Bukott angyal👼🏼🖤[ Spacc / Tóth László f.f ]

🥀Rómeó és Júlia🥀

9

Egy órája beszéltem Livvel, hogy átmehetek. Úgy érzem, hogy beszélnem kell vele. Bocsánatot kell kérnem minden fájdalomért amit adtam neki. Elkell hagynom a lelkiismeretem. Mindenképpen beszélnem kell vele...
Manuel és Tomi elmentek otthonról, csak ő maradt a házban. Siettem hozzá...

Amióta megtudtam, hogy beteg... próbálok mindent megtenni, hogy ne haragudjon rám. Évek óta azon vagyok, hogy végre túl legyek rajta... de talán a sors akarta így, hogy folyton visszataláljunk egymáshoz. A sors rengeteg fájdalmat szánt nekem ebben a kibaszott életben, de ha ezeket a fájdalmakat Liv mellett kell tűrjem, akkor semmi panaszom nincs.

A lakáshoz felérve csengettem... semmi reakció még hosszas percek után sem. Mégegyszer megnyomtam a kis csengőt, de bentről továbbra se jött semmi reakció. Megpróbáltam kinyitni az ajtót, de le volt zárva. A pánik egyre jobban úrrá lett rajtam...
Berúgtam a fából készült tárgyat és a lány keresésére indultam.

- Liv? - néztem be a nappaliba, a TV-ben ment valami adás, de a helységben senki sem tartózkodott. Átmentem a konyhába... bár ne tettem volna...

Életem szerelme a padlón feküdt, remélhetőleg még életben. Oda siettem és tárcsáztam a mentőt.

- Liv! Ébredj! - rivaltam rá, már amennyire elfojtott hangom engedte, de ő csak feküdt. Haja szétterült a márvány csempén. - Kérlek... Szerelmem... - könnyeim el eredtek. Zokogva magasodtam a lány felé, akinek alig volt pulzusa. - Hol a faszba van már az a kibaszott mentő? - kiáltottam el magam.

Pulzusom az egekben volt, teljesen lesokkolt ez a látvány. Életem nője előttem feküdt fél holtan, se mentő, se segítség. Elkezdtem a mellkas kompressziót, két befújás és harminc nyomás. Sikerülni fog!
A légzésemet elkezdtem tompán hallani, szinte már az ájulás szélén álltam, mire kiértek a gyászos mentősök.

Megkértek, hogy értesítsem a lány házastársát...

Remegő kezekkel tárcsáztam Manuelt.

- Szia Laci! Mizu?

Egyszerűen nem tudtam megszólalni... Házasok?

- Hahó?

- Liv... - ennyi telt tőlem. Se több se kevesebb...

- Mi van vele?

Nem kellett mondanom semmit... Az egyik mentős odajött hozzám, és...

- Sajnálattal közöljük, de a lányt nem tudtuk megmenteni... Részvétem! - ejtette ki a szavakat, amiket soha nem akartam hallani. Mire bele akartam szólni a telefonba, addigra Manuel kinyomta. Tehát hallotta...

Meghalt... soha többet nem láthatom gyönyörű szemeit, amikben mindig megnyugvást találtam. Soha többé nem hallhatom édes nevetését, amitől én is jobb kedvre derültem. Soha többé nem ölelhetem meg így hát soha többé nem fogom magam otthon érezni.

Számomra ő volt minden... ő az életem, az otthonom, a levegőm...

Az én egyetlen igaz szerelmem életét vesztette és el se tudtam mondani, hogy mennyire szeretem.

Hogy fogom én kibírni nélküle?

***

Nem jöttem el a temetésre. Voltam olyan mocsok, hogy nem jöttem el a lány legutolsó fontos napjára. Bár ez a megszokott tőlem, hogy el futok a problémák elől.

De most még is itt vagyok, a számomra legfontosabb ember sírja előtt egy csokor fehér rózsával.

Nem merek a sír közelébe menni... Félek... félek attól hogyha közelebb megyek nem lesz vége a fájdalomnak, látni a sírkőt, amin "Gödölleiné Lívia" áll...

A látó körömbe, egy apuka és egy fiú lépett be. Oda léptek a sírhoz... a kisfiú egy szál rózsaszín virágot tett le a kőre. Tulipán. Ez volt Liv kedvence... Az apuka egy csokrot tett a sírra és kisfiút felemelve szorította magához.

Melléjük léptem. Letettem a virágot és Manuelhez fordultam.

- Tomi az én kisfiam... - mondtam elhalt hangon. Nem voltam benne biztos, hogy tudja az igazságot. De úgy éreztem, hogy fel kell vállalnom azt, hogy van egy fiam. De elbasztam...

- Tudom... Azt szeretnéd, hogy adjam oda a gyereket? Ne viccelj Lacit... Ezt már sosem fogod helyrehozni. - rázta meg a fejét lemondóan. Nagyot sóhajtott és könnyei gyűltek, de folytatta. - Soha, ismétlem soha, ne menj a gyerekem közelébe! Elhagytad! Pedig meg se született... felejtsd el! - a hangja megremegett, fájt így látni... mégis csak a barátom... volt...

Liv halála tönkre tett engem is és őt is. Ugyanazt a nőt szerettük, ráadásul van egy fiam ettől a bizonyos nőtől, akit Manuel nevel. Hát nem nevetséges? Az életemet úgy elbasztam, ahogy csak lehet.

Letettem a hozott virágot a földre, majd hazamentem. Nem tudtam egyszerűen mit mondani neki, igaza volt. Már nincs mit helyre hoznom. Az fix, hogy pokolra kerülök...

Az ajtón belépve letéptem magamról az öltönyöm. Újra rám tört a sírás. Elveszítettem Livet és bocsánatot se tudtam tőle kérni, hogy magára hagytam... és a fiamat is elvették tőlem...

Van értelme így élnem? Elveszítettem mindent, ami számomra fontos volt. Hiányzol Liv...

A létező összes tudatmódosító szert elő kaptam amit a lakásban találtam, remélhetőleg kiüt holnapig.
Mielőtt beszedtem volna az összes cuccot, dobtam egy üzenetet Manunak, hogy köszöntse fel helyettem is Tomit.

***

Adásunkat ezennel megszakítjuk!

Nem rég jött a bejelentés, miszerint a fiatal rapper, Tóth László a Bruno és Spacc együttesből szeptember 24.-én elhunyt, kábítószer túl adagolásban... Részvétünket nyilvánítjuk minden hozzátartozónak és rajongónak!

Did you see me on TV?

Vége