Fiúgimnázium szívében// Yoonmin//Taekook ff

11.

Taehyung

Olyan sötét van. Nem látok semmit sem, mintha az egész világ vakságba lenne. Hol vagyok? Mi ez a csend? Miért nem mond senki semmit? Háló? Valaki?! Miért nem mozdul a szám? Mi történt?

Hogy jutottam idáig? 

Minden az én hibám. Már maga a születésem is.

Nem akartam szakítani Jungkookkal, mégis olyan könnyedén jött a számra, az a szó, mi darabokra tör mindenkit, amit már lehetetlenség őszintén helyre hozni, arra csak a feltétel nélküli, erős szeretet képes.

Amikor ez megtörtént, azonnal hazamentem a szüleimhez, de ami ott fogadott, lesújtó volt. Áram és víz nélkül, ápolatlanul. Sosem láttam még így őket. Elmesélték, hogy hatalmas adósságot halmoztak fel, és apám főnöke megfenyegette őket, hogyha, apám nem adja vissza a tartozását, komoly következmények lesznek.

Így úgy döntöttem, beszélek apám főnökének a fiával. A szakítás fajdalmát még nem tudtam feldolgozni, de a pókerarc mindig  kapómra jött. Így senki se tudja mi mennyire fáj. Nincs érzékeny pont.

Visszaemlékezés

-Szia. -Ülök le a srác mellé, egy kedves mosolyt erőltetve magamra. Pedig annyira fáj.

-Szia. Hogy vagy? -kérdezi kíváncsian.

-Megvagyok köszi. Öhm esetleg lenne kedved randira menni velem? -Kérdezem. Csak így tudok segíteni a szüleimen.

-De neked barátod van. -néz rám értetlenül. -Láttam rólatok képet. Nagyon aranyosak vagytok.

Nyelek egyet.

Az a fájdalmas gombóc a torkomban, alig akar mozdulni. -N..nincs már, És nagyon régóta bejössz nekem. -Hazudok. Úgy fáj. Szétszakad a szívem.

-Sajnálom. -néz rám szomorúan. -Nem akarsz hagyni magadnak időt?

-Nincs szükség. De a kérdés az, hogy én neked bejövök? -Kérdezem. Alig mozog a szám, a hazugságok pedig egyre jobban megfagynak a terem rejtelmében.

Utána is rohanok.

-Nem vagy pótalkatrész. -Simítok végig az arcán, és hirtelen megcsókolom. Közel sem olyan mint Jungkookkal. Hiányzik. Őt szeretem. De nincs más választásom.

-Neked elmentek otthonról? -tol el ekkor pedig egy lány megy hozzá.

-Kicsim mehetünk?

-Persze. -mondja és el is mennek.

Értetlenül nézek utána. De ekkor egy srác jön oda hozzám. Kicsit félénk, és nagyon hasonlít arra a srácra. Ekkor beugrik. Basszus, kettő gyereke van. -Szia. -Köszönök.

-Szia. -köszön piros arccal. -Öhm esetleg lenne kedved meginni valamit? -kérdezi félve.

-Persze. -Mosolygok. És végül összejöttem a kisebbikkel, aki egyszerűen végig olyan gondoskodó volt velem, hogy megszerettem. Persze nem olyan szenvedéllyel mint Jungkookot. Ő a mai napig a szívemben van.

Aztán jöttek a gondok. Mivel elintéztem, hogy rendbe legyenek a szüleim, a srác egyre többet követelt tőlem. Mocskosabbnál, mocskosabb dolgokat. Kifizette az adósságot, ezért és azért, és az apjával is, de most odáig jutottam, hogy teljesen tőlük függünk. Mindent elrontottam.

Beszélni akartam Jiminnel, de nem tudtam. Megértem, hogy jobban védi Jungkookot, de egyszer engem is valaki megérthetne.

Most pedig itt vagyok. Vagyis fogalmam sincs hol, de minden olyan sötét.

Ekkor hangok csapják meg a fülemet. Olyan ismerős ez a hang, és oly kellemes. Csak képzelődnék?

-Ha felébredt ezt kérem adják át.

-Mit mondjunk kitől van?

-Semmit. Nem kell tudnia. Most mennem kell a tesómhoz is. A műtőben van. -mondja és hallom távolodó lépteit.

A tesómhoz? Ez Jungkook volt! Mi történt Jiminnel? A műtőben van? Mi a fene? Miért nem tudok felébredni? Miért nem tudok semmit csinálni?

Egy apró könnycsepp gördül végig az arcomon. Érzem ahogy a sós víz végig száguld. Ekkor valaki végig simít a kezemen. A kezemen ami tiszta seb. A testem legtöbb helyén tele van kisebb-nagyobb vágásokkal, ütés nyomokkal.

Ekkor anya hangja csapja meg a fülemet, ami oly meggyötört.

-Édesem. Ugye hallasz? Kérlek ébredj fel. Nem akarlak elveszíteni. -mondja sírás szélén.

Újabb könnycsepp. Nem tudom, hogy bent vagy kint fáj jobban. Olyan sötét minden.

Ekkor elcsendesedik minden, egy erdőben találom magamat. Egy fatuskón ülök. Ekkor egy fehér ruhás nő jelenik meg mellettem. Sosem láttam még. Leül mellém. A másik oldalamra pedig egy fekete ruhás. Kicsit hasonlít egy ördögre, a másik pedig egy angyalra. Mit jelenthetnek? Talán meghaltam?

-Hol vagyok? -Suttogom.

-A halál és az élet között. -mondja az angyal.

-Te döntöd el, mi lesz a sorsod. -mondja az ördög.

-Ez tuti csak a hülye gondolatom. De mi a garancia, hogy bármelyik is jó?

-Megmutatjuk neked mi lesz. -mosolyog az angyal a kezét tartva.

Meg is fogom a kezét, és fel is ülünk a kilátóra. Ekkor egy képkocka jelenik meg, a halálomról. A szüleim siratnak, és Jungkook is ott van. Majd pár évet ugrunk. Már senki sem foglalkozik velem. A szüleimnek született a gyermekük, Jungkook pedig elvett egy femboy fiút, és örökbefogadtak egy kislányt. Boldogan élnek. Yoongi pedig Jiminnel. Mindenki boldog..nélkülem.

Ekkor rám néz az angyal, és szorosan megfogja a kezemet, ekkor egy másik képkocka jelenik meg.

Itt élek. A srác óvatosan bánik velem. Szeret. Van egy kisfiúnk. Boldogok vagyunk és házasok. Jungkook világbajnok bokszoló. Jimin pedig Yoongival lakik Busanban. Mindenki boldog. Főleg én.

-Ez a jó jövő? -Kérdezem halkan.

-Igen. Rajtad áll minden.

-De nekem ez a jövő nem tetszik. Biztos, hogy ez lenne? -Motyogom.

-Szóval én már nem lehetek együtt Jungkookkal? -Akadok ki. -Mi ez az egész?!

-Tudni akarod Jungkook min ment át? -néz rám az ördög.

-Te is bűntudatot akarsz bennem kelteni? Elmondani, hogy minden az én hibám?

-Nem. Csak ha kíváncsi vagy rá megtudhatod.

-De akkor soha többet nem lehetek vele? -Nézek az angyalra. Most már minden egyes kis dolog összetör.

-Nézd. -mutat egy halom kis videót ahol Jungkookkal folyton szakítanak. -Elveszíti az érzelmeit, mert senkinek sem kell. Neked ehhez semmi közöd nincs. Maga alatt vágja a fát végig. -mondja az ördög.

-Ez nem igaz. Nekem kell ő. Sosem gondoltam komolyan, amikor kimondtam, hogy szakítsunk. -Rogyok a földre sírva. -Én szeretem őt. Szeretem.. van bármi módja is, hogy újra az enyém lehessen?

-Akkor fel kell ébredned. -ölel meg az angyal. -Mi csak azt tudjuk mutatni ami a következő pár évben lesz. Azt, hogy mondjuk 4-5 év múlva mi lesz nem tudjuk. Nincs veszve semmi. -ölel nyugtatóan angyal.

-De én változtathatok ezen? Például elszalaszthatom a lehetőséget, hogy bárkim legyen? -Kérdezem. Nekem most magányra van szükségem. Beleroppanok ebbe az egészbe.

Ha 4 évet kell várnom. Várok annyit Jungkookra.

-Minden a te döntésed. -puszil a homlokomra majd eltűnnek.

Ekkor hirtelen nyitom ki a szememet. Az erős fények vakítóan villognak a szemembe. Kelnék fel, hogy elinduljak. De nem mozdul semmim. Megbénultam...