Fiúgimnázium szívében// Yoonmin//Taekook ff

14.

Jimin

Alig hiszem el. Elmondtam Yoonginak mindent. De hogy ez hogyan is kezdődött? Hát legyen. Elmesélem.

-Jó napot. Park Jimin vagyok. -mutatkozok be a pszichológusnak akihez járni fogok.

-Jó napot. -Vigyorodik el. De ez konkrétan az a gúnyos vigyor. -Hogy van?

-Jól. -mondom óvatosan. Miért néz így?

-Úgy látom nagyon jól. -Lép közelebb és végig simít az arcomon. -Milyen szép selymes bőre van.

Erre óvatosan el tolom a kezét.

-Kérem ne.

-Ugyan már, rohadt szexi vagy. -Nyúl a fenekemhez és dörzsölgetni kezdi.

-Kérem ne. Nekem barátom van. -tolom el. Félek. El akarok menni.

-Ugyan ne kéresd magadat. -Nyúl a nadrágomba.- Ez is a terápia része.

-Ne. -próbálom ellökni. Túl erős.

-Sh. -Csókol meg hirtelen erősebben dörzsölve a fenekemet.

El fordítom a fejem és sírni kezdek. Nem akarom. Undorító. El akarok menekülni innen.

Erre abbahagyja. -Mondja mi a baja? -Sóhajt. -Miért van itt?

-Eresszen el. -mondom sírva.

-Ó szépségem, van még egy óránk. -Mondja és rám veti magát.

-Neh. -sikítanék ha tudnék de teljesen lefog.

--Sh. -Suttogja és levetkőztet.

Csak némán sírok. Be kötötte a szám. Próbálok szólni is, hogy eresszen el de nem teszi.

Végül semmi tágítás nélkül belém nyomja magát.

Kitágulnak a szemeim. Nagyon fáj. Nem akarom.

Hónapok teltek el. Kénytelen vagyok neki engedelmeskedni. Ha nem teszem akkor csődbe fogja juttatni a családom és megöli Yoongit.

Ki engedem a számból merev farkát és meg fordulva ülök rá.

-Mh. -nyögök fel fájdalmasan.

-Fáj? -Kérdezi.

-Hol érdeklih? -nyögöm.

-Fogd be. -Mozgat magán gyorsan. -Csináld te. Ne legyél lusta.

Mozogni is kezdek. Fáj. De közben mégis az érzékeny pontomat ingerli.

Szóval így történt az egész.

-Hyung. -szólalok meg szorosan bújva hozzá.

-Igen? -Kérdezi halkan. Érzem, hogy feszült, de közben aggódik értem.

-Fáj a fenekem. -nyüszítek. -Megmasszírozod?

-Persze. Megfogom ölni azt a fickót. -Morog.

-Kérlek nyugodj meg. Ijesztő vagy mikor ideges vagy. -mondom és a szájára puszilok.

-De akkor is! A szerelmemet bántották! -Néz rám szomorúan. -Annyira sajnálom. Gyere beszéljünk anyukádékkal.

-Nem akarok. Még nem. -bújok hozzá jobban. -Kérlek. Most csak veled akarok lenni.

-De Jimin el kell mondanunk a szüleidnek.

-De még ne. Kérlek. Nem akarok róla beszélni és hallani se. -kezd folyni a könnyem.