Savior ✔️

4.- mi a neved

Hirtelen ráeszméltem, hogy egyedül fogok maradni az ájult/ halott taggal.

Egyből elkezdtem remegni a félelemtől. Még mindig nem tudtam, hogy hol vagyok és nem akartam egymagamban kóborolni ezen a környéken.

-Héé! - kiáltottam utána, majd elkezdtem felé futni.- Ne hagyj itt!

Hamar utolértem.

-Teljesen eltévedtem, nem tudom hol vagyok.- hadartam elveszetten.- Kérlek segíts!- könyörögtem, miközben óvatosan megérintettem a karját, hogy figyeljen rám.

Soha nem gondoltam volna, hogy egy Kivetett fiúnak fogok, majd könyörögni.

Látszott rajta, hogy nem valami barátkozó típus. Arra tippeltem volna, hogy elfog küldeni.

Ehelyett felsóhajtott, majd megkérdezte, hogy hol lakom.

-Greentown-ban.- mondtam reménykedve.

-Az a város másik fele!- nézett rám rosszalóan.- A fél éjszakám rámenne amíg elvinnélek oda.

Tényleg messze volt ettől a negyedtől, azt be kellett látnom.

-Kérlek!- mondtam halkan.

Egy két percig gondolkodott.

-Kikisérlek ebből a kerületből onnantól már nem hiszem, hogy a Polgárok, Hatalmasok környékén bántani fognak.- mondta végül lezárva a témát.

Az is több volt, mint a semmi.

-Köszönöm!- hálálkodtam a megmentőmnek.

Egy szó nélkül elindult egyenesen. Sietnem kellett mellette.

Soha nem beszéltem még Kivetettel. Mindig is olyannak képzeltem őket, mint az a mocskos genyláda aki rám támadt. De ez a srác nem volt gonosz és a külseje ellenére nem volt félelmetes. A sok sebet néztem a kezén, miközben sétáltunk. Nehéz élete lehet, teli küzdelemmel.

Még a nevét sem tudtam a megmentőmnek.

-Hogy hívnak?- kérdeztem megtörve az éjszakai csendet.

Megvonta a vállát. Ez valami szokása lehetett.

Nem tudtam eldönteni, hogy nem akar válaszolni a kérdésemre, vagy egyszerűen nem törődöm a srác.

-Nekem Estella a nevem.- erőltettem a témát.

-Szép név.- mondta halkan, miközben vettünk egy ballost befelé valami sikátorba.- Csillagot jelent...

-Öhm igen, köszi.- mosolyodtam el.- Szóval mi a tiéd?- halál erőszakos voltam.

-Nincs.

Nem értettem mit mond.

-Nincs? Mármint ez a neved, hogy Nincs vagy nincsen neved?- zavarodtam össze.

Nem tudtam milyen szokások voltak itt a Kivetettek között. Lehet az anyja ilyen bénán nevezte el.

-Nincsen nevem.- jelentette ki egyszerűen.

Kellett pár perc míg leülepedett bennem ez az információ.

-De a családod és a barátaid, hogy szólítanak?- kérdeztem.

-Nincs senkim.- mondta ezt is olyan egyszerűséggel, mintha az időjárásról beszélgetnénk.

Összeszorult a gyomrom a szomorúságtól.

-Egyedül vagy magadba?- tettem fel bátortalanul a kérdést.

Szinte észrevehetetlenül bólintott, miközben elfordultunk jobbra. Láttam rajta, hogy nem szívesen beszél erről a témáról.

Elképzelni is szörnyű volt, hogy egyedül van az egész földön. Nincsen neki senkie, egy ember sem törődik vele. Az utcán él és küzd saját magáért.

-Sajnálom.- mondtam végül halkan.

-Ne tedd, amióta az eszemet tudom egyedül voltam.- nézett felém egy pillanatra.

Pár percig megint csak némán sétáltunk egymás mellett. Az elhangzottakon gondolkodtam.

-Akkor végülis, hogy szólíthatlak?- kérdeztem végül. Bocs, pia folyt még az ereimben és nem tudtam leakadni a név témáról.

-Nekem mindegy.- vonta meg a vállat.

-Ilyen nincsen!! Mégsem lehetsz névtelen...- háborodtam fel a gondolattól.

-Szólíts Névtelennek.- mondta, majd megállt egy ház előtt.

Egy pillanatig nem értettem miért álltunk meg, majd körbe néztem és észre vettem, hogy már elég kellemes környékén jártunk.

-Arra kell tovább menni.- intett egyenesen.- Remélem a központtól már tudni fogod az útvonalat.

-Oké, igen tudni fogom.- bólintottam.

Rámnézett, majd egy pillanatig habozott.

-Estella.- mondta ki a nevemet.

Olyan jól hangzott a szájából. Akaratlanul is elmosolyodtam.

-Igen?- kérdeztem.

-Szép név.- ismételte meg amit az előbb.

Megfordult, majd amelyik irányból jöttünk elindult visszafelé.

-Köszönöm!- mondtam hangosabban, hogy még meghallja a távolból. Magam sem tudtam, hogy most a bókot köszöntem meg, a félig hazakisérést vagy azt, hogy megmentett.

Elindultam a megadott irányba. Most éreztem igazán, hogy mennyire megviselt ez az este.

Amikor hazaértem és befeküdtem az ágyamba, borzasztó képek villantak fel a szemem előtt. Éreztem a bőrömön a piszkos érintéseket és a büdös dagadék lélegzetét.

Elkezdtem remegni, majd a fejem tetejéig felhúztam a paplant. Egy gondolat tudott végül megnyugtatni. A névtelen srác. Visszaemlékeztem, hogy hogyan ütötte le kb. egy perc alatt a támadómat. Beugrott az is amikor felém nyújtotta a kezét segítségadás gyanánt.

Nagy nehezen tudtam csak elaludni de végül sikerült a srác segítségével.