Bukott angyal👼🏼🖤[ Spacc / Tóth László f.f ]

Bárcsak🖤

5

Lassan engedem szabadjára a kifújt cigi füstött, melyet már-már elbambultan figyelek. A telefonom őrült csipogásba kezdett, de engem nem érdekelt a hang, amit kiadott és az ember sem, aki miatt kiadta. Kezdem magam agybetegnek érezni, amiért ilyen megszállotsággal bámulok a semmibe.

A telefonomért nyúltam, amelynek képernyőjén tizenöt értesítés jött az Instagramm alkalmazástól. Miután a telefon felismerte az arcomat, láthatóvá vált számomra, hogy a tizenöt értesítés mind üzenet és tizenötször ugyan attól, az embertől.

A számat rágva gondolkodtam el azon, hogy megnyissam-e vagy várjak vele egy kevéske időt. Hiszen bántott és ezt már nem csak a mentális állapotomra értem.

Egy hónap telt el és azóta végig keresett és folytonos bocsánatkéréseivel zaklatott. Jól esett ez a gesztus, de továbbra sem tudok átpillantani a történteken. Nem érzem, úgy hogy ebben a kapcsolatban én vagyok az áldozat hiszen ugyanolyan bűnös vagyok, mint ő. A sok fájdalom mögött van egy kevéske boldogság, ami akkoriban okot adott, arra hogy folytassuk ezt az egészet.

Az elejétől kezdve tudtuk mire válalkozunk, ő iránytás mániás, amibe én beleőrülök, nem is beszélve a féltékenységi rohamairól, de persze ne nézzünk el a jó tulajdonságok mellett. Nagyon figyemes, kedves, odaadó, jóképű, segítőkész és ezeket napestig sorolhatnám. Én sem vagyok tökéletes, mindig adok mások véleményére és, hogy ők mondanak valamit, ami nem igaz, én akkor is elhiszem. Rendkívül naív és robbanékony vagyok.

Az üzenetre visszatérve, remegő kézzel nyitottam meg a beszégetést, ahol várt rám pár üzenet és pár hangüzenet.

"szia, mégegyszer bocsánat a múltkoriért."

"tényleg nagyon sajnálom!!"

*hangüzenet*

"kérlek beszéljük meg"

"felhívhatlak?"

*nem fogadott hívás*

*hangüzenet*

"bruno megfog ölni, ha rájön neked üzengetek"

"hiányzol!"

"bocsáss meg!!"

"szeretlek baba"

"koncerten vagyunk"

*hangüzenet*

"később írok"

"szia Liv!🖤"

A hangüzeneteket hallgatva, dermedten bámultam magam elé.

"Tiszta szívből sajnálom, mindazt ami történt, és azt hogy idáig jutottunk. Remélem egyszer kiérdemlem a bocsánatod és újra kezdhetjük az egészet, amit korábban elrontotttunk. Lehet, hogy más fekszik, mellettem az ágyamban, de én megint csak veled álmodtam. Sokszor nem tudok aludni, bár nem is akarok, próbálok nem haragudni magamra amiatt amit tettem."

"Jó lenne, ha tudnánk beszélni, ugyanakkor megértem, hogy nem akarsz velem foglalkozni. Sajnos még mindig foglalkoztat a kérdés, hogy szerettél-e valaha, bár tudom a választ, mégis kételkedem. Ez nem a te hibád, ez mind az enyém. Talán ez a mi sorsunk, nem tudjuk, hogy kell szeretni és abba veszünk el, hogy birtokolhassuk egymást, hisz ez a szerelem, nem? Talán a következő életünkben boldogok leszünk együtt..."

"Idegen a város, még sosem voltam itt, és szintúgy idegenek a lányok akik másznak rám. Kívánnak engem, de tudom úgysem vigyáznak rám. Ne értsd félre, én semmit nem akarok tőlük bár félő hogy én vagyok az a kapcsolatban, aki mindig mindent túl gondol. Lehet később iszok is, nem is keveset és ha már nem találkoznánk többet, tudd, hogy a túlvilágon várlak téged. De addig, minden éjjel várok rád! És tudod én mindig azt szeretném, hogy bárcsak itt lennél..."

Az üzenetek végére kicsordult egy soványka könnycsepp a szememből és azaz egy kérdés forgott, a fejemben, hogy mit tettem?

Ha valamit csinál magával, akkor én is csinálok magammal valamit. Nem úgy ismertem meg a srácot, mint aki egy aprócska kis hiba miatt tenne magával valamit. De részegen bármire képes az ember. Nagyon féltem attól, hogy mi lehet vele, semmit nem tudtam róla, csak reménykedni tudtam, hogy Banani nem engedi, hogy bármit is csináljon magával.

Remegő kezekkel álltam fel a kanapéről, egyszerűen nem bírtam egy helyben maradni. Utam az erkélyhez vitt, ahol a cigisdobozomat előkapva gyújtottam rá egy szállra. Kissé lentébb ment a pulzusom, de attól még ugyanolyan feszült voltam. Kellemetlen volt, hogy ennyire féltettem valakit, aki miattam tart ott ahol. Mondhatni szégyeltem magam. Tennem kellett valamit, amivel menthetem a menthetetlent, így hát miután elszívtam a cigarettám elővettem a telefonom és egy eléggé hosszú üzenetben válaszoltam neki.

A szavak csak úgy ömlöttek belőlem, azon kaptam magam, hogy egyszerűen már nem enged több szavat írni, ezért tötöltem és megpróbáltam inkább hangüzenetben.

"Szia Laci! Én is sajnálom mindazt, ami történt. Szeretném, ha tudnád, hogy szeretlek de ez már többet nem fog működni köztünk. Jobb lenne, ha elfelejtenénk egymást, sőt legyen is ez, de ezek előtt eljöhetnél elbúcsúzni. Ezekután nem keressük egymást, semmiféleképpen. Azt akarom, hogy boldog légy és ha ahoz az kell, hogy elengedjelek megteszem, hiába fáj, megteszem. És hidd el, néha én is azt kívánom, hogy bárcsak itt lennél."

Egy búcsúest, még belefér. Többet nem beszélünk és nem is keressük egymást. Jobb lesz így mindkettőnknek, nem lesz több fájdalom csakis boldogság. Választ elég hamar kaptam, hogy mi állt az üzenetben? Csupán annyi, hogy éjszaka majd érkezem.

Egy kicsit leállt az agyam a gondolkozásban, ma este? Az nincs túl hamar? Ilyen gyorsan véget akar kettőnknek vetni, bár már ez rég megtörtént, de ez most végleges. Hiányozni fog, de azzal etetem magam, hogy lesz majd jobb is.

Pár órára felrakom, aztán szerintem vissza veszem javítani :) Csak @DemonaWhite miatt <3