Lexie és Luke: A friendzone sztori ✔

A kihívás megsemmisítő túlteljesítése

Luke végre elért a "lényegi részhez", mert a ragasztó egyre erősebben húzta a bőrömet. Egy durvább résznél nem bírtam tovább, felszisszentem. Azonnal abbahagyta.

– Jól vagy? – kérdezte aggódva.

– Jól, csak csináld. Nem rosszabb, mint a gyanta.

– Mégis milyen gyakran gyantáztatod a hátad?

– Biztos nem olyan gyakran, mint neked kéne – vágtam rá.

– Szóval szőrös a hátad – foglalta össze.

– Mint egy erdő.

Mintha ellenőrizni akarná az állításomat, a kezei lejjebb csúsztak, a laza bilincs elfeküdt a hátamon és engedte, hogy tenyerei rásimuljanak a bőrömre. Nem tehettem róla, ez az egyszerű mozdulat máris megtette a hatását, a testemen végigfutott a libabőr.

– Aha, érzem is. Undorító. – A hangja rekedt volt. Nem is tudom, mi vezérelt, amikor felemeltem a fejemet a mellkasáról, épp csak annyira, hogy a szemébe nézzek.

A tekintete lesiklott az ajkamra.

– Kikészítesz – suttogta.

Máshol, más helyzetben ez sok mindent jelenthetett volna, de a szemében ülő sötét vágyat látva tudtam, hogy ugyanarra gondol, amire én. 

Hallottam, hogy roppan valami, Luke kezei kicsusszantak a felsőm alól, csuklóin a bilincs maradványai himbálóztak. Miért is nem lep ez meg? Tudta, hogy működnek ezek a cuccok, és eddig is simán széttörhette volna azt a vacakot, de nem tette.

Mielőtt mondhattam volna valamit, az egyik karját a derekam köré fonta, szorosan a csípőjéhez húzta, és megpenderített úgy, hogy szinte alig mozdultam onnan, ahol addig álltam. Immár én támasztottam a hátamat a jéghideg csempének, Luke pedig fölém hajolt.

– Ügyes – suttogtam. Talán mosolyogtam volna, de sötét tekintetétől kiszáradt a torkom és a szívem zakatolását már a dobhártyám is visszhangozta. Összeszűkült a szeme, tekintete megint az ajkamra villant.

Számítottam rá, mégis villámcsapásként ért, amikor megcsókolt. Az ajka párszor gyengéden megmozgatta az enyémet, majd elhúzódott. Ez is elég volt ahhoz, hogy a térdem elkocsonyásodjon. Még jó, hogy a fal megtámasztott.

Nem hibáztattam Luke-ot. Talán félt, hogy szétrobban a világegyetem, ha ezt a korlátot végleg átlépjük. Az első pillanat engem is megrémisztett, de rögtön utána belém hasított a kérdés: miért nem csináltuk már réges-rég, amikor ez így tökéletes. Nem egyszerűen tökéletes, hanem ez a világ rendje. 

A gimiben terjedtek pletykák arról, melyik fiú hogyan teljesít ebben vagy abban, és Luke állítólag magasan vitte a pálmát, de én valahogy nem akartam elhinni, hogy az a lökött gyerek, akit én ismerek, ennyire jó legyen. Hát most már hívő lettem.

A szünet nem tartott sokáig, Luke megint megcsókolt, de ez a csók hevesebb volt. Elfogyott körülöttem a levegő, csak őt éreztem, a testét, és az érintését. Ösztönösen nyitottam résnyire a számat, a nyelve becsúszott és még intezívebben csókolt, teljesen a falhoz vasalt. Tenyerét az arcomra, a halántékomra tapasztotta, csípőnk összesimult, ölemen éreztem az ő vágyát. Akkor már tetőtől talpig bizseregtem. 

Ajka lecsúszott az államra, a nyakamra, fel a fülem felé. Amikor nyelve hegyével a cimpám tövében lévő érzékeny bőrt érintette, megrándultam. Belemorgott valamit a nyakamba és csak még erősebben nekinyomott a falnak.

Újra és újra mozdult a kezem, hogy én is felfedezhessem a testét, de a bilincs nem engedte, csúfondárosan zörgött. Nem bírtam tovább a tétlenséget, tettem egy erősebb kísérletet arra, hogy szabaduljak a bilincstől. Egy hatalmas kattanás, és az a vacak kettétört, az egyik könyököm pedig kőkeményen belevágódott a csempébe. A tompa koppanás rántott vissza minket a valóságba. Még csak nem is éreztem a fájdalmat, annyira a történtek hatása alatt voltam.

Luke ösztönösen hátrált, de az a nyomorult madzag visszarántotta. Szerencsére jó reflexszel időben kitámasztotta magát a karjaival, tenyerei a fejem mellett tapadtak a csempének. A tekintetünk összefonódott és egy pillanatra azt hittem, megint megcsókol. Szégyenemre, azt hiszem, hagytam volna. 

– Csessze meg! – morogta. Ebből tudtam, hogy ő nem érezte azt, amit én. 

Sosem szégyelltem még annyira magam, mint ott és akkor. Elfordítottam a fejemet, de semmit sem ért, Luke-nak látnia kellett a lángoló arcomat. 

– Sokat ittunk – mondtam remegő hangon. Igazából alig ittam valamit.

– Csak csináljuk. – Hangja türelmetlen, sürgető, de még mindig rekedt volt.

Már óvatosabban hátrált el tőlem és megvárta, hogy elhúzódjak a faltól. Fel akart nyúlni a felsőm alá, hogy folytassa a szalag tépkedését, de egyetlen ideges mozdulattal elhessegettem a kezét. Még mindig nem néztem rá, de a szemem sarkából láttam, hogy elfordítja a fejét.

Akkor már tudtam, hogy mindent elrontottunk. 

Már szabad volt a kezem, könnyedén és pár irtózatosan fájdalmas mozdulattal lehámoztam magamról a szalagkupacot. Nem törődtem vele, megmártóztam a saját szégyenemben, oda sem figyeltem semmire.

A leszedett szalagokat átadtam Luke-nak, így az utolsót, amire ráragadt az anyomorult post-it, ő olvashatta el először Nona üzenetét. Suttogott valamit az orra alá, nem értettem ugyan, de sejtettem, hogy nem lehetett valami kedves. Átnyújtotta.

Megvagytok. Úgy tudtam.

Továbbra sem mertem Luke-ra nézni. Nem akartam elhinni, hogy Nona előre tudta, valami történni fog köztünk.

– Megölöm - mondtam határozottan. – Még ma meghal.

Luke az ajtó felé indult, én pedig hagytam, hogy vezessen. Rátenyerelt a kilincsre, de nem nyomta le. Kénytelen voltam ránézni. Ahogy a tekintetünk találkozott, rögtön lángba borult az arcom.

– Lexie... - szólalt meg, de nem akartam hallani a folytatást.

– Katie nem tud meg semmit. – Félretoltam az ajtóból, rányomtam a kilincset tartó kezére, és végre szabadulhattam. 

Luke tartotta velem a lépést, és mögöttem sorjázott be a nappaliba. Diadalmasan magasba tartotta a fecnit, mintha egy győzelmi kupa lenne. Éljenzés, ujjongás fogadta.

– Hé! És a bilincsek? – méltatlankodott valaki. 

– Tehetünk mi arról, hogy gyári hibásak voltak? – kérdezte könnyedén Luke. Átnyújtotta Nonának a post-itet. Senki sem hallotta, mit mond neki, de sejtettem, hogy egy szép kerek "kabbe" vagy hasonló. Én biztosan ezzel nyitottam volna. 

Bármi volt is, Nona elmosolyodott, de az éjszaka hátralevő részében fürkésző tekintete az arcunkat vizslatta. Egyértelműen lebuktunk.