Szerelem négykeréken || Lando Norris ff.

16.

Együtt érkeztünk meg Kanadába és ő egy pillanatra nem rakta le a fényképezőgépét annak ellenére sem, hogy megkértem rólam ne készítsen képet. Természetesen egy halom született.
De ha Lando nem is osztott meg rólam egy képet sem, megtették helyette a rajongóink.

-3 millió követőt veszítettem.- bámultam a telefonom.

-Így is stabilan 100 felett vagy.- tárta szét a karjait.- Nekem az a követőim fele lenne.

-Jó lenne ha tudnám mi történt aznap este.- dugtam a telefont a táskámba.

-Beszéltél azóta a sráccal?- torpant meg és elcsendesedtünk, hogy néhány képet csinálhasson a rajongóival.

-Nem.- gondolkoztam el.- Juant és engem nem engedtek akkor, hogy találkozzunk.

-A szülei is téged hibáztattak?- lepődött meg.

-Nem. Csak féltek ami érthető volt, hiszen majdnem elveszítették a fiukat.- léptünk be a McLaren motorhomejaba.

-Hívd fel. Talán ő tisztázhatja a dolgot.- simította meg a karomat, majd egy puszit nyomott a homlokomra és elsietett, hiszen már így is késett a megbeszélésről.

Addig én elfoglaltam az öltözőjét és egy kis gondolkodás után előhalásztam a telefonomat.

-Raf. Megtudnál nekem szerezni egy számot?- érdeklődtem.

-Attól függ kiét.- érkezett azonnal a válasz.

-Juan.- böktem ki.

-Akarom én azt?- morogta.- Ne keverd a szart kölyök. Az emberek kezdenek lenyugodni, hogy Lando mellett vagy.

-Nem akarom kavarni. Ez most a lelkemnek kell.- kamuztam. Igenis beszélni akartam az aznap estéről és megkérni, hogy valami felém pozitívat nyilatkozzon.

-Jól van Tini.- motyogta és kinyomta. Perceken belül egy spanyol szám jelent meg az üzeneteink között én pedig nagyot sóhajtva a hívás indítására nyomtam.

-Halo?- hallottam meg a hangját. Egy cseppet sem változott.

-Juan. Szia! Valentina Moren vagyok.- szinte motyogtam.

-Tina!- őrült meg nekem ami felettébb meglepett.- Hogy vagy? Ezer éve nem hallottam rólad.

-A helyzethez képest jól. Na és te?- szabad egyáltalán ilyet kérdezni egy mozgássérült embertől.

-Kiválóan! Persze hallottam a híreket.- csendesedett el.

-Annyira sajnálom Juan.- folyt le az első könnycsepp majd sorban az összes többi. Nem válaszolt, csak csippant egyet a telefonom és jelezte, hogy Facetimeot indít. Megnyomtam a zöld gombot és leraktam magam elé a telefont.

-Tina. Ne sírj!- mosolygott kedvesen.- Egyáltalán nem haragszom rád.

-De én magamra szörnyen.- bőgtem hangosan, a tenyerembe temetni az arcomat.

-Minden rendben?- hallottam meg egy női hangot a háttérben.

-Persze szívem.- érkezett Juan válasza.

-Úristen! Ő Valentina Moren!- hallottam meg, mire felnéztem a képernyőre.

-Szia.- intettem egyet a kamerába, miközben megtöröltem a szememet.

-Hatalmas rajongód vagyok.- ugrabugrált a lány, majd elmesélte mikor hallotta az első dalomat és azóta imád és követ. Majd legalább egy órán át beszélgettünk, mikor elköszönt és hagyta, hogy Juan újra rám figyeljen.

-Látod Tina. Ha az az este nem történik meg, most nem ismerném Lolát.- mosolygott a barátnője után.- Ő volt a gyógytornászom.

-Wow. Micsoda történet.- mosolyogtam el kedvesen.- Annyira örülök neked.