Szeretném, ha tudnád... 🤍💥||✅

16.rész

-Na?- kérdezte végül.
-Azta..... Mennyi minden ugrott be, 2 óra alatt.....
-Én csak azt az egyet tudom, amit akkor is tudtam.... Fura vagy -nevette el magát.
-Hé! Nem is igaz!
-De igen. Ne aggódj. A bátyám mellett mindenki fura lesz!
-Ebben van valami.
-Csak az a különbség, hogy soha nem szeretett senkit annyira, mint téged....
-Ebben nem lennék annyira biztos... És mi volt Lénával?
-Léna az a lány volt akiért bármit oda adott volna. Viszont a lány egyszer megcsalta és ezt nagyon nehezen bocsátotta meg neki... Aztán újra összejöttek és a lány meghalt. Te húztad ki abból a gödörből ahova beesett.
-Nem is tudom.... Soha nem beszélt ilyenekről... És már nem is olyan, mint akkor volt amikor bele szerettem.
-Csak fél!
-Mitől? Tőlem?
-Szülők lesztek! Ez mindenkit megrémiszt.
-Én is rettegek ettől az egésztől mégsem csókolózom más fiúkkal.
-Milán egy balfasz. Így vezeti le a stresszt. Nem akar téged terhelni ezzel, ígyis van elég bajod.
-Te beszéltél vele?
-Mindennap... Melletted akar lenni! Ez mindkettőtök számára új és ijesztő dolog, de együtt könnyebb lenne átvészelni. Lemondott egy egész turnét miattad. Az egész életét felforgattad és ő mégis szeret. A legfontosabb vagy számára, csak nem tudja kimutatni, mert fél az érzéseit kimutatni. Ebben segítened kell neki. Egyedül neked mer megnyílni. Petivel se beszél erről és ha egyedül akarja átvészelni akkor abba beleőrül. Segíts rajta! Beszélj vele. Bírd rá, hogy beszéljen az érzéseiről.
-Te is tudod mennyire egy makacs természet. Csak arról beszél amiről ő akar.
-De, rád hallgat legalább. Én is próbáltam vele beszélni, Peti is és anyu is! Egyikünkkel se volt hajlandó beszélni. Veled talán fog. Lehet, hogy.....
-Nem beszél velem, érted? Kerüli ezt a témát és akár mennyire is rá akarok térni erre, mindig terel. Hiába az egész, de nem megy. Belefáradtam baszki. Belefáradtam abba, hogy én mindenkit előtérbe helyezek, és mindenkit megkérdezek mi van vele. Mikor lesz az, hogy bárkit is érdekelni fog mivan velem? Senkinek nem számítok úgy, hogy egyszer is megkérdezze, nekem jó-e így! Kurvára nem vagyok jól! Félek ettől, hogy mi lesz ha megszületik a baba. Senkit nem érdekelt, hogy én akarom-e ezt az egészet. Hiányzik a régi életem. Mikor nem jártunk Miloval, mikor csak te és én voltunk. Amikor az a laza lány voltam aki csak bulizni akar. Nem vágyom a családos életre. 20 vagyok. Előttem az élet. Baleset volt a baba. Egyszerűen csak elegem van....
-Én ezt...... Én ezt nem tudtam.....
-Persze, hogy nem. Amikor megtudtad, hogy nem emlékszem rád akkor meghátráltál! Nem érdekeltelek! A legjobb barát ilyenkor próbálkozik, vissza hozni a közös pillanatokat! Hónapokig nem kerestél aztán csak ennyit tudsz mondani, hogy én ezt nem tudtam?? De tudod mit? Nem is várom el, hogy mást mondj! - keltem fel és leszaladtam a lépcsőn.
-Ne menj el! Veszélyes egyedül kint lenni ilyenkor!
-Emiatt ne aggódj! Az éjszaka a barátom. Ő az egyetlen barátom.- mentem ki az ajtón. Hirtelen felindulásból elő vettem a telefonom és minden mindegy alapon felhívtam Milánt. Ki van kapcsolva. Elegem lett. Az éjszaka közepén Komárom üres utcáin tört ki belőlem a zokogás. A földre rogytam és a térdeimre hajtva a fejem, sírtam. Egy 10 perce ott ülhettem amikor valaki megragadott és magához húzva átölelt. Nem kellett felemelnem a fejem, hogy tudjam ki az. Megcsapott az illata és máris éreztem, hogy biztonságban vagyok.
-Én....
-Nem kell semmit mondanod. Márk már megtette.
-Én..... Nem úgy értettem....
-Miért nem mondtad?
-Azt a részt kihagyta Márk?
-Nem. Mindet elmondta szóról szóra.
-Akkor nem volt elég érthető?
-Épp ezaz! Itt kettőnk közül nem én vagyok az egyetlen aki nem beszél az érzéseiről...
-Nem? Hányszor próbáltam mutatni, hogy nem jó? De téged egyszer sem érdekelt. Igen, nagyon örültél a babának. De engem megkérdeztél bármikor is, hogy mit akarok? Nem akarom a babát. Élni szeretném az életemet. Nem vágyom arra, hogy családom legyen. És te se vágysz erre. Bulizni akarsz és utazni. Nem mondod ki, de látszik rajtad!
-Miért ismersz ennyire?- sóhajtotta.
-De előbb kellett volna vigyázni. Mostmár baszhatjuk!- csaptam a térdemre miközben felemeltem a fejem.
-Gyere- húzott fel. Elsétáltunk egy tópartra ahol ugyan úgy ültünk le ahogy az előbb ültünk. Azzal a különbséggel, hogy most Milán egy jó méterre ült le mellettem.
-Most mit csináljunk?- kérdeztem végül, hosszas hallgatás után.
-Kitaláljuk.- húzott magához és belepuszilt a hajamba.
-De, mit tudnánk csinálni?
-Bármit. Ehhez te nyilván jobban értesz. De tudtommal van rá pár megoldás.
-Persze, hogy van. Abortusz, örökbe adás, árvaház.
-Ezekből melyik lenne jobb ötlet?
-Hát szerintem az örökbe adás. Az abortuszos beavatkozás már késő.
-Akkor találunk valakit!- mosolygott rám bíztatóan.
-Minden rendben lesz?
-Minden!- erősítette meg majd óvatosan felém hajolt, de megtántorodott. Hitetlenül elmosolyodtam és én csókoltam meg. 2 perccel később elváltunk egymástól.
-Fázom....
-Tessék-vette le a pulcsiját és oda adta.
-Köszönöm, de...
-Nem fázom! Húzd csak fel.
Felhúztam a pulcsit és szorosan Milánhoz bújtam. Benyúlt a pulóver alá és az oldalam simogatta miközben a felkelő napot néztük.
-Semmi sem lesz rendben, igaz?
-Nem ígérhetem.
-Csak, szeretnék túl lenni ezen az egészen.
-Arra még várni kell egy keveset. De május mindjárt itt van.
-Mindjárt.... 5 hónap....
-Át vészeljük. Együtt.
-Köszönöm, hogy vagy nekem.
-Szeretlek....
-Én is...

Annyira utálom ezt a részt... Rettenetesen összecsapott lett, és irtora sajnálom😔❤️