Savior ✔️

6. - bátorság

Nem volt elképzelésem, hogy merre lehetett. Ezért csak találomra végig gurultam lassan minden utcán, ami azon az Alantas környéken volt.

Több helyen is láttam, hogy rendőrök razziáznak és halom szám fogják el az embereket. Ijesztő látvány volt.

Ez a kerület is óriási, ugyanúgy ahogy az egész város is. Hiszen a fővárosa volt az országnak.

Számítottam rá, hogy órákon keresztül kocsikázhatok. Nem mondok újat azzal, hogy ez így is lett...

Kb már 2 órája autóztam, szugerálva minden egyes kis utcát, sikátort, embert, hogy hátha meglátok valami ismerőset.

Reménytelennek tűnt ez az egész. Úgy voltam vele, hogy lehet már elvitték vagy sikerült neki elmenekülnie.

Egyszer csak egy ismerős kapucnis alak fordult be az utcába. Nem úgy tűnt mintha bármerre is sietett volna. Céltalanul járhatta az utcákat.

Még jobban lelassítottam az autót, hogy jobban szemügyre tudjam venni a férfit.

Ugyanaz a fekete szakadt pulcsi és nadrág volt rajta, mint pár hete. A hátán egy hátizsákkal, kezeit zsebre vágva sétált.

Leállítottam az autót, majd sietve kiszálltam.

-Hé! Várjál! - szóltam oda neki, majd kocogva mellé siettem.

Váratlanul érte a társaságom. Láttam rajta, hogy kész volt harcolni. Reflexből már emelte felém a kezét. Azt hittem meg is üt.

-Te? - kérdezte meglepetten.

-Emlékszel rám? - lepődtem meg én is.

-Csillag. - mondta ki a nevem jelentését, olyan gyakorlottan mintha mindennap használná.

-Igen, én vagyok az, Estella.- bólintottam, miközben az arcán ékeskedő újabb sebet tanulmányoztam. Nagy és csúnya is volt. Alig bírtam visszafogni, hogy hangosan fel ne szisszenjek, amikor a jobb szemére néztem, jobban mondva a helyére. Egy éles tárgyal vághatták meg őt. A jobb szemöldökétől indulva lefelé a jobb szemhéján keresztül egészen az álkapcsáig. Nem hiszem, hogy bárki is leápolta volna neki. Vörös volt a bőre a seb körül.- Mi történt? - kérdeztem az arcára mutatva.

Lágyan hozzáért a sérült területhez, majd megvonta a vállát.

-Éhes voltam, ételt kerestem, találtam de elakarták venni tőlem. - mondta egyszerűen. - Ők is éhesek voltak.

Borzalmas volt ilyenről hallani.

-Elbírták venni? - tudom, hogy random kérdés volt de szerettem volna hallani, hogy nem és, hogy megtudta enni a talált ételét.

-Hárman voltak, én meg egyedül.- megvonta a vállát megint. - Ráadásképp még jól el is vertek és ahogy láthatod az egyik szemem bánta.

Nem tudtam mit mondani.

Csak csöndben bámultam magam elé.

-Miért vagy itt? - kérdezte végül lényegretörően.

Összeszedtem magam. Végülis tényleg volt egy célja annak, hogy a piszkos környéken egyedül kocsikáztam órákon keresztül.

-Hát... téged kerestelek. - intettem felé.

-Miért? - kérdezte szimplán.

-Nem tudom, hallottad-e milyen intézkedéseket vezetett be az elnök, de minden Kivetettet elfognak, kivallatnak, majd megölnek. - hadartam el gyorsan neki.

Nem úgy tűnt, mint akit meglepett volna a dolog, sőt nem is látszott rajta, hogy félt volna.

-Hallottam róla. Párat már a környékről el is vittek. - mondta körülnézve.

-Borzalmas, hogy ilyenek történnek. - néztem rá szomorúan.

-És ezért vagy itt? - kérdezte, hallottam a hangjában, hogy egyre kíváncsibb.

-Megmentettél múltkor. Ha te nem lettél volna, bele sem akarok gondolni, hogy mit csinált volna velem az a szemét. - ahogy visszaemlékeztem kirázott a hideg. - Tartozom neked.

Elmosolyodott attól amit mondtam.

-Semmivel nem tartozol, csak segítettem egy bajba jutott lányon. - nézett rám lágyan.

-De én szeretném viszonozni! Szeretnék segíteni neked, hogy nehogy elkapjanak a rendőrök. - mondtam határozottan.

Láttam rajta, hogy elgondolkodott. A távolba révedt a tekintete, majd megvonta a vállát.

-Sehogy sem tudsz segíteni. Az egész ország a kasztom ellen van jelenleg. Mindenki utál minket az Antoniou gyerekkel történtek miatt. Nem tudnék kijutni az országból.- rázta meg a fejét lemondóan. - Elbújni se tudok sehol, senki nem lenne akkora gyökér, hogy a kormány ellen fordulva elbújtatna egy Kivetettet. Hallottam, hogy a bújtatót is halállal bűntetik ha megtalálják nála a szerencsétlent.

Sajnos erről én is tudtam. Ahogy a névtelen srácra néztem egyre jobban kétségbeestem.

Mégis mit tegyek, hogy megmentsem? Hogy tudnék rajta segíteni?

Eszembe jutott apa egyik régi mondása.

"Tetteid ne a félelmet, hanem a reményt tükrözzék!"

Igaza volt apának, nem szabad félnem, ha jó célból teszem az illegális dolgokat. Abban kell hinnem, hogy megtudom menteni a srácot.

-Mi lenne ha én lennék az a gyökér, aki elbújtatna? - kérdeztem végül összeszedve minden bátorságomat.