Shameless-Minsung

7.rész

Jeongin szemszöge:

-Jeongin én kedvellek!- ahogyan kimondta, a szívem kihagyott egy jó pár ütemet.

-És nem, nem barátilag. Már az első pillanatban megfogtál. Ezért is lepődtem meg, amikor nem akartál odajönni azért, mert miattad piszkálnának. Egyrészt, ha valaki bántani akarna téged, vagy szimplán be akarna szólni, akkor kinyírnám, másrészt ki hibáztatna téged? Basszus rád néznek, és elolvadnak a gyönyörű mosolyodtól, az édes nevetésedtől és az elképesztően szerethető személyiségedről már ne is beszéljünk. Te egy megtestesült angyal vagy, aki képes volt engem már az első nap a bűve köré csavar- a monológját hirtelen megszakította az én szipogásom.

-Tényleg így gondolod?- néztem rá könnyektől és boldogságtól csillogó szemekkel.

-Teljesen- pillantott rám, mire szorosan megöleltem.

-Én is így érzek Hyunjin-motyogtam mellkasába. Próbáltam feldolgozni, miket mondott az előbb, de annyira hihetetlen! Lassan elváltam tőle, majd felnéztem rá.

-Akkor ez azt jelenti, hogy együtt vagyunk?- kérdeztem hevesen dobogó szívvel.

-Igen- mosolyodott el, miközben felém hajolt. Ajkait gyengéden érintette az enyémhez, lágyan mozgatta párnácskáit. Érzelmektől túlfűtött csók volt, amit levegőhiány miatt kellett félbeszakítanunk.

-Nagyon boldog vagyok- mosolyogtam rá.

-Ahogyan én is- húzott oda magához.

Eközben a többieknél...

Minho szemszöge:

Észrevettem, hogy Jisung semmit nem evett a nap folyamán, és vacsoránál úgy tűnt, nem esik jól neki az étel. Meg akartam tőle kérdezni, mi a baj, de nem szerettem volna mindenki előtt felhozni a témát. Kaja után sétáltam vissza a faházhoz, és benyitottam. Arra számítottam, hogy egyedül leszek, de nem így volt. Jisung ült kisfotelben, miközben az arca eltorzult a fájdalomtól. Ijedten kapta rám a fejét, amikor észrevett.

-Szi-szia Minho- motyogta oda.

-Mi a baj?- vontam fel a szemöldököm.

-Semmi baj nincsen- hazudni rosszul tud, az biztos.

-Nem hiszek neked-léptem oda hozzá. Végignéztem rajta, és a szemem megakadt a nyakán lévő folton. 

-Ki tette?- biccentettem a nyakára. Ahogy kimondtam, az arcán átsuhant a félelem. Kezdem azt gondolni, hogy nem az ő akarata miatt van ott az a nyom.

-Jisung, mondd el, kérlek- hangom aggódóan és lágyan szólt, hiszen nem akartam megijeszteni vagy megbántani, valamint tényleg aggódtam érte.

-Az a-apám- bökte ki, mire elkerekedett a szemem. A saját apja tette? Leültem mellé, a könyököm pedig véletlenül a derekának nyomódott.

Auhh- nyögött fel(nem félreérteni), és odakapott oldalához. Megfogtam pólója alját, majd óvatosan felhúztam. Mi a fasz. A csípőjén kéznyom, derekán pedig kékes-lila folt. Ezt is az apja művelte volna?

-Minho, kérlek ne mondd el a többieknek- a hangja szinte könyörgő volt. 

-Megígérem, hogy nem mondom el. De figyelj, van még egy dolog, amit meg akartam kérdezni... Miért nem eszel?- kérdésemre megfeszült.

-Öhm, csak nem vagyok éhes- már megint hazudik. Ennyire nem bízna bennem?

-Ennyire ijesztő lennék, hogy nem mondod el?

-N-nem, de rólad, meg Bangchanékról annyi rosszat hallani, hogy félek tőled- meglepődtem mondatán. Nem gondoltam volna, hogy ennyire borzasztóak a pletykák rólunk.