Csak bámultam rá, elvörösödött arccal és ez neki is biztosan szemet szúrt, de mit lehet tenni nagyon dögös volt. Barna, kócos hajába beletúrt, és ez nagyon jól állt neki, kék szemei egyszerűen megbabonáztak és nagyon jóképű is volt, na és persze kigyúrt felső teste sem az utolsó. A gondolataimból mély, férfias hangja zökkentett ki.
– Semmi baj, megesik az ilyen – szólt hozzám, mosolyogva.
Majd mielőtt még bármit is mondhattam volna, becsengettek.
– Most mennem kell órám lesz, de örülök, hogy találkoztunk – közben már indult is.
– Ashley! – szóltam utána, hogy tudja nevem. Mosolyogva bólintott és már el is tűnt a hosszú folyosón.
Remélem ő is egy osztályba fog velem járni – gondoltam magamban, annak nagyon örülnék.
Elindultam megkeresni a titkárságot. Új diák vagyok, oda kellett mennem infóért. Miután megkaptam minden szükséges papírt és az órarendemet, elmentem megkeresni a 211-es termet, abban lesz az első órám, ami irodalom.
Kis szerencsétlenkedés után meg is találtam, majd bekopogtam és beléptem az ajtón.
– Jónapot! Ashley vagyok a titkárságról küldtek ide, elvileg ez lenne az első órám.
– Ahh szia, gyere csak be. Bizonyára te vagy az új diák. Én Mrs. Callton vagyok, az irodalom tanár. Keress egy helyet –kedvesen mondta.
Én így is tettem a második sorban volt is egy üres hely, egy fekete hajú fiú mellett, így oda siettem és leültem mellé.
– Majd osztályfőnöki órán bemutatkozhatsz a többieknek, mert most már nincs idő rá – szólt oda nekem Mrs. Callton.
Majd folytatta az órát, de körülbelül öt perc múlva kicsengettek. Mindenki megrohamozta az ajtót és kiviharzott a teremből, csak egyedül én ültem bent és a papírokat bújtam, amiket kaptam.
Egy ismerős hang szólt hozzám.
– Ashley, örülök, hogy ismét találkozunk – mosolygott.
Most már bátrabb voltam én is, és elkezdtünk beszélgetni.
– Sajnálom a reggelit! – mondtam.
– Ne is törődj vele, nem nagy ügy!
– És téged hogy hívnak? Mivel te tudod az én nevem, így az a fer, ha te is elárulod a tiéd – mosolyogtam rá, mire ő is viszonozta ezt.
– Brendon vagyok.
Majd mikor ezt kimondta, hirtelen kicsapódott az ajtó és megrohamozták a lányok és szinkronban kezdték szólongatni.
– Tanárúr, Tanárúr, kérem jöjjön, segítenie kell a matek feladatokban, nem értjük. Kérem! – mondták neki, közben körbe zsongták, amit ő csak rosszalló pillantássokkal díjazott majd rájuk is szólt érte.
Én elképedve ültem ott. Ő tényleg egy Tanár lenne? – gondoltam magamban. Ez csak biztos valami vicc akar lenni, csodálkozva néztem a férfira, aki láthatóan elég kényelmetlenül érezte magát a lányok jelenléte miatt, de közben mindvégig engem nézett, és én is őt.
Fogtam magam hirtelen kiszaladtam a teremből, azt sem tudtam, hogy hová csak mentem a folyosón, amíg jobb oldalon egy WC-t nem láttam és oda mentem be. A tükör elé álltam, csak néztem magam elé és gondolkoztam.
Mért pont Ő? Mért pont egy tanár tetszik meg neked? Ahhhjjjjj, csak én lehetek ilyen szerencsétlen. Pedig éreztem a szikrát kettőnk között és erre Brendon egy tanár. Pedig soha nem éreztem ilyet elsőre – gondolkoztam hangosan, de nem vettem észre, hogy az ajtóban ott áll Brendon, vagyis a Tanárom...
– Mért jött utánam? – szóltam halkan, mivel szégyelltem magam előtte, biztosan hallott mindent.
– Azt hittem, hogy rosszul lettél, ahogy kiszaladtál a teremből – mondta komoly arccal.
– És hallotta a......
Be sem hagyta fejezni a mondatot.
– Igen, minden egyes szavát. De ez most mellékes.
Csak a földet néztem. Közelebb lépett hozzám és kezével felemelte fejem. Szemembe nézett, majd igy szólt:
– Nem kell rosszul érezned magad. Inkább nekem kéne, mert bejöttem a lány mosdóba – mosolyodtunk el ezen mindketten – komolyra fordítva a szót, én is ugyan ezt éreztem mikor találkoztunk, de mivel a diákom vagy, vagyis leszel mostantól, így nem lehet semmi közöttünk, de barátok lehetünk... Titkos barátok – majd egy kis szünet után hozzátette –, ha ellen bírok neked állni.
Perverz mosolyra húzta száját, így én is elnevettem magam. Valószínű csak jobb kedvre akart deríteni, ami sikerült is neki.
...
Hazaindultam az órák után, ekkor már szakadt az eső, ezért egészen a buszmegállóig szaladtam, ami kb. 2 háztömbnyire volt a sulitól. Hajam eléggé elázott, de már nem érdekelt csak haza akartam érni. Eléggé fáradt voltam és buszra még 10 percet kellett várnom. Mikor leszálltam a már sokat enyhült az idő, így csak szépen elsétáltam hazáig közben a fákon fénylő vízcseppeket csodáltam.
Igazából utána már nem történt semmi érdekes, csak vacsoráztam, zuhanyoztam és kidőltem az ágyamba. Már majdnem elnyomott az állom mikor a telefonom pittyegni kezdett.
„Ismerősnek jelölt Brendon Hamstow" mikor megláttam egy percig sem gondolkoztam, hogy elfogadjam-e, vagy sem a jelölést. Nyilván igen. Majd kezemben a telefonommal elaludtam...
VOCÊ ESTÁ LENDO
~Tanárom a Szerelmem~
Romance2024.június. Éppen átírás alatt. Ez volt a legelső regény amit publikáltam. Sokan olvastátok, így arra jutottam, hogy átírom nektek. Remélem tetszeni fog valamennyiőtöknek az új válltozat. Folyamatosan tölteni fogom az új fejezeteket. 💋 Tanár-di...
