• cymbula •

117 15 0
                                    

• 🫒 •

A férfi az olasz pályát figyelve merült el gondolataiban. Látta a nőt a monacói kiötőben, és gyűlölte, hogy nem mehetett oda hozzá, hiszen még ő maga sem tudja, hogy a kapcsolatuk túljuthat-e eme plátói viszonyon, vagy örökre bezárva maradnak az írott sorok között.

- Ez neked jött otthonra Lance.- lépett a férfi elé nővére, és ujjai között a nő jellegzetesen lezárt levelét tartotta. 

- Köszönöm.- vette át mosolyogva a levelet, majd azonnal el is indult saját pihenője felé, de még félútig sem sikerült eljutnija, amikor mérnőke megállásra kényszerítette, így a levelet kénytelen volt ledobni az asztaljára, majd indult is a mérnőke után, hogy ismét édeskettesben tölthessék az egész napot.

A zöld golyókat villájával tologatva ült a férfi az étkezőasztalnál, amikor valaki vele szemben helyetfoglalva vonta magára a figyelmét.

- Haver.- ütögette meg vállát a francia férfi, de azonnal helyet is foglalt vele szemben.

- Szia Lance.- ült le Ocon mellé Mick Schumacher is, aki felé a kanadai csak biccentett egyet.

- Gondolkodtam valamin haver.- mutatott a férfi felé francia barátja villájával- Szerintem te valahonnan ismered azt a kisnőt, aki a monacói kikötőben láttunk szombat kora este.- jelentette ki a férfi, mintha mi sem lenne természetesebb. A kanadai férfi kezében megcsúszott a villa, így a borsószem nekicsapódott a vele szemben ülő francia férfi fehér ingének.

Lance biztos volt benne, hogy ha most kívülről látná magát, akkor szemei kitányér nagyságúak lettek volna, arcára pedig szinte ráfagyhatott a döbbent tekintet, szerencsére azonban csakis a tányérját figyelte.

- Szerintem te napszúrást kaptál Ocon!- szólalt meg Mick, mielőtt még a kanadai bármit is reagálhatott volna- Legalább húsz méterre volt tőlünk a csaj, mégis ha ismerné is, hogyan jött volna rá, hogy ki az?

- Igaza van!- értett egyet azonnal a kanadai is.

- Akkor is olyan sokáig bámultad.

- Mint mindannyian haver, komolyan, ahogy fújta a szél a ruhájá olyan volt, mintha a lábain csak egy Jimmy Choo lenne, na ezt viszont még húsz méterről is tökéletesen láttam.- a kanadai férfinak kissé meghajolt a kezében a villa, ahogy ökölbe szorult a keze, amit a német férfu csak felvont szemöldökkel nézett végig, ám a francia társulnak semmi sem tűnt fel a két férfi közti interakcióból.

- Hát engem annyira nem fogott meg.- vonta meg vállait Ocon, és továbbra is a tányérjának szentelte a figyelmét, mondatára pedig a kanadai férfi megforgatta szemeit, mire a német az asztal alatt megrúgta bokáját, és felvont szemöldökkel figyelte a férfit, aki csak lefelé terelte tekintetét.

- Milyen a Mercedes Mick?- terelte el a beszélgetést a férfi saját komfortzónájába, a semmitmondó szakmai, kizárólag közömbös témára.

La mia aquila!

Toszkána gyönyörű, imádtam már akkor is, amikor először voltam itt a gimnáziumi éveim alatt, imádom ezt a helyet, és azt is, hogy most talán megoszthatom valakivel, aki velem együtt értékeli.

Livorno, soha nem voltam még a városban, és mivel te sem, így örülök, hogy együtt tudjuk felfedezni!

A városba befelé tartva egy kis termelői piacon kellett keresztül menünk, és azonnal be is fektettünk egy üveg igazi Toszkán borra, ami miatt egy órára le is ragadtunk a kedves kis vendéglóben, ahol el is fogyasztottuk, de a fő szerezményem egy szalagos kalap volt, amit felvéve azonnal szerelmes lettem, persze csakis a kalapba, te pedig kötötted az ebet a karóhoz, hogy muszáj megvennünk, pontosabban, elnézést nyilvánvalóan neked volt muszáj megvenni, hiszen én még csak véletlenül sem fizethettem semmit.

Giro d'ItaliaTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang