Love Game || Oscar Piastri

𝒄 𝒉 𝒂 𝒑 𝒕 𝒆 𝒓 𝒕 𝒘 𝒐

‧˚₊•┈┈┈┈୨୧┈┈┈┈•‧₊˚⊹

𝑾𝒆 𝒘𝒆𝒓𝒆 𝒄𝒓𝒂𝒛𝒚 𝒕𝒐 𝒕𝒉𝒊𝒏𝒌
𝑪𝒓𝒂𝒛𝒚 𝒕𝒐 𝒕𝒉𝒊𝒏𝒌 𝒕𝒉𝒂𝒕 𝒕𝒉𝒊𝒔 𝒄𝒐𝒖𝒍𝒅 𝒘𝒐𝒓𝒌
- 𝖿𝖺𝗅𝗌𝖾 𝗀𝗈𝖽

‧˚₊•┈┈┈┈୨୧┈┈┈┈•‧₊˚⊹

𝑨𝑩𝑰𝑮𝑨𝑰𝑳  𝑱𝑨𝑵𝑨𝑬  𝑵𝑬𝑳𝑺𝑶𝑵
2023.03.03. , 𝖡𝖺𝗁𝗋𝖺𝗂𝗇

- Az Isten szerelmére, én is látom az időt, ne dörömbölj már azon az ajtón - morogtam az orrom alatt, miközben éppen a bézs ruhám cipzárját próbáltam felhúzni, sikertelenül, így akarva-akaratlanul is az ajtóhoz vonszoltam magamat, hogy beengedjem a türelmetlenkedő McLaren pilótát, aki ezek szerint szereti a pontosságot, bár tegnap nem éppen ezt sugallta a reptéri esetnél, amikor is képes volt megvárattatni. - Megyek már - emeltem fel a hangomat, jelezve neki, hogy befejezheti az idegeskedést, és pár másodperc múlva már szó nélkül át is lépte a küszöböt. - Neked is jó reggelt - alig láthatóan megforgattam a szememet, de nem láttam értelmét annak, hogy vitába keveredjek vele kora reggel, mert már most morcosan jelent meg az ajtónk előtt.

- Fél kilenc van, Abigail, és még nem vagy kész? - vont kérdőre, holott ő sem az elvileg előírt narancssárga csapategyenruhában jelent meg.

Felvont szemöldökkel fordultam a fiú felé, majd az órámon lévő időre néztem, ami szerint még volt öt percem, szóval semmi értelme nem volt a számonkérésének. Értem én, hogy ez a fiú első versenyhétvégéje, de attól még nem kell az elsőnek kiérkeznie a futamhelyszínre. Sőt, szerintem tíznél hamarabb úgy sem lesz ott semelyik pilóta, csak a csapatok szerelői, mérnökei, na meg a fotósok, akik tűkön ülve várják, hogy eladható képeket készíthessenek a kedvenceikről.

Sóhajtva hátat fordítottam az ausztrálnak, kezemmel oldalra fésültem a barna hajamat, ami a mellkasom közepéig is elért, olyan hosszú már, így pedig láthatóvá vált a gond, amivel már percek óta vívódok. Már begöndörítettem a hajamat, felvittem egy minimális sminket, ami tényleg csak annyiból állt, hogy kihúztam a szemöldökömet, vittem fel egy kis szempillaspirált, és az ajkamat bekentem egy kis ajakbalzsammal, hogy teltebbnek tűnjenek, és persze ápoltnak nézzenek ki, ha már ezernyi kép fog készülni a megjelenésünkről.

Miután végre realizálta a problémám forrását, hogy valójában miért is nem vagyok még készen, lassan mögém lépett, eleresztett egy sóhajt, ami miatt meg a hideg is kirázott, mert eljutott az agyamig, hogy mögöttem áll, így milyen közel került hozzám. Konkrétan még lélegezni is elfelejtettem egy pillanatra. Nyeltem egy nagyot, s hagytam, hogy felhúzza a cipzárt a ruhámon, majd amilyen gyorsan végzett, olyan gyorsan lépett el tőlem, és szinte szaladt a közös szobánkban lévő bőröndjéhez, hogy minél hamarabb eltűnjön a közelemből, amit nem igazán értek. Mi a fene van abban, hogy felhúz egy rohadt ruha cipzárját?

A dohányzóasztalon lévő barna Saint Laurent táskámat a vállamra akasztottam, aztán a falon elhelyezkedő tükör elé léptem, hogy még egy utolsó pillantást vessek magamra. Őszintén tetszett amit a tükörben láttam. Ruhám egy picivel a bokám felett ért véget, lenge volt, de mégsem túlságosan nyári, inkább mondanám hétköznapi viseletnek, amit az év bármelyik évszakjában felvehetsz, mégsem fagy meg az ember. Cipőnek egy kényelmes, táskához illő színű szandált választottam, hiszen inkább veszek fel olyan lábbelit, amivel tudok sétálgatni a paddockban, mintsem jelenjek meg magas sarkúkban, és minden 2 percben le kell hogy üljek miattuk. Egyszerű, nagyszeű, nem igaz?