Neon Lights 1. - Könyvbemutató

1. fejezet: Ajándék

Gabriel

A kapu hang nélkül kitárul, begurulok az udvarra, majd kiszállok. A ház előtt szobrozó alak nyitja az ajtót előttem, és hagyja, hogy besétáljak rajta. Nem kell kísérő, ahhoz túl gyakran járok ide. Megbíznak bennem. Lépteim zaja visszhangzik a márványpadlón, a házban csak a bejárónőt látom, de ő tudomást sem vesz az érkezésemről. Sokan megfordulnak itt, nem keltek feltűnést. Megállok a súlyos tölgyfaajtó előtt, mielőtt belépek, kopogok. Ha Tommy elfoglalt lenne, azt az emberei úgyis közölték volna velem. Hát, rohadt nagyot tévedek.

– Bocs! – fordulok ki máris az ajtón, amint realizálom a szemem elé táruló látványt.

– Maradj! Mindjárt végzek – nyögdécseli Tommy, és egy pillanatra sem hagyja abba az íróasztalán hason elterülő szőke csaj döngetését.

Nem túlságosan vágyok végignézni, ám mégis becsukom az ajtót, közelebb lépek, és a kezemet magam mögött összekulcsolva, türelmesen várakozok. Tommy homloka izzadtságtól gyöngyözik, ami valószínűleg nem csak a heves testmozgásnak, hanem a lábujjhegyen állasnak is köszönhető, ugyanis elég alacsony. A csaj felemeli a fejét, rám mosolyog. Haja minden egyes erőteljes lökésnél egyre inkább az arcába hullik.

– Krisztusom! – jajdul fel Tommy olyan grimaszt vágva, mintha legalább nyúznák, és nem pont egy hatalmasat élvezne. Ezt követően rögtön lihegve lép egyet hátra. – Akarod folytatni? – bök fejével a csajra, aki mozdulatlanul várakozik tovább.

– Kösz, nem! – morgom. Még a végén lehánynám, amennyire forog a gyomrom.

A szőkeség szája elégedetlenül megrándul, aztán felemelkedik, és lesimítja magán a szoknyáját. Kecses léptekkel indul felém, amikor mellém ér, egy csábos mosolyt villant rám, és távozik Tommy irodájából.

– Néha muszáj kieresztenem a gőzt – közli Tommy már a bárpultnál állva, ahol két pohárba italt tölt. – Mostanában nem jól alakulnak a dolgaim. Mondd, hogy te legalább sikerrel jártál! – lép közelebb, és a kezembe nyomja a méregdrága konyakot.

Elveszem, összekoccintjuk a poharunkat. Tommy kutakodó tekintetétől kísérve, egy hajtásra leküldöm a tartalmát.

– Még nem, de dolgozom rajta. Túlságosan bebiztosította magát – sóhajtom.

– Ugyan már! Ez csak egy szaros bankszámla – horkantja, és kézfejével megtöröli a még mindig gyöngyöző homlokát. Kiveszi az üres poharat a kezemből, visszasétál a bárpulthoz.

– Három lépcsős azonosítással – emlékeztetem.

Bármilyen jó hacker vagyok, azért ez nem egyszerű folyamat, bár ezt hiába magyaráznám ennek a féleszűnek.

Tommy Lamotte a világ legszerencsésebb balféke. Ezt igen gyakran megállapítom magamban. Örökölt egy értékes tagságot, egy villát, valamint egy kisebb, ingatlanokkal foglalkozó céget, amihez a legkevésbé se konyít, mégis sikerült annyira felfuttatnia, hogy mára az egyik legnagyobbnak számít New Orleansban. Persze, Tommy nem az eszéről, még csak nem is a tisztességéről híres, ennek ellenére mindig jól jön ki az ügyletekből. Az üzletkötései sikeresek, és egyszer sem bukott le, pedig alvilági körökben köztudott, hogy jó pár ingatlantulajdonost tüntettek el valahol, a város körüli mocsárvidéken. Talán pont emiatt tartanak tőle. Túl gyorsan meghúzza a ravaszt. Akár őrültnek is nevezhetném, mert valamilyen szinten tényleg az.

– Az a kibaszott Flynn tehet mindenről! – sötétül el Tommy tekintete. Egy újabb tele pohárral a kezében visszasétál az asztalához, és leül az antik darab mögé. – Mióta átbaszott, semmi sem akar összejönni – túr bele rövidre nyírt, divatos frizurájába.