Szeretném, ha tudnád... 🤍💥||✅

6.rész

Ha az ember álmos és fáradt akkor is fel tud vidulni, ha érzi a barátja ölelő karjait. Így jellemezném a reggelem. 6-kor kelés, hányás, majd a világ legaranyosabb barátjával találtam szembe magam, aki az ágyon ült egy pohár vízzel a kezében, amit felém nyújtott mikor le ültem mellé. A telefonját bújta miközben magához húzott. Láttam, hogy az instát nézi azon belül az üzeneteket. Vannak aranyos kedves emberek is. De volt a másik fele, aminek legtöbbje a kapcsolatunkra jött.
-Te szoktad ezeket olvasni?-néztem rá.
-Igen, de nem annyira érdekel a véleményük. Nem az ő életük. És amúgy meg leginkább az exeim irogatnak úgyhogy azokat meg pont leszarom.-fejezte be monológját-És téged se érdekeljen-tette hozzá.
-Engem? Á. Úgy ismersz te engem?-néztem rá tettetett komolysággal.
-Igen, pontosan úgy ismerlek.
-Jó, lehet van benne valami.
-De ne érdekeljen. Úgyse szabhatják meg, hogy szeretlek-e vagy nem. Sose szabhatta meg senki.-nézett rám egy cuki mosollyal. Nem szóltam semmit csak ránéztem a szájára. Vette a lapot és ajkait az enyémre tapasztotta. Már így ültünk egy ideje mikor drága Maricsunk berobbant a szobába.
-Jó reggelt gerle pár!
-Marics Péter! Meghalsz!-mondtuk egyszerre Miloval.
-Nagyon sajnálom, hogy megszakítom, heves érzelmeiket, de el akarunk menni reggelizni.
-Ha most nem takarodik ki megfolytom.-motyogtam magam elé. Milán felnevetett és elindult Peti felé, majd miután kilökdöste az ajtón, be is csukta azt. Gondoltam ez célzás volt arra, hogy öltözzek fel. Haspóló, pulcsi, farmer, minimális smink.
-Puszi a pocitokra- igen, így köszön egy értelemes személyiség a barátainak.
-Inkább a tiedre-válaszolta vissza legalább 4.
-Mehetünk?-kérdezte Petike.
-IGEN!- kiáltottuk.
-Tulajdonképpen hova is megyünk?-kérdeztem mikor Andival beültem a hátsó ülésre.
-Palacsintázni-válaszolták a fiúk.
-Nyamiiiiiii
Az út jól telt, énekeltünk, hülyültünk, és szépen lassan oda is értünk. Kikértük a palacsintákat és le ültünk egy asztalhoz. Igen, hangos társaság voltunk, többen is irigykedve nézték felénk. Már megszoktam a lesújtó tekinteteket, de ezt most nekem is és Andinak is nehéz volt tűrni. Annyi lány nézett ránk gyilkos szemekkel, hogy azt hittem elsüllyedek. Majd mikor Milán közelebb ült és átkarolta a derekam hirtelen minden elszállt. Nagyon jót beszélgettünk és nevettünk a többiekkel, a végére pedig már nem is érdekeltek az emberek. Csak azzal foglalkoztam, hogy azokkal lehetek akik fontosak nekem. Mindennél és mindenkinél fontosabbak. Egyszer találkozott a tekintetem Andiéval és az övében is látszott, hogy nem igazán kegyeskedik ezekért az emberekért. Mikor végeztünk haza indultunk és úgy határoztunk, hogy ma elmegyünk óriáskerekezni. Mert én is és Andi is nagyon szerettünk volna. A fiúk nem repestek az örömtől, de elfogadták a tényt. Most képzeld el, este minden szép, a város meg van világítva és 7 fiatal ül az óriáskeréken. Képzeld mellé még azt, hogy ebből a 7-ből 4 úgy félt mintha az életük múlna rajta. Peti, Manu, Laci és Bruno folyamatosan kapaszkodtak valamibe és azt számolgatták, mekkorát esünk ha leesünk innen. Igen, elég jót nevettünk rajtuk. Peti folyamatosan szorította Andi kezét, nem merte elengedni. Bruno és Laci a korlátot markolászták, Manu pedig az egyik tartóállványt ölelgette. Milán tök higgadtan ült mellettem, és fogta a kezem.
-Egész jól bírod.-jegyeztem meg miközben Andi épp nyakon csapta Petit amiért rácsimpaszkodott.
-Veled nőttem fel. Annyit voltam óriáskerekezni mint annak a rendje.
Ezen a kijelentésén felnevettem, majd én is visszagondoltam a régi emlékeinkre. Amikor még nem jártunk. Én úgy tekintettem rá mint a bátyám, ő pedig a hugaként kezelt. Milyen szép idők is voltak. Most meg itt ülünk, felnőtt fejjel, egy párként, és hamarosan szülők leszünk. Durva belegondolni ebbe az egészbe.
-Pár éve még azt se gondoltam, volna, hogy én valaha kellenék egy ilyennek mint te. Bátyámnak tekintettelek. Te mindentől óvtál engem, és akárki akár csak egy rossz szót is szólt, azonnal ugrottál.
-Igen, szép idők voltak. De még szebbek a mostaniak, mikor biztonságban tudhatlak magam mellett téged és a kisbabánkat is.- nézett rám. Illik az óriáskerék tetején megcsókolni a párod. Hát ezt mi, sem hagytuk ki. Andiék viszont igen, mert Peti össze szorított szemekkel ült mellette és el se engedte a kezét. Mikor leértünk mind úgy pattantak ki mintha nem is tudom mi lett volna ott benn. Elterültek a földön és szerintem örültek, hogy stabilan vannak. Miután, ki szórakoztuk magunkat elindultunk vacsizni. Ja, igen közbe beesteledett. Én, személy szerint, nem voltam éhes úgyhogy csendben hallgattam a többieket. Milánnak fel is tűnt, hogy nem beszélgetek, hanem csak magam elé bámulok.
-Minden rendben?-hajolt közelebb.
-Persze-néztem rá egy mosollyal az arcomon.
-Akkor jó-nyomott egy puszit az arcomra és tovább beszélgetett a többiekkel. Fura volt nekem. Nagyon. Na majd rákérdezek. Végre sikerült belefolynom a beszélgetésbe. Egyszer Andi kiment mosdóba. Már 20 perce csak 6-an ülünk ugyanis még mindig nem jött vissza. Petivel össze néztünk. Ő nem, mehet be oda, viszont én igen. Felálltam és elmentem a mosdó irányába. Mikor beléptem, Andit épp egy csávó nyomta a falnak és próbálta levetkőztetni. Azonnal szóltam egy biztonságinak aki ki is dobta a srácot. Andi a földön ült lábait felhúzta és rá hajtotta a fejét.
-Nem lesz semmi baj-ültem le mellé, és szorosan át öleltem.
-Annyira megijedtem. Peti nagyon haragszik?
-Dehogy. Nem tudja feldolgozni, hogy miért nem jöhet be a lány WC-be. Hiába magyarázom, hogy mert fiú, nem érti.
Andi erőtlenül felnevetett majd felállt és kisétált Petihez. Marics, ahogy meglátta a barátnőjét villám sebességgel termett előtte és szorosan megölelte. Vissza sétáltam a fiúkhoz, akik csak döbbenten néztek.
-Mi történt?-kérdezték.
Elmeséltem.
-Uf....-mondta egyszerre a három fiú. Milo nem szólt semmit csak maga elé bámult. Mindkettőnknek van ehhez fűződő rossz emléke. Oda léptem elé és hozzá bújtam miközben a mellkasába fúrtam a fejem. Viszont nem ölelt vissza.
-Oké, mostmár tényleg nem értem.-léptem hátrébb.-Mi bajod van?
-Nekem?-nézett rám elkerekedett szemekkel.
-Nem ölelsz vissza, nem beszélsz velem, egész nap a fiúkkal voltál, mintha itt se lettem volna..... Mi van veled?
-Nemtudom..... Egyszerűen fura ez a szituáció. Ez az egész, mióta megtudtam, hogy babánk lesz. Felkavart bennem egy durva gondolatot ami nem, hagy nyugodni és össze függ azzal az álommal......
-Mit álmodtál aznap?-néztem rá kedvesen.
-Azt, hogy...... Mi össze vesztünk, mert én megcsaltalak-furán néztem rá de folytatta-aztán te elmentél Petivel, én pedig azt gondoltam, hogy..... T..... Ti ketten..... Na, érted. És emiatt zűrzavaros az egész számomra....
-Szóval- vontam le a következtetést- azt gondolod, hogy nem tiéd a gyerek?
Milán csak bólintott egyet. Kínomban felnevettem.
-Az egy álom volt. Hidd el nem csalnálak meg. Persze, hogy tiéd a pici. Amúgy, is, csak pár hetes és az elmúlt hetekben nem voltam kettesben Petivel.
-Ez jogos....
-Emiatt nem kell idegesnek lenned.- léptem, hozzá közelebb és mostmár végre ő ölelt meg.
-Jaj, de szép is a singlie élet- karolta át egymást Manu és Bruno, miközben felváltva néztek ránk és Petiékre.
-Kéne nektek egy barátnő, nem?-néztem rájuk miközben folyamatosan nevettem.
-Lehet- gondolkodtak el a fiúk. Nevetések közepette elhagytuk az éttermet. Ezután haza mentünk és már csak bedőltünk az ágyba aludni.

Eddig, hogy tetszik?😊❤️