Viselkedj! (Larry Stylinson)

11.

-Hol vagyok?-kérdezem magamtól miközben körül nézek. Harry szobájában. A faházban. És máris reggel van? Merre van Harry? Nyújtózkodtam egy nagyot majd kiszálltam az ágyból és a nappali felé vettem az irányt. Az egész faházban rémisztõen nagy csend elvégre mégis csak van pár vámpír a háznál. Mikor leértem a lépcsőn csak Niall ült a kanapén és bámult maga elé.

-Niall?-szólítom meg, de mikor rám nézett az ütő is megállt bennem. Niall szemei véresek voltak, a ruhái szakadtak és harapás nyomok voltak az egész testén.

-Niall mi történt? Mi történt veled? És hol van Harry? Vagy akár a többi vámpír?-kérdeztem, de ő csak bámult rám, nem mozdult, nem pislogott, szerintem még levegőt se vett.

-Nem fog neked válaszolni.-hallottam meg Michael hangját, rögtön a hang forrásának irányába fordultam. És ott állt a lépcsőn Michael, Calummal és még 2 idegen farkassal.

-Meg fogjuk bosszulni amit a farkasainkkal tett Harry. Kezdve veled.-mondta majd az egyik idegen farkas leugrott a lépcsőről, közvetlen előttem állt meg.

-Élvezni fogjuk a kínzásod és ezzel az alkalommal nem fog a herceged megmenteni.-mászott bele az arcomban.

-HARRY!!-üvöltöttem amint éreztem, hogy az ismeretlen farkas a vállamba harapott. Az ismerős fájdalom és émelygés újra úrrá lett testemen.

-Harry!!-hangom egyre halkabb lett a fájdalomtól amit most már nem csak a vállamban, de a combomban is érzek.

-Apuci...-suttogtam magam elé. Az egész testemben nyilalló fájdalom van. A fejembe újra és újra Harry nevét hajtogatom, remélve, hogy segíteni fog.

-Louis, ébredj fel.-rázta meg a vállam valaki mire hirtelen felriadok. Harry szobájában vagyok. És Harry itt van mellettem az ágyon? Mit keres itt akkor Mason és Ethan?

-Mi történt?-kérdeztem megtörölve a homlokom, kérdőn nézve Harryékre.

-Megint rémálmod volt. Ethan és Mason nem tudták mit csináljanak, ezért jöttem fel hozzád. Nem rég értem ide. De már itt vagy Picúr, nincs semmi baj.-ölelt magához szorosan, pólója szélével a könnyeimet törölgette le az arcomról.

-Megint egyedül hagytál. Megígérted. Megígérted, hogy soha nem hagysz magamra. Megígérted, hogy mindig biztonságban leszek.-soroltam neki ütve a mellkasát mire lefogta a kezeimet és csak szorosabban ölelt magához.

-Louis, de hisz nem hagytalak egyedül. És biztonságban is vagy. Mason és Ethan a legjobb, legerősebb vámpírjaim. Bennük bízok a legjobban. És még 4 vámpír őrködik a házon kívül. Niall is itt van és még 1 vámpír a házban van Ethannen és Masonnön kívül. A lehető legnagyobb biztonságban hagytalak és Ethan minden percben beszámolt mindenről. Vigyázok rád. Jó lenne ha végre bíznál bennem.-az utolsó mondata végére ledöntötte a fejét jelezve, hogy csalódott bennem.

-Bízzak benned? Bízzak benned?! Harry semmi nem történt volna ha nem raboltál volna el. Nem kellene most féljek este lefeküdni egyedül. Nem kellene rettegnem attól, hogy újra megtámadnak.  És még, hogy én bízzak benned?! Mióta megszöktem, kutyaként kezeltek. Bezártok egy szobába akár órákra is. Én is ember vagyok Harry. Nem valami állat akit ketrecbe zárhatsz, hogy ne szökjön el. Na és ezek után mond, hogy bízzak benned.-köptem oda neki. Harry üres tekintette rémisztő volt, de egyszerűen abban a pillanatban semmi sem érdekelt. Nem bánhatnak velem úgy mint egy állattal. Nekem is vannak érzéseim. Bár utálom beismerni, de mégis szükségem van rá. Mason és Ethan is kedvesek és segítőkészek, de még se ők voltak velem mikor megtámadtak, nem ők mentettek meg. Aznap este mikor Harry megmentett valami elromlott bennem, nem tudom micsoda, de az biztos, hogy valami nincs rendben. Mióta Harry megmentett csak vele merek egy szobába lenni, annak ellenére, hogy még mindig félek tőle és meg is vert. Harry elengedett az ölelésből majd felkelt az ágyról. Ahogy nézett rám, szemei akár ölni tudtak volna. A takarómhoz nyúlt és egyik kezével lenyomta mellkasomat az ágyra majd betakart.