Az oroszlán üvöltése

A.

~ Egy piros, fehér pöttyös labda pattogott jobbra a hatalmas tölgyfa alatt, amelyet a szőkés tincsek tulajdonosa kacagva kívánt megkaparintani, hogy kicsi kezei közé kapva küldje a szél szárnyának segítségével nagymamája kinyújtott kezeibe. Az idősödő hölgy elefántcsontszín fogsorának csaknem teljessége láthatóvá vált boldogságának okán, ugyanis hatalmas mosollyal játszott a vidám, világosbarna tekintetű, cserfes kislánnyal, aki olykor hiányos, tejfogacskás vigyorával integetett oda szüleinek, majd a néhány méterrel odébb ülő nagyapjának, aki a rakoncátlan komondornak fülét vakargatta.
A felnőttek között feszülő ellentét, s az ebből adódó konfliktus kivételesen üres otthont maga után hagyva utazott el egy rövid időre, engedve mindannyiuknak, hogy figyelmüket teljes mértékben a borostyán szemek tulajdonosának szentelhessék.
A néhány éves, csöpp kis teremtés édes volt, akárcsak a méz. A világos szemek, s lényének gyermeki tisztasága vetekedett a felhőket nélkülöző égbolttal. Zsenge kora ellenére szenttül hitte, hogy a kedvesség a legfontosabb e világon. Mindenkit ugyanolyan jónak látott, mindenkivel ugyanolyan kedvesen bánt. A szeretet által csordultig töltött szív dobbanásai szomorú visszhangot vertek, akárhányszor egy állat elhagyta nagyapja tanyáját, s nem volt rest a kecskék között tölteni egész délutánját, hogy megvigasztalja a kicsinyét hiányoló anyát. Szárnyait bontogató tetteiben megjelent a bátorság, a másokat segítő cselekedeteiben a nemes érzés, s aki csak ismerte, azt feltételezte, hogy egy szívvizsgálat után egyértelmű bizonyíték birtokában lennének a mellkasában bújkáló arany szívről. A kislány képest volt ezzel a jósággal elvarázsolni bárkit anélkül, hogy ezt a képességét valaha kihasználta volna. Egyszerűen csak hitt benne, hogy ha a boldogság kulcsa a kedvesség is lehet, akkor annak kell lenni. Mindenkinek.

Az erős elhatározás sokáig tartott, gyermekéveinek közepe volt, ám nem volt törhetetlen az eszme, s pont azok zúztak bele repedéseket, akiknek a boldogságot akarta megadni. Az egyre növő leány bekerült az iskolába, ahol társai rendszerint bántották és csúfolták, a legváltozatosabb okok mellett általában kezelhetetlen, durva tapintású hajkoronája miatt bélyegezték meg, ami saját véleménye szerint is nagyapja kedvenc lovának - mi a Károly nevet viseli - sörényével vetekedett. Amint egy közösség tagja lett, megismerte, milyen az igazi élet, s benne az a sokféle ember. Bárhol is volt szülei vándorútra térése miatt, lényének sarkalatos pontjaként haja jelent meg minduntalan, s egy idő után hajkoronája beárnyékolta valódi önmagát. Nem számított másoknak a bensőjében rejtőző, emberi mivoltából fakadó érték, csak a külsőségek.
,,Te más vagy" - mondták sokan, amelynek eredője valójában számtalan dolog lehetett.
Meg kellett tanulnia már egészen korán, hogy a segítő szándék jobbja nem mindig talál viszonzásra, s hogy a szív kedvesség általi nyitottsága sokak szemében egy eltalálni vágyott, könnyű célpont. Meg kellett tapasztalnia azt is, hogy a világ tele van haraggal, bánattal és rosszindulattal, amire a többség nem a kedvességet és annak pozitív, teremtő erejét használja ellenszerül. ~

Üdvözletem minden idetévedt léleknek!🤗🪽

Hosszú utazás kezdődött meg, s bízom benne, hogy minél többen fogtok végigkísérni e kalandos úton. 😌
Reménykedem benne, hogy elnyeri tetszéseteket a történet, s itt meg is ragadnám a lehetőséget, hogy bíztassalak benneteket a véleményformálásra, ugyanis sokat jelentene számomra! 🥰
Hamarosan olvashatjátok a folytatást, utána pedig igyekszem majd a lehető leghamarabb hozni a frissítést.

Kellemes olvasást kívánok! ❤️
- Bianka