Az oroszlán üvöltése

2. Fejezet

"Az ősi monda szerint a világ keletkezése előtt, mikor az ember még csupán egy foszlányként jelent meg az általunk oly nagyon tisztelt Rerum Opifex gondolatában, alakot kapott egy leginkább érzékelhető dolog, amely a materiális forma korlátainál sokkal jelentőségteljesebb. Ez a dolog az, amit mindenki birtokol, csupán más színezetben jelenik meg mindenkiben a vakítóan tiszta fehér és a fekete legkomorabb, legsötétebb árnyalata közötti skálából választva magának egy színt. Az olykor a tiszta jóság és vakmerő gonoszság partjainál egyensúlyozó lélek az ember egészét tekintve a legfontosabb tényező.

A monda szerint az Opifexet csaknem irányítva váltak ki az Animusok a megteremtett emberek testéből, majd alakultak egy-egy, rövid ideje életüket élvező teremtés formájára. Állatok alakját öltötték. Ebből következik, hogy bizonyos állatokhoz kapcsolunk adott személyiségjegyeket, vonásokat. Akiben a ravaszság dominál, egy róka képére változóan megidézhető Animus-szal éli az életét, ám ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezt a tulajdonságát kötelezően rosszra kell használja. Nem minden negatívnak hangzó tulajdonsággal felruházott személy erősíti a klasszikus rosszak táborát, ezzel párhuzamosan nem minden drágakő, ami csillogást kapott. Ne tévesszen meg a világ, nem minden a látszatból és az emberek által húzott párhuzamból áll."

Elmémben maguknak nyomatékot keresve visszhangoztak a régi mesének beillő stílusban elmondott szavak, amelyeknek valódi jelentése, s annak megjelenése még mindig szürreálisnak hatott dacára, hogy már csaknem másfél éve minden egyes nap szembe találom magam a valóság mintegy pofont osztó kezével. A hang, amely fejemben az emléket megszólaltatta, az első kéz volt abban a helyzetben, amelyben találtam magam, s az ezért való hála olykor képes volt valódi könnyeket csalni a szemembe, persze leginkább akkor, mikor senki sem figyelt. Az egyik pillanatban még Noah szavait hallottam, s közben az álom vékony, puha indái húztak meleg ölelésükbe, a másikban pedig egyedül ébredtem egy kényelmetlen, mélybordó kanapén, s csak az első, kábultan és némileg megrökönyödve eltöltött perc után ismerkedhettem meg a jobbját felém nyújtó, idős személlyel, akit susmogó hangok és kíváncsi tekintetek követtek. Lefeküdtem a saját ágyamban, majd felkeltem valahol máshol, egy másik világban talán, más szabályokkal, más emberekkel, különleges dolgokkal anélkül, hogy tudnám, hogyan történt mindez. Eleinte azt gondoltam, megbolondultam, de a valóság pofonja bárminél kijózanítóbb volt.

Nem gondoltam volna, hogy a változás iránti vágy kialakulására valamiféle felsőbb erő azt gondolja, valósággal világot kell váltanom. Az idős hölgy, aki segített, azóta eltávozott közülünk, férjét követve a másvilágra, ám unokái azóta is családjuk részeként tekintenek rám.

Az ajkaim közül kiszökő, s kissé remegő sóhaj bizonytalanul illant el az éjjeli égbolt csillagai felé sietve, mintha csak hozzám hasonlóan visszavágyna az igazi, megszokott életbe, ahol az egyszerű szépségükkel hódító dolgok várnak szeretteim csoportja mellett. Még mindig ismeretlen volt ez a világ, ahol a dolgok ugyanolyannak tűntek, mégis mások voltak, még ha bizonyos dolgoknál ezt csupán egy nagyító segítségével lehetett volna észrevenni. A szemem megtéveszthető volt, de a szívem nem, s ez utóbbihoz csatlakoztak érzékeim is. Egyszerűen a puszta jelenlétem is elég volt a tudathoz, hogy ez a hely, amelynek égboltján az enyémnél sokkal másabban – fényesebben, tisztábban és vibrálóbban – tündökölnek most a csillagok, nem az a világ, ahol azon az estén, mikor ugyancsak a csillagokat kémleltem a nagyapám házában lévő szobámban, álomra hajtottam a fejem, vágyva oda, ahová a szívem menni akar. Biztosra vettem, hogy nem vágyott ekkora változásra. Ebben a világban – ami bizonyos dolgokat tekintve kifejezetten más, mint az enyém, például bizonyos dolgokban kevésbé modern – furcsa volt a tapintás, a látás, sőt még a szaglás is, mindegy máshogyan érzékelhető, viszont nehezen meghatározható az eltérés mibenléte. Az égbolt az, ami a leginkább hordozta magában a látható eltérést mind nappal, mind éjszaka. Kifejezőbb volt, s ezt nem tudtam volna másként meghatározni.