Blood and blade [Vér és penge]

Ö T Ö D I K F E J E Z E T

Lilith még egy kicsit szorított a tőrt tartó kezén. Már érezte a vér fémes illatát. Tudta nagyon jól, hogy nem olyan mély a vágás, hogy elvérezzen tőle. Éppen annyira volt csak, hogy megmutassa, hogy legyőzte őt. Mondjuk nem kellett nagy erőfeszítés hozzá.

– Mondd el ki vagy és miért követsz!

Az idegen szájából valami morgásféle bukott ki, de nem értelmes szavak. Ekkor felemelte mind a két kezét, ezzel jelezve, hogy feladja magát, nem fog támadni. Az az beszélni fog.

Lilith még pár másodpercig a torkának szegezte a pengét, majd elengedte az idegent. Az fuldokolva a földre rogyott, így hátrébb tudott lépni, hogy tisztes távolságba legyen tőle. Onnan nézte ahogyan az alak levegőhöz jut, lábra áll, majd felé fordul.

Tetőtől talpig végignézett rajta csak azután hajtotta hátra a fekete csuklyáját.

Rendesen meglepődött, hogy milyen jól néz ki a támadója. Aranyszőke hajfürtjei a szemébe lógtak, ahonnan ragyogóan zöld szemével figyelte őt. Szép, formás arca és dús ajkai voltak. Miért is nézte meg az ajkait? Nem érdekli őt. És miért tetszenek neki? Jól van, Lilith, most már leállhatnál korholta meg magát. Azzal kéne foglalkoznod, hogy az előbb rád támadt és tőrt szegezett a torkodnak, ami most a te kezedben van.

– Beszélsz végre? – mutatott a tőrrel a tulajdonosára.

A fiú kihúzta magát és szúrós szemmel ránézett. Lilith-et egy cseppet sem hatotta meg. Sokan néztek rá már így, s a többségük a végén mind könyörgött, hogy hagyja őket életbe. Említeni se kell, hogy nem jött be nekik.

– Adnál egy percet, hogy kifújjam magam azok után, hogy majdnem elvágtad a torkomat? – kérdezte meg gúnnyal a hangjában.

– Egy, közel sem jártam ahhoz, hogy elvágjam a torkod – feleselt az idegennel –, kettő, te kezdted az egészet én csak mentettem magam, és három, nem adok neked egy percet, hogy kifújd magad. Beszélj most, mert szeretnék haza menni és kipihenni magamat ez után a hosszú nap után.

– De még csak kettő óra van – mutatott a tényre az idegen.

– Attól még lehet hosszú napom – csattant fel Lilith.

Az idegen kérdőn felhúzta a szemét. Ahogy Lilith jobban megnézte magának a fiút rá kellett ébrednie, hogy nem is néz ki olyan rosszul, sőt, még egykorúnak is tűnnek. De miért is foglalkozik azzal, hogy hogyan néz ki a gyerek? Térj észhez, Lilith, fáradt vagy, de nem kell elcsábulnod egy fiú miatt, akit még nem is ismersz és valószínűleg meg akart ölni.

– Na, de most már rátérhetünk a lényegre? – fordította vissza a témát az eredeti irányba. – Miért akartál kinyírni?

Az idegen kérdőn nézett rá, mintha elfelejtette volna az előző öt perc történéseit.

– Nem akartalak megölni – válaszolta.

– Akkor minek szorítottál a torkomnak egy tőrt? – értetlenkedett tovább. – Tudod az én fejembe ezek a jelenetek úgy játszódnak le, hogy ha valaki tőrt szorít a másik nyakának akkor az áldozat könyörög az életéért, míg a támadó megadja az áldozatnak azt a lehetőséget, hogy lehet egy utolsó kívánsága mielőtt kinyírná. Az áldozat elkezd sírni és elmondja a legféltettebb titkát, amit vagy tovább kéne adnia valakinek, vagy csak kiakart magából beszélni. Aztán a támadó megöli és nagy valószínűséggel sose fogja elmondani az áldozat utolsó kívánságát senkinek és eliszkol, hogy mentse a bőrét. Az áldozatot megtalálja a rendőrség és innentől minden máshogyan szokott történni. Lehet megtalálják a támadót, lehet nem.