Blood and blade [Vér és penge]

H A R M A D I K F E J E Z E T

Olyan rohadt fáradt volt mire hazaért, hogy át se öltözött a pizsamájában, hanem amiben egész nap téblábolt abban feküdt le aludni. A világáról sem tudott addig a pontig, amíg valaki hangosan kopogni nem kezdett az ajtaján. Az elején azt hitte, hogy csak álmodja a hangokat, de amikor egyre jobban erősödött a dörömbölés és szitokszavak ezrei szűrődtek át az ajtón, már tudta, hogy ez nem álom.

Nyöszörögve kelt ki a puha ágyából és csipás, fáradt szemekkel battyogott a bejárati ajtóhoz. Legalább háromszor próbálta meg beledugni a kulcsot a kulcslyukba, mire valahára sikerült neki.

Lassan nyitotta ki az ajtót, de az illető, aki érkezett, villám sebességgel törtetett be hozzá, amivel egy kicsivel éberebb lett.

Az érkező a konyhája felé vette az irányt, így amikor bezárta az ajtót, abba az irányba indult el.

A konyha ajtajánál megállt és onnan figyelte mosolyogva, ahogyan a hívatlan vendég szorgosan pakolja ki a bevásárló szatyrából a mindenféle finomságokat. Amikor az utolsó konzerv is kikerült a táskából mert csak megszólalni.

– Minek köszönhetem ezt a korai ébresztőt, drága Madeline?

– Korai ébresztő? – meredt rá a lány. – Hajnali fél hat van, ha nem tudnád, Dante.

– Számomra az elég korán van még – forgatta meg a szemeit. – Egyedül te vagy ilyen hülye, aki ennyire korán kel.

Madeline felháborodottan nézett rá, miközben csípőre vágta kezeit. Rózsaszín, enyhén göndör haja a vállaira lógott le, ami szépen kiemelte egy kicsikét sötétebb bőrét és zöld szemeit. Szemét fekete tusvonallal húzta ki és a szájára halvány pink rúzst kent fel. Most nem a bőrruhájában volt, ami munka közben szokott rajta lenni, hanem egy fekete szoknya egy magenta színű haspólóval. Dantét egy rózsaszínű, mérges vattacukorra emlékeztette a lány.

– Amúgy meg nagyon szívesen, hogy bevásároltam neked már megint!

– Senki nem mondta neked, hogy tegyed meg – rázta meg a fejét mosolyogva, majd odalépett a lányhoz és köszönésképp szorosan megölelte. – És köszönöm szépen.

Madeline a vállába temette az arcát és szorosan viszonozta az ölelést.

– Szabadnapot vettél ki erre a napra ahogyan látom.

Madeline hátrébb lépett egyet, hogy végig tudjon magán nézni. Lesimította fekete szoknyáját és forgott egyet, hogy jobban láttatni engedhesse a szettjét.

– Ennyire látszik? – nevetett fel vidáman.

Dante bólintott egyet és a konyhapulthoz lépett, hogy amiket a lány kipakolt a szatyorból eltegye a helyére.

– Hova mész? – kérdezte meg.

Madeline felült a pultra és onnan nézte, ahogyan pakolja be a hűtőbe a hideg élelmiszereket.

– Tabitha ellátogat a szüleihez és meghívott engem is – válaszolta. – Gondoltam nem árt nekem is egy kis pihi, így beleegyeztem.

– Meddig lesztek oda? – fordult a lány felé egy epres jégkrémmel a kezében, amit átnyújtott neki.

Madeline kibontotta és a csomagolást a kuka felé hajította, ami célba talált elsőre.

– Talán két napig, nem tudom – vonta meg a vállait. – Hamar haza kell érnem. Anthony nem engedett el hosszú időre.

Dante is kivett egy jégkrémet a fagyasztóból, de az csokoládés volt. Igazából csak a csokis fagyit szerette, a többit azért tartotta, hogy Madeline és barátnője, Tabitha tudjanak enni amikor nála vannak.