2.rész

353 15 0
                                    

Ha ez a pár nap borzalmasan telt, akkor a mai napra valami új jelzőt kell kitalálni. Ma hullott darabkáira az életem. De csak szépen sorban. Minden tökéletes volt. Reggel felkeltem. Milán mellettem ült és telefonozott. Majd mikor meglátta, hogy fent vagyok egy jó reggelt csókot lehelt az ajkaimra és a kezembe nyomott egy bögrét. Aztán bejött az orvos és közölte, hogy haza mehetek. Jejj. Innentől kezdődött a probléma. Milánék ma bulizni mentek, ahova Milonak muszáj volt elmennie, mert a fiúk nem akarták, hogy otthon maradjon. Szóval én maradhattam otthon egyedül. Hajnal 3 körül még fent voltam, amikor zajt hallottam a bejárat felől. Gondoltam nem megyek le, úgyis fel jönnek. Majd hirtelen egy ismerős hang csapta meg a fülem, aminek hatására be bújtam a fürdőbe. Biztonságos Y/n tényleg. Majd lezajlott egy beszélgetés.
-Naaa, Milán babaa.
-Igen édes?
-Légyszi.....-nem értettem a többit, annyira nyivákolt.
-Jólvan na.
Aztán, csak azt láttam a kis résen, hogy szenvedélyes csókolózásba kezdenek. Már itt össze szorult a szívem. De utána le kerültek a ruhák. És hát khmm. Nem részletezném ha nem baj.. Ott ültem a földön sokkos állapotban. Nem sírtam, nem voltam dühös. Csak mérhetetlen csalódottságot és ürességet éreztem. Amint hallottam, hogy elaludtak, leosontam a nappaliba. Peti ült a kanapén egy Hellel és a telefonjával a kezében. Megálltam a lépcső alján és rá néztem. Ő pedig rám. Találkozott a tekintetünk. Ahogy meglátta, hogy nem vagyok jól egyből felugrott és oda lépett hozzám. Szorosan magához ölelt én pedig a mellkasába fúrtam a fejem. Egyszer csak egy hangot hallottam a hátunk mögül.
-Az szép...-nézett Milo tettetett elismeréssel.-Hajnal 3-kor itthon se vagy, majd a haveromat ölelgeted?
-Te beszélsz?! Végig kell néznem ahogy az exeddel kufircolsz úgy, hogy az állítólagos barátnőd, itthon vár?! És még te vagy felháborodva, mert megöleltem egy BARÁTOM!!
-Nemtudom miről beszélsz!
-Hogy miről beszélek?-indultam meg az emeletre, megfogtam Kiarát és a hajánál fogva rángattam le a lépcsőn.-tudtommal az exed nem? Akivel az előbb d@gtál fent! Az közös szobánkban! Sokkal nagyobb barom vagy mint ahogy én azt elsőre gondoltam!
-Ugyan mit tudsz te?! Én legalább nem titkolom, hogy nem akarok melletted lenni!
-O Igen? Ki is az, aki a kórházban alig tudta elfogadni hogy a VOLT barátnője nem emlékszik rá?! Ki az aki azt se tudta elfogadni, hogy nem akar vele járni?! Gyűlőllek!-majd felkaptam a cipőm és a kulcsomért nyúltam.
-Hova akarsz menni?-kérdezte Peti.
-Innen jó messzire.
-Ne menj egyedül!-jött utánam Peti. Felkapta a kocsikulcsát és előre ment. Én még vissza néztem. Milo a kis picsáját vígasztalta. Szemét dög. Könnyekkel a szemembe mentem ki és szálltam be Peti mellé. Nem kérdezte hova vagy merre. Csak elindult, mert tudta, erre van most szükségem. Csendre és nyugalomra. Nem bömböltette a zenét és nem beszélt. A síri csöndben csak a motor zúgása és az én szipogásom hallatszott. Peti elvitt egy kis tó partra ahol megállt. Ki szálltunk a kocsiból és le ültünk a homokba. Egy ideig csak néztük a vizet, majd a táskámért nyúltam, amiben ott lapult egy penge.
-Sajnálom....-néztem Petire majd egy határozott vágást vétettem a csuklómon. Még annyit érzékeltem, hogy Peti oda ugrik mellém, majd minden elhomályosul.

Peti szemszöge:
-Sajnálom-hallottam meg Y/n hangját mellőlem. Hirtelen oda kaptam a fejem és csak annyi tűnt fel, hogy elvágja a csuklóját. Pont eret talált, szóval azonnal mellé ugrottam és már tárcsáztam is a mentőket. Próbáltam elszorítani a sebet, de nem ment és hirtelen le csökkent a pulzusa majd már nem is lélegzett. Hirtelen törtek elő a könnyeim. Mikor ki értek a mentősök és berakták a kocsiba, ordítani kezdtem. Akkora fájdalmat éreztem. Szúrt a mellkasom, fájt a fejem, de nem érdekelt. Az a személy akire úgy tekintek mint a hugom, haldoklik. Torkom szakadtából üvöltöttem, majd erőtlenül lerogytam a homokba. A könnyeim utat törtek maguknak és megállás nélkül folytak. Ürességet és dühöt éreztem. Rekordsebességgel kezdtem tárcsázni Andi számát.
📞Szia..
📞Szia. Mizu?
📞Y/n.....
📞Mivan vele??
📞Kórházba került.
📞Mi???? Mi történt??
📞Milánnal durván össze vesztek, majd elvágott egy eret a csuklóján és bevitték a kórházba.
📞Hol vagy most? Nem vezethetsz ilyen állapotban.
📞Nem messze egy tó parton
📞Oda megyek! Maradj ott!
📞Oké..
📞Szeretlek! Mindjárt ott vagyok!
📞Én is szeretlek! Szia....
Le ültem a homokba és vártam. Majd a hirtelen jött haragtól elő kaptam a telefonom.
📞Te barom!
📞Mi bajod?
📞Az, hogy egy hülye barom vagy! Az!
📞Mondj már valami értelmeset is!
📞Én értem, hogy neked így ezerszer jobb! De ne tudd meg a másik fél mennyire szenved a baromságod miatt!
📞Mivan, Y/n-el?
📞Mondd, te ennyire sötét vagy? MIATTAD VAN AZ EGÉSZ! MIATTAD VAN MEGINT KÓRHÁZBA! MERT ÖSSZE TÖRT ATTÓL, HOGY VÉGIG KELLETT NÉZNIE, HOGY MEGCSALOD!!!
📞Nyugodj le Tesó!
📞Nem nyugszom meg! Rohadj meg!
📞De.....
Majd ráb@sztam a telefont. Elegem lett és magam elé bámultam. Amíg Andi meg nem jött, majd elmentem hozzá. Arra aludtam el, hogy a hátamat simogatja, és dúdol azzal a gyönyörű hangjával.

Szeretném, ha tudnád... 🤍💥||✅Donde viven las historias. Descúbrelo ahora