Érzelmek kavalkádja • Unfinished

𝐩𝐫𝐨𝐥𝐨𝐠𝐮𝐬

— Zoe, ha elkésel már az első napodon, még meg is ütlek! - hallottam meg anyám angyali szavait az ajtóm előtt, amiket egy heves kopogás követett.

— Megyek már! - szólaltam meg hisztérikus hanglejtéssel. Megvártam míg anyám távolodó léptei elcsendesülnek, majd párnámat arcomra szorítva ordítottam bele teli torokból.

Egy idegen környezetnek - ez esetben iskolának - hátrányai és előnyei is vannak. Tiszta lappal kezdhet az ember és nem ítélik el az első pillanattól kezdve, csak egy olyan dolog miatt, ami nem tetszik a mai generációnak, vagy mert csinált egyszer egy meggondolatlan dolgot. Ám ha azután kell beilleszkedned, hogy mindenki megtalálta a társaságát, eléggé nehéz.

Felülve ágyamban ásítottam egy nagyot, majd ránéztem az időre.
7:50
Van több mint egy órám elkészülni és beérni. Ha anyámnak ez késés, akkor ott nagy bajok vannak.
A fürdőbe kikászálódva végeztem el teendőimet, mint fogmosás, arcmosás, arcápolás és gyenge smink, fésülködés.

— Mi a faszt csinálsz bent ennyi ideig? - hallottam meg bátyám hangját kintről, miközben a kilincset rángatja. - Mindjárt behugyozok!

— Te mindig is ilyen aggresszív voltál reggelente? - kérdeztem, majd kinyitva az ajtót mentem el mellette.

— Szedd a csülkeid, mert itt hagylak ha nem készülsz el 15 percen belül! - kiabált utánam.

— Meg lesz. - mentem be a szobámba, hogy kiválasszam mibe menjek az első nap.

Papíron fehér fölsőben és fekete alsóban kell megjelenni, így sajnos nem volt sok választásom. Felvettem egy fehér spagettipántos haspólót, illetve rá egy fehér kockás inget. Végül felvéve a fekete szaggatott nadrágom és a vansemet dobáltam bele a táskámba pár dolgot, majd megindultam lefele.

— Anya már elment? - kérdeztem a konyhában várakozó bátyám, miközben egy üveg teát, egy darab almát és egy műzliszeletet raktam a táskámba.

— Igen. És én is mindjárt elmegyek, ha nem iparkodsz. - mondta a bejárati ajtóhoz lépkedve.

— Jó, jó, megyek már! - csaptam fel egyik vállamra táskámat és utána mentem heves léptekkel. - Jézus.. - sóhajtottam halkan, bátyám viselkedésén szörnyülködve.

— Szia Zoe! - intett nekem az iskola udvaráról barátnőm, amikor kiszálltam az autóból.

Skylarrel még egy nyaraláson ismerkedtem meg 2 éve. Jókor voltunk mindketten jó helyen. Mivel messze laktunk egymástól, interneten tartottuk a kapcsolatot, ám mindkettőnknek meg volt a saját baráti köre, szóval nem beszéltünk többet heti 1 alkalomnál. Ennek ellenére mindig igyekeztünk ott lenni a másiknak virtuálisan.
Rákapva tekintetem csuktam be az ajtót és odasietve hozzá öleltem meg szorosan.

— Úristen, Sky! Ezer éve! - dőlöngéltünk örömünkben.

— Még mindig nem tudom elhinni, hogy pont ide költöztetek. Sajnálom a történteket. - említette meg édesapámat.

— Hát én se. - mondtam szomorú hangsúllyal és igyekeztem lenyelni könnyeimet. - Igyekszünk a jó dolgokra emlékezni. Ő sem akarná, hogy szomorkodjunk miatta. - mondtam a lány szemeibe nézve, de lehet legmélyen inkább magamnak, mint sem neki intéztem a szavakat. Kaptam Skytól egy bíztató mosolyt, majd megindultunk befele.

Jobban karban volt tartva mint az előző iskolám. Nincs beázott mennyezet, feljött padló és omló falak. Mintha csak tegnap fejezték volna be a felújítását. Ámultan bámultam körbe.

— Ne bámészkodj! - fogott rá csuklómra és úgy kezdte el magát átküzdeni a folyosón mászkáló diák-tömegen. Megállt egy ajtó előtt ahol pár diák várakozott. Párat még köszöntött is öleléssel.