fűzfán. - mondtam meglepődve.

Jena(Ejtsd: Dzsena.): Igen, tudom. Itt az idő. Azért mert mutatnom kell valamit. Ami csak most lesz látható. - mondta az anyám mikor odaértünk a nagy fűzfához. Amit már jól ismertünk, mert mindig itt üldögéltünk a fa alatt.

A fa körül piros hó esett és rátamadt a fára, ami elég hátborzongató volt.

Jena: Háromszor ütemesen megkopogtatta a nagy fűzfát, ahol volt két bemélyedés. Kopp, kipkopp, kopp. A nagy fa ebben a pillanatban megnyílt és a belsejében megjelent a portál a szemünk láttára. Tekergett ki a sötét és világos fény csík szépen lassan, mint a kígyó.  Nem láttunk be rajta, hogy mi van mögötte.

Réka: Mi ez? - kérdeztem, és meglepedten vettem észre, hogy a farkas jel a mellkasomon, ami eddig fehér volt most narancssárgára, a hajam pedig fehérre és feketére színeződik, mint a jin jang.

Jena: Majd elmondom, de most inkább menjünk be jó? - mondta kedvesen és nyugodt hangon.

Réka: Őhh... oké anyu. - mondtam kicsit még mindig zavarodottan.

Rékáék beléptek a portálba és egy varázslatos arany erdőt láttak maguk előtt a távolban.

Réka: Mi ez a hely anyu? És miért van tele fekete farkasokkal, ez a sötét erdő? Az a fura hogy nem is látom igazán sötétnek. Inkább olyan narancssárgásnak. Mi a...?! - kérdeztem magamra néztem és bepánikoltam. Mintha szellemként egy farkas lettem volna, ott láttam az ember testem is magam mellett, de most egy fehér és fekete színű farkas testében voltam.

Az egyik oldala fekete a másik oldal fehér, mint a copfom csak épp fordítva vannak a színek, jobb oldala fehér bal oldala fekete és akkor hírtelen megértettem.

A hajam színe emberként, a szőröm színét jelzi farkasként, a mellkasomon lévő tetoválás pedig a szemem színét jelzi farkasként. Körbe néztem és kicsit hátrébb mentem mert megrémültem. Egy, a sok farkastólaki előttem állt. Kettő, a ténytől, hogy elvagyok választva az ember testemtől és egy különös farkas testében látom magam.

Jena: Árnyék falka. - bólintott a két farkasnak az anyám és meghajolt előttük.

Ekkor a két farkas előjött a Sötét erdőből.

Szeder és Áfonya: Csak azért láttad hogy egy egész falkányi farkas van körülötted, mert ez a védő bűbáj hatása. Ha esetleg ember jönne át a portálon. - mondta egyszerre a két farkas.

Réka: Oké. Mi van? Ember vagyok. Értelek titeket, de hogyan? És kik vagytok? - kérdeztem értetlenül.

Szeder: Mi a nővéreid vagyunk Réka. Én Szeder vagyok, ő meg Áfonya. Te nem ismerhetsz minket... - itt, Szeder, az élénk zöld szemü farkas szigorúan ránézett Jenára. - ...mert VALAKI. Elrabolt téged ebből a világból. - nézett ismét a fekete és fehér hajú lányra, vagy inkább farkasra együttérzően a mondat végén.

Erre Jena kicsit hátrébb lépett és a földet bámulta.

Áfonya: Egy pillanatra most nyugodj meg, jó Réka? Gondolj az emberi alakodra és gyere velünk. - mondta az egyik nővérem.

Réka: Jó, de csak még egy kérdés. Miért történt ez velem? - kérdeztem és próbáltam megnyugodni majd mikor sikerült a farkas szellemem eltünt és újra az ember testemben láttam a világot, de már nagyon nem láttam semmit mert olyan fél homály volt és gomolygó köd, amit eddig nem is láttam.

Áfonya: Majd az anyánk mindenre választ fog adni neked kis hugi. - mondta a kék szemű farkas.

Ezt még mindig furcsáltam, de felültem Szeder hátára és úgy mentünk valahova, míg anyám egy szót se szólva ment két sávval arrébb Áfonya előtt. Furcsáltam hogy, hogy lát ilyen félhomályban.

<>

Mentünk egy darabig az erdőben én közbe láttam érdekes piros és fehér bokrokat a fák törzse fekete volt, de ahogy közelebbről megnéztem a lombok színe nem fekete volt hanem nagyon sötétkék egy kis fehérrel. Mentünk még el nem értünk egy nagy tisztásra ahol már láttam az eget. Bár sokkal inkább felhős volt, mint sem az arany erdőnél, ahol tiszta kéken ragyogott az ég, de azért még itt is lehetett látni a kékséget. Egy vonyító farkas fejet ábrázoló nagy szikla elé értünk. A szája pont a holdra nézett. Pontosabban még a napra, mert világos volt, bár ezt leginkább csak a határon túlról tudtam megállapítani, mert ott még tiszta kék volt az ég. Egy lépcső vezetett fölfelé a szájánál lévő barlangig.
Miközben haladtunk nagy szikla felé felmerült bennem a gondolat hogy ' Vajon ezért nem látunk farkasokat az erdőben?'