Blood and blade [Vér és penge]

N E G Y E D I K F E J E Z E T

Álomittasan feküdt a motel szoba ágyán. A plafont bámulta miközben a csupasz mellkasán pihenő lány hátát simogatta.

Már egy órája, hogy ott hagyta a húgát az apja kezében. Azóta nem sikerült elérnie a testvéri kötelékükön. Mondjuk nem is volt rá nagyon alkalma, most pedig meg nem válaszolt neki. Olyan mintha megszakította volna a kettejük közötti kapcsolatot. Nem érezte sehogyan sem a túloldalon. És ez borzasztóan zavarta őt.

A mellkasán gubbasztó lány most felemelte a fejét és kíváncsian a szemébe nézett. Olyan csodálatosan kék szemei voltak, hogy amint belenézett érezte, hogy megmerevedik alul. Pedig még csak most fejezték be az első menetet.

– Min gondolkodsz ennyire? – kérdezte meg tőle.

Nem tudta, mit mondjon erre. Nem akarta állandóan a barátnője nyakába zúdítani a gondjait. Meg voltak neki a sajátjai is. Nem kellettek neki az övé is.

– Azzal elrontanám a hangulatot, nem gondolod? – húzta fel kérdőn a szemöldökét.

– Figyelj, Liam, már együtt vagyunk egy ideje és nagyon jól tudod, hogy mindig meghallgatom, ha valami nyomaszt téged. – Az egyik kezét, ami eddig a mellkasán pihent most az arcára tette és gyengéden simogatni kezdte. Behunyta a szemét és élvezte a barátnőjének finom, puha kezét. – Szóval, kérlek, mond el mi nyomaszt!

Gondterhelten felsóhajtott.

– De neked is meg van a magad baja, Gwen.

Gwen most feltolta magát félig ülő helyzetbe ezzel láttatni engedte a melle domborulatát, amiről félig lecsúszott a takaró.

– Liam Cameron Callen, mond el, hogy mi bajod van! – parancsolta, mire döbbenetében még tiltakozni is elfelejtett.

Akkor szokta csak a teljes nevén szólítani a barátnője, ha haragszik rá vagy ha mérges, vagy akkor, amikor nagyon tudni akar valamit. Mint például most.

Egy mély levegőt vett, hogy felkészítse magát arra, hogy megint a húgáról fog beszélgetni.

– Az a bajom, hogy ott hagytam a húgomat az apám kezében megint és fogalmam sincs, mit tesz éppen vele – kezdte el. – És most nem érem utol sehogyan sem a köteléken és kezdek nagyon aggódni miatta. Sosem szokott ilyet csinálni. Mindig válaszol az első szólításra.

Gwen együttérzően nézett rá és ettől görcsbe rándult a gyomra.

– Szerintem nem kell aggódnod miatta. Meg tudja védeni magát, ha úgy hozza az élet. Majd, ha valamilyen baja esik akkor úgyis szólni fog. Eddig mindig szólt – tette hozzá egy kicsit neheztelően.

Ezen muszáj volt felnevetnie, mert az előző alkalommal amikor a húgának segítség kellett pont tövig benne volt Gwen-be. És hát mit ne mondjon eléggé kellemetlen volt megszakítania az aktust.

Gwen erre jól vállon bokszolta. Már emelte a kezét a következő ütésre, de pont sikerült elkapnia a csuklójánál keresztül. A hátára fordította és barátnője fölé tornyosulva a szemébe nézett. Megfogta az egyik vörösesbarna hajtincsét és a füle mögé tűrte. Egy halvány mosoly terült szét Gwen arcán, mire lehajolt hozzá és egy csókot nyomott a szája sarkába.

– Mondtam már, hogy milyen gyönyörű vagy? – kérdezte meg tőle, miközben az arcát kezdte el puszilgatni. A szájától haladt felfele az orrán keresztül a homlokáig.

Gwen becsukta a szemét, így élvezte, hogy kényezteti őt.

– Egy párszor már igen – motyogta.

– És ugye el is hiszed?

– El – nyögte.

Liam már a nyakát becézgette, amikor Gwendolyn az állánál fogva felhúzta és megcsókolta. A lány nyelve átcsusszant az ő szájába. Nem tétovázott tovább, elmélyítette a csókukat. A nyelvét végig húzta a barátnője fogain, majd eszeveszett táncot kezdtek el járni egymással.