Blood and blade [Vér és penge]

E L S Ő F E J E Z E T

Lassan, hangtalanul nyitódott ki a cella ajtaja. A teli hold sugarai csak a zárka közepéig értek el, így az érkező nem láthatta a sarokban széles vigyorral kuporgó alakot. Az érkezőn térdig érő, fekete kabát volt, ami alatt kések és tőrök rejtőzködtek el. Árnyék vetült az arcára, így nem lehetett megmondani, hogy ki lépett be a cellába. Viszont a sarokban tartózkodó alak már a járásából rájött, ki érkezett hozzá.

– Szervusz, drága bátyám!

A cella ajtóban álló férfi elfintorodott. Beljebb lépett, és csípőre tette a kezeit, miközben próbálta kiélesíteni a látását, hogy jobban szemügyre vehesse a sarokban kuporgó alakot.

– Hiányoztam, Lilith?

Az alak talpra kecmergett, és megmozgatta elgémberedett végtagjait. Néhány csontja hangosan megroppant az órák óta ugyanabban a pozíciótól való üléstől.

– Nem jobban, mint a börtönökben terjengő húgy szag – válaszolta vigyorogva Lilith, miközben oldalba könyökölte hitetlenkedő bátyját. – Eléggé sok időbe tellett míg megtaláltál. Húsz perccel több, mint múltkor. Rontasz a teljesítményeden, Liam.

– Talán, ha nem egy kontinenssel arrébb raknának dutyiba, hamarabb megtaláltalak volna.

– Nem én tehetek róla, hogy itt csaptak le rám – vonta meg a vállát nem törődőm stílusban Lilith.

Liam fürkésző tekintettel méregette, ahogyan nyújtózkodik. Látta az arcán, hogy most egy eget rengető kérdést fog feltenni neki, így egy mélyet sóhajtva, unott tekintettel nézett bátyjára.

– Bökd már ki, kérlek!

– Hogy a francba kötöttél ki Magyarországon? – tette fel Liam azt a kérdést, amit Lilith tudott, hogy fel fog tenni.

– Az apánk küldött ide, hogy teljesítsek egy feladatot.

– Már megint ölnöd kellett? – sóhajtott fel gondterhelten Liam.

– Kellett volna – mondta Lilith –, de mielőtt megtettem volna bilincs csattant a kezemen. Aztán a tárgyalásig itt kötöttem ki – egy cellában, ahova csak egy rozoga, valamilyen olyan anyagtól nedves szivacsot helyeztek el, amiről nem szeretném megtudni, mi az.

Csend állt be közéjük, miközben hallgatták a szomszédos cellában jajgató rabokat. Hála az égnek, hogy Liam azelőtt hangtalanította a hülye bűbájával a celláját, hogy betette a volna a lábát! Nem csodálkozott azon, hogy megint itt talált rá. Ebben az évben – ezen kívül – már hatszor juttatta ki egy börtönből, és már szeptembert írt a naptár. Új rekordot döntött meg. Lilith néha nagyon tudott örülni, hogy a testvéri kötelékükön tudnak egymással kommunikálni, bár néhanapján elküldi a francba a bátyját, hogy boldogítson valaki mást a hülye agytekervényeivel.

– Akkor mehetünk? – törte meg a csendet. – Kezd nyomasztó lenni ez a hely. Eddig három patkányt láttam elszaladni a cellámban.

Liam megforgatta a szemét.

– Néha úgy itt tudnálak hagyni, és hagynom kellene, hogy egyedül mentsd meg magadat!

– Hidd el, megoldanám! – húzta ki magát büszkén.

– Azt egyből gondoltam – horkantott fel Liam.

– Apropó, a holmijaimat megtaláltad és el is hoztad nekem?

Liam bólintott, majd a kabátja alá nyúlt és kihúzott belőle egy egész fegyver arzenált. Egy szép, éles kardot, aminek markolatán arany indák futottak végig, három egyszerű, de tökéletes gyilkoló tőrt és kettő dobócsillagot, amit Lilith csak azért tartott magánál, hogy ha talán egyszer lefegyverezik akkor legyen valamilyen támadó eszköze, amiről az ellensége nem tudhat. Lilith szemei felragyogtak a fegyverei láttán. Egyből kikapta bátyja kezéből, és belebújt a ruhájába, amit Liam nyújtott még át neki. Mennyivel kényelmesebb volt ebben a bőr harci ruhában lenni, mint abban a förtelmes sárga göncben!